„Álljunk ki Isten mellett, aki saját szenvedését állította szembe az erőszakkal!”

A derűs, tiszta időben lezajlott szertartáson rendőrségi becslések szerint 300 000 hívő vett részt, akik „Benedetto”-kiáltásokkal és hangos énekkel fogadták a pápát. Sokan gyalog érkeztek a szentmisére, a közlekedési káosz, amitől a szervezők tartottak, elmaradt.

A pápával koncelebrált a münchen–freisingi érsek, Friedrich Wetter bíboros, több mint 70 püspök és számos pap. Valamennyien zöld miseruhát viseltek. A bíborosok között jelen volt Jean-Marie Lustiger párizsi, Frédéric Etsou kinshasai és Stanislaw Dziwisz krakkói érsek. Az oltárnál a pápa mellett áll Friedrich Wetter bíboros, münchen–freisingi érsek, Angelo Sodano bíboros államtitkár, Karl Lehmann bíboros, a Német Püspöki Konferencia elnöke, valamint a kölni érsek, Joachim Meisner bíboros.

A szentmisén részt vett többek között Horst Köhler német államfő, Edmund Stoiber bajor miniszterelnök is.

A pápa beszédében köszöntötte a híveket, majd kifejezte örömét, hogy újra hazájában lehet és híveivel együtt ünnepelheti az Eucharisztiát. A szentmisében hallott olvasmányok kapcsán kifejtette: valamennyi úgy beszél Istenről, mint a valóság és saját életünk középpontjáról. Izajás próféta, Szent Jakab levele és az Evangélium a maguk módján mind az Isten felé vezető utat hirdetik.

A Szentatya kiemelte: Istenhez szorosan kötődik felelősségünk egymásért, illetve azért, hogy a világban igazságosság és szeretet uralkodjon. Szent Jakab levelében Isten országának törvényét a szabadság törvényének nevezi: ha mindannyian Isten szerint gondolkodunk és élünk, akkor leszünk szabadok, és akkor valósul meg az igazi testvériség – figyelmeztetett a pápa. Amikor Izajás az olvasmányban Istenről beszél, egyben a szenvedők gyógyításáról beszél, s amikor Jakab a társadalmi rendről mint hitünk kifejeződéséről szól, egészen magától értetődően Istenre utal, akinek gyermekei vagyunk.

Az Evangéliumban egy süketnéma meggyógyításáról hallunk – folytatta a pápa. Jézus egy olyan szenvedő ember felé fordul, aki a társadalom peremén él. Meggyógyítja őt, és ezzel visszaadja neki a lehetőséget, hogy részt vegyen a többiek közös életében és közös döntéseiben. A történetnek azonban egy mélyebb dimenziója is van: napjainkban azt tapasztaljuk, mintha nagyothallók lennénk – Istennel szemben. Benedek pápa úgy fogalmaz: túl sok más frekvencia visszhangzik fülünkben, s amit Istenről hallunk, már nem jut el hozzánk, s így elveszítjük a képességet, hogy vele és hozzá beszéljünk, és észrevegyük őt. Ezzel a veszteséggel pedig a valósághoz való kapcsolatunk drasztikusan korlátozódik, életterünk fenyegetően kicsivé válik – figyelmeztetett a Szentatya.

Jézus ezt mondta, amikor a süketnémát meggyógyította: Effata! vagyis nyílj meg! Ezt a kifejezést arám nyelven őrizte meg a Szentírás. Ezáltal még jobban megértjük: ami ott történt, az egyszeri, de mégsem pusztán a távoli múltba vezető esemény.

A keresztségben ez a jelenet ismétlődik meg: Jézus megérint bennünket, arra hív, hogy nyíljunk meg, legyünk készek arra, hogy meghalljuk Jézus szavát, és képesek legyünk róla beszélni. A keresztség megnyit számunkra egy utat, amely a hallókhoz és látókhoz vezet, a Jézussal való közösséghez, aki látta az Atyát és beszélni is tudott róla. A megkereszteltek útja a növekedés útja, amelynek során Istennel és Istenben növekszünk, és ily módon másképpen látjuk az embereket és magát a teremtést is – mondta a Szentatya.

Az Evangélium arra is figyelmeztet bennünket, hogy hitelességünk, szavahihetőségünk sok kívánnivalót hagy maga után. Mindezt sokszor észre sem vesszük, hiszen látszólag akkor is megy minden a maga útján, ha nem hallgatunk Istenre, és nélküle élünk. De valóban így van ez? – tette fel a kérdést a Szentatya, aki ezután felidézte a világ püspökeivel való találkozásait.

A német püspökök – joggal – büszkék arra, hogy sok szociális segítséget adnak a rászorulóknak. A harmadik világ és a volt kommunista országok püspökei ezt valóban megerősítik. De elgondolkodtató, amit egy afrikai püspök mondott: mindig nagylelkűséget tapasztalok, ha valamilyen szociális projekthez kérek támogatást, de ha evangelizációs programhoz kérem ezt, akkor a támogatás sokkal visszafogottabb.

A szociális támogatás és az evangelizáció nem választható el egymástól. Ha csak ismereteket, technikát, készülékeket adunk, az kevés – figyelmeztetett XVI. Benedek. Afrika és Ázsia népei csodálják ugyan a nyugati technikát és tudományt, de megdöbbennek attól, hogy az ész nevében Istent kirekesztik, száműzik az emberek látószögéből, és identitásuk kiteljesedését nem a keresztény hitben keresik, hanem Isten elvetésében és a szent dolgok sokszor cinikus kigúnyolásában.

Kedves barátaim! Ez a cinikus megközelítés nem az a tolerancia és nyitottság, amelyre az embereknek szüksége van – hangsúlyozta a pápa, hozzátéve: a világnak szüksége van Istenre, mégpedig arra az Istenre, aki elküldte hozzánk Fiát, aki meghalt értünk a kereszten, nemet mondva ezzel az erőszakra, és hitet téve a szeretet mellett.

A Szentatya végül ezekkel a szavakkal fejezte be prédikációját: „Nem sértjük meg a más vallások és kultúrák iránti tiszteletet, az ő hitükkel szembeni alázatot, ha hangosan és egyértelműen kiállunk amellett az Isten mellett, aki saját szenvedését állította szembe az erőszakkal; aki a gonosznak és hatalmának irgalmasságával szab határt, és győzi le azt. Kérjük őt, hogy legyen közöttünk és segítsen nekünk, hogy hiteles tanúi lehessünk. Ámen."

KNA/Magyar Kurír

Kép: RV