Ahol katedrálisok feledtetik a börtönfalakat

Nem mindennapi alkotással gazdagította hazája építészeti kultúráját 57 francia elítélt. A rabok hatévnyi munka, azaz 35 ezer óra türelmes és kreatív építkezés során elkészítették a laoni katedrális makettjét, amely olyan tökéletesre sikerült, hogy egy neves állami kiállítóhelyen, a párizsi Építészeti és Műemlékvédelmi Múzeumban kapott helyet.

Az immár a nagyközönség által is megtekinthető mű létrejöttében nagy szerepe volt az osny-i fegyintézet lelkészének, 75 éves Dominique Frigaux atyának. Közel 15 éve vezet makettépítő műhelyt a börtönben, amely nagyon sokat jelent az ott raboskodó fegyencek számára. A 800 fogvatartottnak csupán egynegyede végezhet fizetett munkát, általában hajtogatást, amiért rendkívül alacsony árat fizetnek nekik. Így a makettépítő műhely kitűnő lehetőség az idő értelmes eltöltésére.

Vannak olyan rabok, akik számára a műhely az egyetlen lehetőség, hogy elhagyják a cellájukat. „A fiúk háromnegyede még sétálni sem megy ki, hogy kimaradhasson az udvaron dúló erőszakból. Azzal, hogy bevonta őket a műhely munkájába, Dominique atya néhánynak egyenesen az életét mentette meg” – mondja Gilles Grégoire, aki négy és fél évig raboskodott Osnyban. Az elítélt azelőtt egy közlekedési társaságnál dolgozott, ahol része volt egy halálos kimenetelű balesetben. A maga szókimondó stílusában így emlékszik vissza a műhelyben tett első látogatására: „Katedrális a börtönben, ez aztán cifra párosítás! Komolyan el kellett gondolkodnom, hova csöppentem.”

De hamar rájött, hogy a pap nagyon is ért ahhoz, amit csinál. Korábban vasútmakettet készített a rabokkal a pontoise-i kórház geriátriai klinikájának, ahol a francia állami vasúttársaság nyugalmazott tagjait ápolják, és ahol Dominique atya húsz évig volt lelkész és sebesülthordozó. Amikor a vasútmakett elkészült, az egyik rab nevetve megjegyezte, hogy ezt a munkát már csak egy katedrális építésével szárnyalhatnák túl.

Így is lett… Nekiláttak, hogy elkészítsék a noyoni katedrális mását. Négyévnyi munka után a makett elkészült, és azonnal elnyerte az ottani polgármester tetszését. „A makettet forgó talapzatra állították, és a város turisztikai irodájának kirakatában helyezték el, ahol 2001. óta éjjel-nappal látható” – büszkélkedik a börtönlelkész.

A laoni városházával már nem alakultak ilyen szerencsésen a dolgok. Õk rendelték meg ugyan a város katedrálisának makettjét, de a nagyszabású terv túlnyúlt a városatyák eredeti elképzelésein, így más forrás után kellett nézni a terv megvalósításához szükséges 15.000 euró előteremtése érdekében, és más méltó helyet találni a készülő műnek.

„Egyik nap hallottam a rádióban, hogy Nicolas Sarkozy ünnepélyesen megnyitotta az Építészeti és Műemlékvédelmi Múzeumot. Már másnap odatelefonáltam, és kedvező fogadtatásban részesültem. Mindig is mondtam a fiúknak, hogy végül találunk megoldást” – folytatja a pap, aki pontosan tudja, mennyit jelent a fogvatartottaknak, hogy erőfeszítéseiket nyilvános siker koronázza. „Napi hat órát töltöttünk a műhelyben” – mondja Gilles Grégoire, aki fáradhatatlanul dolgozott a makett elkészítése közben felmerülő technikai problémák megoldásán.

A börtönökben elvileg tiltott eszközök (pl. sniccer, csiszológép) használata semmilyen számottevő incidenshez sem vezetett. „A műhely volt az egyetlen hely a börtönben, ahol bizalom uralkodott. Egyetlen őr sem volt jelen a foglalkozások során. Én sem őriztem a fiúkat. Pihenni mentem csak be hozzájuk, amikor befejeztem napi látogatásaimat a cellákban – mondja Dominique atya.

Gilles Grégoire a következőképpen magyarázza ezt a börtönfalak között meglehetősen szokatlan jelenséget: „Anélkül, hogy ez nyíltan bármikor is elhangzott volna, a fiúk nagy része azért jött a műhelybe, hogy a felszínen tudja tartani magát. Nekem is ez a hely segített, hogy visszataláljak néhány alapvető emberi értékhez.” Számára a börtön falai közül kikerült katedrális több, mint szimbólum. „Olyan, mint az útjára bocsátott palackposta a tengerben. Eszköz, hogy megüzenjük: a rabok sem javíthatatlanok. És egyben segítségkérés a társadalomba való újbóli beilleszkedéshez.”

Fogsága idején, melyet „a befelé figyelés időszakaként” élt meg, Gilles Grégoire-ban megérett a terv, melyet gyerekkora óta dédelgetett: fából hajókat építeni. Szabadulása után beiratkozott egy hajóács tanfolyamra, és négy hónapja Bretagne-ban van szakmai gyakorlaton, ahol az utolsó fából készült tonhalászhajó restaurálási munkálataiban vesz részt.

„Újra meg újra elmondom a fiúknak, hogy Isten nem használ visszapillantó tükröt – mondja az atya. – Isten nem zárja be az embereket a múltjukba, nem azonosítja őket azzal, amit korábban tettek. A most elkészült katedrálist legszívesebben a Szűzanyának, mint a ’Máshollét Nagyasszonyának’ ajánlanám.”

Magyar Kurír

Forrás: La Croix