Általános kihallgatás 2005. december 28-án

XVI. Benedek pápa december 28-i általános kihallgatásán az emberről, mint „a világmindenség legfenségesebb és legcsodálatosabb valóságáról” beszélt, folytatva a 138. zsoltárról szóló, két héttel ezelőtti elmélkedését.

A vesperás liturgiájában imádkozott „csodálatos szépségű és szenvedélyes bölcsességi himnusz” második része az emberről, Isten csodálatos teremtményéről szól – hangsúlyozta a pápa, – „az ember magasztalása, létezésének első pillanatától fogva”.

A pápa ezután rámutatott az idézett zsoltár és e napok karácsonyi légköre közötti belső összefüggésre. „E napokban Isten Fiának nagy titkát ünnepeljük, aki a mi üdvösségünkért emberré lett”. „Miután a zsoltár számba veszi a Teremtő tekintetét és jelenlétét, amely átfogja a világmindenség egész horizontját”, a második részben „Isten szerető pillantása az emberi lény felé fordul, akit létrejöttétől teljesnek és egésznek tekint”.

Akkor is, amikor anyja méhében még „alaktalan”, jegyezte meg a pápa, elmagyarázva: „az itt használt héber szót egyes Biblia-tudósok az embrióra tett utalásként értelmezik”, akin „már ott nyugszik Isten szemeinek jóságos, szerető tekintete”. Isten a fazekashoz, szobrászhoz hasonlít, mondta a Szentatya, „aki formálja, alakítja műalkotását, pontosan úgy, ahogy a Teremtés könyvében az ember teremtésekor”. Jób is „ezeket és más képeket idézett fel, amikor azt a remekművet magasztalta, ami az emberi személy, még akkor is, ha a szenvedés sújtja és sebzi.”

„Az Úrnál az élet könyvében már fel vannak jegyezve azok a napok, amelyeket ez a teremtmény – az anyja méhében növekvő emberi személy – földi élete során megél és cselekedeteivel betölt majd. Így újra elénk tárul az isteni tudás transzcendens nagysága, amely nemcsak az emberiség múltját és jelenét öleli át, hanem a jövő egyelőre rejtett pályáját is” – mondta a pápa, majd hozzátette: „s megmutatkozik ennek a kicsiny, meg sem született emberi teremtménynek a nagysága is, akit Isten kezei formálnak, s akit körülölel szeretete”.

Katekézise záró részében XVI. Benedek Nagy Szent Gergely Ezekielről szóló homíliáit idézte, amely „eredeti és finom elmélkedés azokról, akik a keresztény közösségben a leggyengébbek lelki útjukon”. „Õk, bár nem ők alkotják az egyház lelki építményének legtökéletesebb részét – idézte a pápa az egyházatya szavait – mégis ott tiszteljük őket a jó szándék érdeméért. Igaz, hogy tökéletlenek és kicsik, mégis amennyire fel tudják fogni, szeretik Istent és felebarátjukat, és nem hanyagolják el a tőlük telő jócselekedeteket. Ha még nem is érik el a lelki adományokat annyira, hogy kitárják lelküket a tökéletes cselekedetekre és a lángoló szemlélődésére, mégsem futamodnak meg Isten és a felebarátjaik szeretetétől, olyan mértékben, ahogy azt megérteni képesek”.

Nagy Szent Gergely szerint tehát a hitben „gyengék” is „hozzájárulnak az egyház építményéhez, még ha kevésbé fontos helyen állnak is, hiszen bár a tudomány, a prófécia, a csodák kegyelme és a világ teljes megvetése terén kisebbek is, mindazonáltal az istenfélelem és a szeretet alapján állnak, amelyen megtalálják szilárdságukat”. Szent Gergely üzenete „így tehát meghívássá lesz a reményre mindenki számára, azoknak is, akik botladozva haladnak előre a lelki és egyházi élet útján” – zárta szavait XVI. Benedek pápa.

SIR/MK