Advent kezdete a Szent Péter-bazilikában

Advent kegyelmi idejében az egyház a Szentlélektől vezetve újra átéli a Megtestesülés előtti hosszú várakozást, és közben Urára figyel, aki mindig jelen van az egyház közösségében. Ünnepli az üdvösség titkának beteljesülését és várja az Úr eljövetelét.

A vesperás himnuszát, a rövid válaszos éneket, a Magnificatot és a Miatyánk imádságát a Szentatya latinul végezte, a nagy számban összegyűlt hívekkel együtt. A zsoltárok, az antifonák és a rövid olvasmány olasz nyelven hangzottak el. A hívek könyörgéseit franciául, spanyolul, portugálul, angolul és németül imádkozták. Az első adventi vesperás végén XVI. Benedek pápa ünnepélyes áldásban részesítette a jelenlévőket.

Homíliájában a Szentatya először a dicséret első himnuszáról beszélt. „Hirdessétek és mondjátok a népeknek: íme eljön az üdvözítő Istenünk.” A mostani esti dicséret első himnusza az adventi időszak nyitánya, és úgy jelenik meg, mint az egész egyházi év antifónája. Az új évszak kezdetén az liturgia arra szólítja fel az egyházat, hogy újítsa meg minden néphez szóló felhívását, amely ebben a két szóban foglalható össze: „eljön Istenünk.”

Annyira szemléletes ez a két szóból álló kifejezés, amely jelen időben tűnik fel, nem pedig múlt, vagy jövő időben, mivel egy mindig aktuális cselekvésről van szó, tehát arról, ami már megtörtént, megtörténik és meg fog történni. Az eljövetel itt úgy jelenik meg, mint teológiai értelmű ige, mert valami olyat fejez ki, amely magát Isten természetét jelöli, vagyis azt, hogy Õ az eljövő Isten. Ádvent arra hívja fel a hívek figyelmét, hogy tudatosítsák magukban ezt az igazságot és ennek megfelelően cselekedjenek. Üdvösséges felhívás a napok, a hetek és az évek ismétlődése során: Ébredj fel ember és emlékezz arra, hogy Isten eljön. Nem tegnap és nem holnap, hanem még ma, most.

Az egyházatyák arra figyelmeztetnek, hogy Isten eljövetele Krisztus két lényegi eljövetelében valósul meg: megtestesülésében és dicsőséges második eljövetelében a történelem végén. De a két nyilvános eljövetel mellett van egy harmadik – Szent Bernát szavaival időközi vagy rejtett eljövetel –, amely a hívők lelkében valósul meg és hidat emel az első és az utolsó eljövetel között. Az egész egyházban minden lélek – Máriához hasonlóan – arra hivatott, hogy földi zarándok útja során várja az eljövő Krisztust, hittel és mindig megújuló szeretettel fogadja Õt. Az adventi liturgia erről az emberi történelembe oly mélyen beíródott várakozásról szól, melynek az egyház ad hangot. Ez a várakozás sajnos túl gyakran meghiúsul vagy hamis irányba terelődik.

Advent a legalkalmasabb időszak arra, hogy közösséget teremtsünk azzal a sok emberrel, akik igazabb és testvériesebb világra vágynak, amelyben minden nemzet, kultúra, hívők és nem hívők egymásra találnak. Az emberiség békére és igazságosságra vágyik. A hívő emberek számára a béke Isten egyik legszebb neve, mert Isten azt akarja, hogy minden gyermeke egyetértésben éljen.

A Szentatya homíliájában itt utalt arra, hogy most végetért törökországi útja során alkalma volt minderre emlékeztetni. Az adventi időt az „idők Ura” ajándékozta nekünk, hogy felébressze mindenki szívében az eljövő Isten várakozását, a reményt, hogy nevét megszenteljék, azt, hogy eljön az Õ országa és legyen meg az Õ akarata, amint a mennyben, úgy a földön is.

VR/Magyar Kurír

Képek: CPP