Andrea Riccardi írása a bagdadi keresztények helyzetéről

„A tegnapi támadás azt bizonyítja, hogy még imádkozni sem biztonságos dolog Bagdadban, amikor a terrorizmus barbár és szégyenteljes módon vallási okokra hivatkozik. Két vasárnap telt el azóta, hogy véget ért Rómában a közel-keleti katolikus püspökök szinódusa, amely a keresztényeket a muzulmánokkal való együttélésre szólította. A szinódus legtöbbet vitatott problémája a keresztény emigráció volt. Irakban a legsúlyosabb a helyzet. Számos merényletet követően a keresztények úgy érzik, helyzetük lehetetlenné vált. Egy régtől fogva itt élő kisebbséget felemészt a félelem és a szenvedés. Irakban egymillió körül volt a keresztények száma, mára a felére csökkent.

Az iszlám erőszakos előretörése következtében az iraki keresztények a nyugati keresztényekhez hasonultak, holott ők még az iszlám előtt ezen a területen éltek. Idővel ez a közösség a szemünk láttára emésztődik fel. A háború után született egy javaslat, hogy hozzanak létre egy keresztény területet a ninivei síkságon, Mosul közelében. A Bush által vezetett közigazgatás is támogatta ezt az elképzelést. A külön terület kijelölése visszatérő téma a keleti keresztények körében, akik már 1918-ban is hiába kérték a győzteseket, hogy a sok mészárlás után legyen egy államuk. Vannak katolikus püspökök, akik kitartanak amellett, hogy a keresztényeknek a muzulmánokkal együtt kell élniük. Azt mondják, hogy a ninivei síkság egy gettó lenne az erős kurd és arab környezetben. A keresztény politikusok megosztottak. A püspökök nem értenek egyet egymással. Hiányzik a tervszerű fellépés, amely megpróbálna utat keresni ebben a lehetetlen helyzetben.

Hogyan lehet a közös jövőre gondolni, amikor imádkozó embereket támadnak meg, és megölnek egy gyermeket (valószínűleg megöltek egy kislányt is). Ott vannak a Notre-Dame de l'Atlas trappista szerzetesei, akik Algériában maradtak, és mártírhalált haltak (az ő történetükről szól az Emberek és istenek című film). De itt más a helyzet, itt családok és gyermekek élnek. A muzulmán többség nem ellenséges a keresztényekkel szemben, de nem tudja megvédeni őket. Nem sok van hátra az utolsó amerikai csapatkivonásig, és a keresztények helyzete drámaivá válik. Mit tud tenni a nemzetközi közösség, az egyház, a muzulmánok, az kötekedő iraki politika? Ha semmit nem tudnak tenni, az emigráció szomorú sorsra jut. Igazi nagy vereség lenne ez az után, hogy ennyit beszélt már mindenki az emberi jogokról. Vereség mindenki számára, hiszen a keresztények két évezrede élnek azon a földön. A terrorista, iszlám totalitarizmus győzelme.”

Magyar Kurír