Adventi gondolatok Szlovákia püspökeitől – magyar nyelven is

Kitekintő – 2013. december 1., vasárnap | 16:50

Szlovákia püspöki konferenciája legutóbbi ülésén új kezdeményezésről határozott: 2013. december 1-től, advent első vasárnapjától egészen 2014. január 1-ig minden jóakaratú emberhez szólni kívánnak úgy, hogy mindazoknak naponta e-mailben elküldik egy-egy szlovákiai püspök adventi vagy karácsonyi témájú gondolatát, akik ezt kérik.

Az üzenetek célja, hogy segítsenek felkészülni Krisztus születésének ünnepére. A gondolatok az advent.kbs.sk/sekcia/podujatia internetes oldalon is megtalálhatók szlovák, magyar és angol nyelven. Az üzeneteket külön facebook és twitter oldalon is közzéteszik.

„Azért tesszük ezt, hogy tiszteletben tartsuk az adventi és karácsonyi időszak szent és felemelő jellegét, amikor Isten hozzánk való közelségét, Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Szeretnénk jelezni, hogy közös lelki utat járunk híveinkkel, s hogy a hitben mindannyian úton vagyunk, és ebben segíteni szeretnénk egymást. Ilyenformán a hívek iránti tiszteletünket is kifejezésre szeretnénk juttatni" – mutatta be az új kezdeményezést Stanislav Zvolenský, Szlovákia püspöki konferenciájának elnöke. „Alapvetően fontosnak érezzük, hogy lelki közösségben legyünk a hívekkel a karácsonyra való felkészülés során" – tette hozzá az érsek.

Akik a napi gondolatokat e-mailben szeretnék olvasni, azok – akár december 1-e után is – az advent.kbs.sk internetes oldalon regisztrálhatnak. A püspöki konferencia sajtóirodája és a Lumen rádió is  mindent megtesznek a kezdeményezés népszerűsítéséért. Akik pedig nem használják a világhálót, imáikkal csatlakozhatnak hozzá.

Magyar Kurír