Algériában tíz évvel ezelőtt rabolták el a hét trappista szerzetest

Március 27-én volt tíz éve annak, hogy iszlám terroristák az algériai Tibhirine-ben túszul ejtették a trappista szerzeteseket, és két hónappal később lefejezték őket. Ma már Isten Szolgáinak nevezhetjük őket, mivel megkezdődött boldoggá avatási eljárásuk 12 más egyházi és laikus személyével együtt, akik valamennyien iszlám fundamentalisták áldozatai lettek. Az imának és a kétkezi munkának élő trappisták a súlyos fenyegetettség ellenére Algériában maradtak.

„Rendkívül nagy egyéniségek voltak, akiket az Algéria iránti szeretet, az egyszerű és szegény élet eszméje kovácsolt egybe” – nyilatkozta a Vatikáni Rádió olasz nyelvű adásának Augusta Tescari trappista szerzetesnő, aki a vértanúsági eljárásukhoz szükséges tanúságtételek összegyűjtésén fáradozik. – „Osztoztak a helyi lakosság életében. Tulajdonuk nagy részét az államnak adták és egy kis agrár-szövetkezetet hoztak létre, amelyben négy családapával együtt művelték a zöldségeskertet, termékeiket pedig a helyi piacon értékesítették. Létrehoztak egy kis csoportot az iszlám-keresztény párbeszéd ápolására. Olykor találkoztak, részleteket olvastak fel a két vallás szent szövegeiből és csendben imádkoztak. Majd választottak egy igét az egyik vagy a másik vallásból, amely a következő találkozóig inspirálta életvitelüket.”

Augusta Tescari nővér az interjúban elmondta azt is, hogy Tibhirine-ben nagyon szerették a trappista szerzeteseket és kegyetlen haláluk után baráti közösség jött létre emlékük körül. Erről tanúskodik többek között az a tény is, hogy tíz évvel a történtek után a trappista kolostor érintetlen maradt, egy szöget nem mozdítottak el a helyéről. A kolostor jövője az algériai hatóságok kezében van.

Christian de Chergé atya egyike a 7 meggyilkolt trappistáknak. 1996. május 26-án nyitották ki lelki végrendeletét, amelyet két szakaszban írt két és fél évvel halála előtt. Prófétai szavai arról árulkodnak, hogy nem kereste a vértanúságot, de konkrét lehetőségnek tartotta, megbocsátott, és azt kérte, hogy esetleges gyilkosát ne azonosítsák az algériai muzulmánok összességével.

„Ha egy napon - és ez a nap akár már ma lehetne – terrorizmus áldozata lennék, ami a jelen pillanatban minden Algériában élő külföldivel előfordulhat, azt szeretném, ha szerzetesközösségem, egyházam és hozzátartozóim úgy emlékeznének rám, mint aki önként felajánlotta életét Istennek és ennek az országnak” – olvassuk Christian atya lelki végrendeletében.

„Életem nem ért többet, de kevesebbet sem, mint bárki másé… Amikor eljön az az óra, szeretném, ha értelmem tiszta maradna és bocsánatot tudnék kérni Istentől vétkeimért és ugyanakkor én is szívből megbocsáthatnék annak, aki életemre tört…. Ám hangsúlyozom, hogy nem vágyom erre a halálra. Hogyan örülhetnék ugyanis annak, hogy épp azt a népet vádolják halálommal, amelyet annyira szerettem... Tudom, hogy az algériaiakat most megvetés övezi … mert azonosítják őket a vérengző szélsőségesekkel. De számomra Algéria és az Iszlám nem ugyanazt jelenti, mint sokaknak. Ezt már oly régóta hirdetem személyes tapasztalom alapján. Én itt Algériában, anyám karjai között tanultam meg kereszténynek lenni, és már kisgyermekként tisztelettel tekintettem a muzulmánok hitére. Ha mégis kioltanák életemet, látszatra azoknak lenne igazuk, akik mindig is naivnak tartottak engem. Elveszített életemből … hálát adok Istennek, aki mindenek ellenére meghívott az örömre. Életem utolsó pillanatának barátja, köszönetet mondok neked is, mert nem tudtad, hogy mit cselekszel…. Talán viszontlátjuk egymást a Paradicsomban, ha Isten úgy akarja, Aki a Mi Atyánk, az enyém és a tiéd. Amen-Insallah.”