Andreas Theurer: Miért ne lehetnék katolikus?

A szerző botránynak minősíti, hogy a kereszténység – figyelmen kívül hagyva Krisztus akaratát – évszázadok óta megosztott, és emberi belátás szerint még további évszázadokig az is marad, miközben nagyon kevesen vannak csak, akik hajlandóak lennének kritikusan megvizsgálni és komolyan megkérdőjelezni a másik fél szempontjain túl a sajátjaikat is.

Andreas Theurer felsorolja, hogy az evangélikusok többek között a következőkkel indokolják, hogy – „hála Istennek” – nem katolikusok: a pápa és a tévedhetetlenségre vonatkozó igénye; Mária és a szentek tisztelete; a katolikusok nem csupán a hit által, hanem jó cselekedetekkel is törekszenek az üdvösségre.

A szerző a Szentírás és a keresztény hagyomány – az ókori egyházatyák munkássága – alapján vizsgálja valamennyi indokot. A pápai hivatallal kapcsolatban idézi az ismert evangéliumi részt, amikor Jézus azt mondja Simon Péternek: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. ” (Mt 16,18). A protestánsok szerint ez az ígéret csak Péter apostol személyének szólt, az ő halálakor pedig érvényét vesztette. Ám Andreas Theurer emlékeztet rá, hogy a Kr.u. első századokban élt egyházatyák tanításaiból kiderül: a helyi egyházak fölötti vezető szerepet a római egyház kezdettől gyakorolta. A 258-ban vértanúhalált szenvedett Ciprián karthágói püspök – ez volt akkoriban az egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb gyülekezet – is elismerte Róma püspökének azt a jogát, hogy más gyülekezetekre vonatkozóan is kötelező döntéseket hozzon. Másfél évszázaddal később pedig Hippo püspöke, Ágoston írásban szögezte le: ha egy ügyet Róma püspöke eldöntött, akkor annak pontot lehet tenni a végére. A kötet szerzője hangsúlyozza, hogy a pápaság az elmúlt kétezer évben megjárt magasságokat és mélységeket, a legrosszabb időkben kíméletlen hatalmi politikusok ültek Péter székében, „akik semmiféle gonoszságtól sem riadtak vissza… De ilyen méltatlan pápák után is mindig kerültek Krisztust igazán szerető püspökök a katolikus egyház élére, akiknek sikerült új lendületet adniuk az egyház lelki megújulásának.”

A szentek tiszteletével kapcsolatban a kötet szerzője rámutat, hogy a katolikus tanítás szerint a szenteknek nem imádás, hanem csak segítségül hívás és tisztelet jár, a katolikus ember a Szentháromságban hisz, nem pedig Máriában és a szentekben. Az imádás egyedül Istent illeti, az angyaloknak és szenteknek viszont a tisztelet, Máriának pedig fokozott tisztelet jár ki. A szentek imádása nem katolikus megnyilvánulás, „épp ellenkezőleg, ez katolikus ember számára is magától értetődően bűn! A katolikus tanítás szerint keresztény embernek nem is kötelessége a szentek tisztelete vagy segítségül hívása, ami természetesen a Mária-tiszteletre is vonatkozik!”

Az egyik alapvető kérdéssel kapcsolatban, hogy hit által vagy jó cselekedetek révén igazulunk-e meg, a könyv írója összeveti Pál apostol leveleit az Újszövetség többi részével, és szerinte ezáltal világossá válik, hogy az ember a maga közreműködése nélkül igazul meg. A reformáció evngélikusoknál kedvelt jelszava, az „egyedül hit által” nincs benne a Biblia szövegében, Luther Márton találmánya, aki így akarta érteni a Róm 3,28-at, s ezért hozzátette az „egyedül” szócskát, pedig az nem szerepel egyetlen régi bibliai kéziratban sem. Andreas Theurer állítja: hit és cselekedet Pál apostolnál gyakori ellentéte (Róm 3,20.,28;, 4,2; Gal 3,2.,5; Ef 2,8) az Ószövetség törvényvallására vonatkozik, „nem a keresztények kegyes szabályaira és hitbéli kötelezettségeire!” Pál apostol óv az önmegváltásra irányuló mindenfajta próbálkozástól, „nehogy azt higgyük, Isten úgyis be kell engedjen a mennyországba, hisz annyira jó vagyok. Ugyanígy óv azonban attól is, hogy a magunk részéről válasz nélkül hagyjuk Isten üdvözítő művét.” Nagy súlyt fektetett viszont a jó cselekedetekre, sőt az üdvözülés elengedhetetlen feltételének tartotta, hogy tegyük a jót és kerüljük a rosszat (Róm 2,7.,13; 13-11-14; Kol 1,10). A katolikus egyház sem tanít mást.

A könyv szerzőjének meggyőződése, hogy ha Luther Márton egy olyan katolikus egyházzal állt volna szemben, amilyennek ma ismerjük, „nem kockáztatta volna az egyházszakadást, és a reformációt aligha támogatta volna akár csak egy igazán istenfélő ember is.” Andreas Theurer szerint a mai különbségek katolikus részről nem nyomnak annyit a latban, hogy az megérné a szakadás fenntartását. „Ha viszont ezt belátjuk és elismerjük, abból hívő evangélikus számára csak egy dolog következhet: az, hogy a megosztottságot meg kell szüntetni!”

Andreas Theurert egy hónappal a könyv megjelenését követően, 2012 augusztusában felfüggesztették állásából. Még annak az évnek októberében Andreas és felesége, Gudrun – aki szintén teológiából szerzett diplomát – elhagyták az evangélikus egyházat és katolizáltak. 2012 novembere óta mindketten az augsburgi egyházmegyében szolgálják az Urat (Szent István Társulat, 2013).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír