ADVENT 3. VASÁRNAPJA, „A”-ÉV, 2004. DECEMBER 12.

1. Historia est magistra vitae – A történelem az élet tanítómestere
Az emberiség történelmében mindig voltak olyan emberek, akiket a maguk korának társadalmi elitje nem kívánatos személynek tartott. A nem kívánatos személyeket aztán az éppen hatalmon lévők vagy bezárták, vagy kizárták. A diktatórikus vezetés bezárta, a demokratikus vezetés kizárta a nem kívánatos személyeket. Manapság mifelénk a kizárás van szokásban, de nem is olyan régen még a bezárásokat gyakorolták. Jézus korában is a bezárást tartották célravezetőnek, ezért Keresztelő Jánost is bezárták a börtönbe. Keresztelő János azért volt nem kívánatos személy, mert megmondta az uralkodónak, Heródes Antipásznak, hogy vérfertőző viszonyát szüntesse meg. Antipász ugyanis együtt élt féltestvérének feleségével, Heródiással. Az uralkodó párnak esze ágában sem volt változtatni bűnös állapotukon, inkább elhallgattatták a kor lelkiismeretének számító Keresztelő Jánost.
Napjaink Európájában a kizárások korát éljük. Kizárásnak tekinthetjük az EU-bizottság igazságügyi biztosjelöltje, Rocco Buttiglione körüli hercehurcát. A hívő katolikusként nyilatkozó Buttiglione azt mondta, hogy bűnnek tartja a homoszexuális cselekedeteket, jóllehet jogilag nem kell büntetni azokat. Kijelentésére az EU parlament baloldali pártjai – szocialisták, liberálisok – úgy reagáltak, hogy elérték a biztosjelölt távozását. A kizárás működött. Talán nem véletlen, hogy mindamellett a tavasszal hivatalba lépett szocialista spanyol kormány olyan törvényt fogadtatott el, amely megengedi a homoszexuális pároknak a házasságot és gyermekek örökbefogadását.
A mai Európa néhány országában a politikusok figyelembe veszik a homoszexuálisok emberi jogait, de nem veszik figyelembe a gyermekeknek azon jogát, hogy igazi apjuk és igazi anyjuk legyen. És végképp nem veszik figyelembe a keresztény lelkiismeretükre hallgató politikusok, vagy akár a pápa figyelmeztetését. Demokratikusnak látszó módon kizárják őket, nyilvános megvetés és diszkrimináció éri őket.
Az erkölcsi tisztaság védelmében megszólaló Keresztelő Jánost be lehetett zárni, Buttiglionét ki lehetett zárni, de az igazságot tartósan nem lehet sem bezárni, sem kizárni. Az emberiség történelme ezt is tanítja.
2. Időnként szükséges a porrongy kirázása
Advent 3. vasárnapját öröm vasárnapjának hívjuk, amit a rózsaszín miseruha is jelez. Ez az öröm azonban nem élettani tünet, hanem természetfeletti öröm. Örömünk abból fakad, hogy tudjuk: Isten a legnegatívabb körülményeket is felhasználja Egyháza javára.
Az Egyház mai helyzetére is igazak a XIV. században élt angol misztikus, aszkéta remete – Norwich-i Boldog Julianna – szavai. „Az Anyaszentegyházat csapások, gyötrelmek és megpróbáltatások sorozata rengeti meg ebben a világban, mint ahogy az emberek kirázzák a rongyot a szélben.” De az Úr szemében nem rosszak ezek a próbatételek. Isten így akarja megóvni övéit a földi lét pompájának, gőgjének és hiúságának romboló hatásaitól.
Igen mély gondolat ez a porrongyról szóló hasonlat. Isten a megpróbáltatással rázza ki egyházának portörlőjéből a nem oda valót. Az Egyház megtisztulásának ez az útja az egyénre is alkalmazandó; Isten mindenkit, akit szeret, meg akar tisztítani, szentté akar tenni, hogy bevihesse az ő örömébe. Tudnunk kell, hogy Istenünk ez irányú tervét nem tudják megakadályozni még a mások által való bezárások sem; egyedül csak az, ha bűnben maradásunkkal önmagunkat zárjuk ki az örök boldogságból. Ámen. Verőcei Gábor/MK