Afrika, ébredj!

Az Afrikai és Madagaszkári Püspöki Konferenciák Szimpóziuma (SECAM) november 21. és 24. között konzultációt tart Cotonouban XVI. Benedek pápa szinódus utáni apostoli buzdításának gyakorlati megvalósításáról.

A benini püspöki konferenciával közösen szervezett találkozó témája: „Afrika, ébredj!”  A cotonoui konzultációt november 21-én, hétfőn a SECAM elnöke, Polycarp Pengo bíboros nyitotta meg hivatalosan. A földrész különböző térségeiből érkező résztvevők közös stratégiát, illetve akciótervet kívánnak kidolgozni a pápalátogatást követően.

A SECAM 2010 májusában szemináriumot tartott Mozambikban, amelynek végén közzé tették a Mumemo Nyilatkozatot, mely a 2009-ben, a Vatikánban megrendezett, Afrikával foglalkozó második különleges szinódus 57 javaslata és záró üzenete alapján azonosította az elsődleges lelkipásztori tennivalókat.

Az afrikai főpásztorok az USA katolikus segélyszervezetével, valamint a Misereor, a Missio és a Szükséget szenvedő egyház képviselőivel együttműködve tárják fel azokat a területeket, ahol még hatékonyabban tudják elősegíteni a „Africae munus” kezdetű apostoli buzdítás sikeres megvalósítását.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

(gj)

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat