Advent 3. vasárnapja, december 15. „B” év

Nem kis kockázat manapság Hurrá!-t kiáltani a világba. A mai – örvendezés vasárnapjának – alapja nem pusztán az ősi, latin miseszöveg kezdőénekének első szava (Gaudete), hanem sokkal inkább az a kitörő, túlcsorduló öröm, amellyel az Egyház karácsony ünnepére készül. E napon elődeink felhagytak a böjtöléssel, megzengették az ünnepi liturgia hangjait, mert már előízét kóstolgatták a közeledő Megváltás ünnepének. Napjainkban más életérzése van korunk emberének: kilátástalannak, értelmetlennek látja a sorsát, küszködését véletlenszerűségek által meghatározottnak, szegénynek, hiábavalónak véli. Advent idején, de karácsonykor is alig mozdul meg sokak szíve attól, hogy december 25-én világfordulót köszönthetünk.
1. Az első olvasmány a választott nép hasonló életérzésében szólalt meg először: Izrael szolga Babilonban. A próféta kiáltása váratlan és szokatlan: gyógyulás a betegeknek, szabadulás a foglyoknak, vigasztalás a szegényeknek, az Úr kegyelmi esztendeje. A Jeruzsálembe való visszatérés lehetősége nagyobb „szentév” a zsidóknak, mint annak idején az 50 évenként tartott jubileum, amikor is a rabszolgákat felszabadították, az adósságokat visszafizették, vagy elengedték, az elvett tulajdont visszaszolgáltatták, helyreállították a békét a vitás felek között, nem vetettek és nem arattak, de hagyták a nincsteleneket gyűjteni, a társadalmi egyenlőtlenségeket megpróbálták kiegyenlíteni. Most, a fogság elmúltával ezt ígéri az Isten: ő maga sarjaszt igazságot a Földön minden nép színe előtt. Majd Jézus is a názáreti zsinagógában ezeket a szavakat vonatkoztatja magára, amikor Izajás tekercséből olvas: „Az Úr lelke nyugszik rajtam...” (Lk 4,18-19). Romok között is újraéledhet az öröm, a remény!
2. Az igazi öröm, egy új korszak, a végső nagy szabadulás egy hang, egy szó kimondása által veszi kezdetét az új szövetségben. A mai evangélium erről a hangról, a „pusztában kiáltónak a hangjáról” szól. Keresztelő János bemutatkozása ez: én vagyok ez a hang, én vagyok ez az üzenet, én hozom a jó hírt, jön már, aki nagyobb mint én, rá figyeljetek! Mit is jelent egy hang, egy kiáltás? Tudjuk, elszálló levegőrezgés a sokaságban, a tömeg zajában, a motorok, gépek rengetegében mintegy semmi, hiábavaló igyekezet –, sok-sok decibel, mikrofonok, hangszórók kellenének hozzá, hogy egyáltalán a dobhártyákig eljusson. Ez a hang azonban bár a pusztában szólal meg, mégsem vész el, prófétai hang, egyre többen figyelnek fel rá, egyre többen indulnak el az irányába. Krisztus története bizonyos értelemben nem Betlehemmel kezdődött, hanem az angyal hangtalan szavával: „Ne félj, Mária!” Názáretben, majd a Keresztelő kiáltásával a pusztaságban, és szélesedett, lett teljessé az angyalok meg a pásztorok énekével karácsonykor.
3. A hang felelőssége óriási, a szóé, a leírt betűé, a híré, az üzeneté, a sajtóé: lehet vele életet menteni, vagy pusztulásba taszítani. Hány romboló tévéműsor fertőzi a fiatalok lelkét! Ma az öröm üzenetét kezdjük ünnepelni, és felismerjük, mekkora a mi felelősségünk is azért, amit továbbítunk. János tanúságot tett arról, akiről meg volt győződve, hogy a Messiás. Mi mennyire vagyunk képesek előállni azzal a tudattal, azzal a hittel, azzal az örömünkkel, amelyről meg vagyunk győződve, hogy betölti a szívünket? Keresztény küldetésünk az, hogy reményt ébresszünk a világban szavainkkal, tanításunkkal, fellépésünkkel, tanácsainkkal, útmutatásainkkal. Ezt teszi az egyház, amikor nem világvége hangulatot áraszt, nem ijeszt, mint sok szekta, hanem Isten jóságáról beszél és további változást, megtérést, javulást sürget.
Egy-egy ünnep annyit ér, amennyi megmarad belőle: a keresztelő, a házasság, a diploma, a karácsony, a húsvét, a név- vagy születésnap. Mi marad belőle, mennyire leszünk tőle gazdagabbak lélekben? Egy nagy eseményhez vezet közelebb ez a mai vasárnap: az eucharisztia-ünneplés, az imádság, a közösség félreérthetetlen szaván, hangján keresztül akarjuk tudatosítani elsősorban önmagunkban, de a világban is: megváltottak vagyunk, az öröm fiai vagyunk, szeretetre, békére, kiengesztelődésre teremtett minket az Isten és ehhez meg is adja az időt, az erőt, a szükséges kegyelmét. Reméljük, hogy az idei karácsonyból marad majd öröm-tartalék számunkra az előttünk álló időkre! Pákozdi István/MK