Ami az emlékiratokból kimaradt – A Szentszék és Mindszenty bíboros kapcsolata

Amint azt a Pápai Államtitkárságon dolgozó Szerző előszavában leírja, a boldoggáavatási eljárás során kiderült, hogy sokkal több dokumentum áll rendelkezésre – elsősorban a Budapesten található Mindszenty Archívumban, hiszen a Vatikáni Levéltár vonatkozó évei még nem kutathatók – mint azt eddig a kutatók gondolták. Könyvének elsődleges célja az újabb forrásközlések révén ráirányítani a kutatók figyelmét azokra a pontokra, amelyek Mindszenty József bíboros életének utolsó néhány évével kapcsolatban alaposabb vizsgálatra szorulnak.

Néhány olyan dokumentumra hívja fel a figyelmet, amelyek eddig részben vagy egészben elkerülték a kutatók figyelmét, pedig meglehetősen fontos problémakörre vonatkoznak. Ez a problémakör pedig nem más, mint a Szentszék és Mindszenty bíboros viszonya az amerikai követségről történő távozás és a bécsi letelepedés éveiben. Amint azt Somorjai atya hangsúlyozza, az események jobb megértése érdekében a körültekintő kutatói megközelítésnek elsősorban a Szentszék, és különösen VI. Pál pápa Mindszentyre vonatkozó elgondolásait, illetve intézkedéseit kell vizsgálnia, nem feledve, hogy azokban az egyetemes Egyház legfőbb pásztorának kormányzati felelőssége nyilvánult meg a sajátos történelmi helyzetben.

Ez a vizsgálat világíthat csak meg olyan kérdéseket, amelyek Mindszenty bíboros utolsó éveinek történései körül a szélesebb közvéleményt is foglalkoztatják. Elsődlegesen az esztergomi érseki szék megüresedetté nyilvánítását (aminek valós dátumát a szerző itt tisztázza), vagy a bíboros külföldre távozását lehetővé tevő tárgyalásokat és feltételeket, majd a Mindszenty bíboros megnyilatkozásaira irányuló előzetes szentszéki „cenzúra” értelmét.

A Szentszék, és személyesen VI. Pál érveinek, indokainak megismerése talán más megvilágításba állítja Mindszenty bíboros ragaszkodását az esztergomi érseki székhez. Különösen érdekesek ebben a vonatkozásban a bíboros által a pápa 1974. január 14-i levelére készített levélfogalmazványok, amelyeket végül nem küldött el, bár az utolsót tisztázta és alá is írta. Bennük négy nagy kérdéskört szándékozott tárgyalni: Magyarország prímásának magyar alkotmányos vonatkozásait (azokat mintegy elválasztva az esztergomi érseki címtől), majd ezekből fakadóan annak okait, hogy saját maga miért is nem mondhatott le, továbbá a Vatikán ún. keleti politikájáról alkotott véleményét, s végül a szerinte a Szentszék részéről követendő irányvonalat.

Az említett kérdéseknek VI. Pál és Mindszenty József levelezésén keresztüli vizsgálatán túl Somorjai Ádám könyvének hasznos része a különböző dokumentumok kronológiai sorrendjének megállapítása, illetve az egyes iratok adatainak (jelzet, közlés helye és ideje, nyelve) táblázatba foglalt tisztázása. Ez utóbbi például vizuálisan is megjeleníti, hogy a kötetben közölt dokumentációnak egy fontos részét a kutatás mindezidáig nem vette figyelembe.

Minthogy Mindszenty József bíboros élettörténetének megírása nem tekinthető lezártnak, bizonyosra vehető, hogy az „Ami az emlékiratokból kimaradt” élénk reakciókat vált majd ki a szakmai közvéleményből. A Szerző szándéka szerint ez hozzásegíthet az igazság teljesebb megismeréséhez, ami elengedhetetlen, ha a mártírsorsú, és a kötet ajánlásában Várszegi Asztrik főapát által nemzeti hősként jellemzett bíborost valóban az egyetemes Egyház által tisztelt boldogok sorában akarjuk látni.

(Somorjai Ádám: Ami az emlékiratokból kimaradt. VI. Pál és Mindszenty József, 1971-1975, Historia pro futuro, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2008).

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír