
Karácsony előtt már annyi a csillogás, hogy mire odaér a naptár, talán már bele is untunk. Ezen lehet bánkódni, de ha jól meggondoljuk, talán nem is baj ez: mert legalább szentestére már eltűnik minden oda nem való csillogás. Csak szelíd és természetes fények jelzik, épphogy áttörve az évszázados sötétséget, hogy megjött a fény forrása.
Gyönge ez a fény, vagy inkább csak egy-két lelkes hírvivő szava jut el Heródes fülébe: Heródes reakciója viszont katapultálja az eseményeket: „Kiirtani minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket!” Ha neki valódi uralma van, akkor mitől fél? Ettől a kis bébitől, aki édesen szunyókál anyja ölén.
Minden testvérünk tudja, hogy mennyi vaj van a füle mögött! S félelmünk oka leginkább a bűneinkbe való belecsontosodás. Pedig a karácsony a hajlékonyság ünnepe, a Szentlélek erejében új élet indul el Máriától, aztán húsvét még hajlékonyabbá teszi az embert: Isten, aki minden merevségünket legyőzve a Feltámadottat megmutatja nekünk, erőt ad, hogy a bűn görcsétől a szeretet oldottságáig eljussunk.
Sánta János