Antonio Maria Veglio, érsek a Keleti Egyházak Kongregációja titkárának homíliája, a máriapócsi csodatévő kegykép harmadik könnyezésének 100. évforduló
Hazai – 2004. december 6., hétfő | 12:09
„Üdvözlégy Szeplőtelen, Az Igének tágas hajléka, kagyló, mely az isteni gyöngyöt hordoztad, üdvözlégy csodálatos, ki az Istennel való kibékülés eszköze vagy mindazok számára, kik téged, Isten Anyja, hittel és szüntelenül boldognak hirdetnek”.
Különböző felekezetekhez és népcsoportokhoz tartozó zarándokok végeláthatatlan tömege több mint háromszáz éve dicséri ezen a helyen Szűz Máriát az Akathisztosz költői szavaival. Férfiak és nők, fiatalok és öregek jönnek el Máriapócsra, hogy elmondják az Istenszülőnek örömüket, bánatukat és hogy megosszák Vele életük legfontosabb pillanatait. Az Égi Anya pedig sohasem közömbös gyermekei iránt. A Mária arcán csodálatos módon fakadt könnyeket pedig úgy is értelmezhetjük, mint az általa annyira szeretett népéhez való közelségének a jelét. Ugyanezt erősítik meg a szentély falán látható ajándékok is, melyeket a testük és lelkük gyógyulását megtaláló hívők ajánlottak föl.
Hálás vagyok Keresztes Szilárd püspök úrnak a meghívásért, amely lehetővé tette, hogy ma, zarándokként a zarándokok között, itt lehetek Szűz Mária csodatévő kegyképe előtt. Megragadom az alkalmat, hogy az Apostoli Szentszék legmélyebb elismerését közvetítsem, nagy buzgósággal végzett püspöki szolgálatáért, mellyel virágzóvá tette a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Keresztes püspök úr tevékenysége és fáradozásai jól ismertek Rómában, mégis különös módon örülök, hogy közelről személyesen csodálhattam meg azokat az impozáns intézményeket, melyeket ő emelt az Egyház és a társadalom szolgálatára. Szeretném szívből üdvözölni Juliusz Janusz érsek urat, Magyarország apostoli Nunciusát, a polgári hatóságok képviselőit, a paptestvéreket szerzeteseket és szerzetesnővéreket, valamint benneteket kedves testvéreim, kik Magyarország különböző területeiről és a szomszédos országokból érkeztetek.
Adventnek, az Úr figyelemmel teli várásának időszakában vagyunk. Az Egyház hangot ad ennek a várakozásnak, mikor egyre erősebben és kitartóbban ismétli az ősi keresztény imádságot: Marana Tha, Jöjj el Urunk! Mária is, az Úr első tanítványa együtt ismétli az Egyházzal: Marana Tha! Szent Bazil azt mondja: „a keresztény az, aki minden nap minden órájában virraszt és készen áll, mert tudja, hogy az Úr eljövetele közel van”. A keleti kereszténység nagy lelkiatyjának Jézus szavai juthattak eszébe: „Virrasszatok, mert nem tudjátok, mely órában érkezik uratok” (Mt. 24, 42). Az Advent nem csak a karácsonyra, hanem Krisztusnak az idők végén bekövetkező végleges és dicsőséges eljövetelére való felkészülésnek is az ideje. Ezáltal nyer az advent eszkatológikus értelmet, és hív meg minden keresztény embert, hogy életének minden napját és minden pillanatát Krisztus jelenlétében töltse, akihez a világ és az emberiség jövője tartozik.
Virrasztani ugyanakkor azt is jelenti, hogy utat készíteni az érkező Úrnak: „Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” (Mk. 1, 3). Olyan készület ez, amelyet minden embernek meg kell tennie, elsősorban a szívében, hogy abból Mária példájára méltó hajlékot készítsen az Úrnak. Tökéletes fogantatásától kezdve – Tisztaságos, Isten felé mindig engedelmes és alázatos volt, az Úrtól meghatározott pillanatban méhébe fogadván az örök Igét.
Az Úr eljövetelére való készületünknek azt is magában kell foglalnia, hogy saját erőfeszítésünkkel is hozzájáruljunk annak a világnak az átalakításához, amelyben élünk, és amelynek az uralására parancsot kaptunk (Ter. 1, 28), hogy azt egyre inkább evangéliumi és keresztény értékekkel gazdagítsuk. Ez most, hogy Magyarország a közös európai család tagjává vált, különösen fontos. 13 évvel ezelőtt a Szentatya itt Máriapócson nemde ezeket mondta: „Maradjatok hűségesek lelki örökségetekhez! Védjétek meg hiteteket!” II. János Pál pápa erőteljesen ismétli ma is ezt a buzdítást, emlékeztetve mindenkit, hogy Európának keresztény gyökerei és keresztény lelke van. Gyökerek és lélek, melyeket elismerni, fejleszteni, megvédeni és terjeszteni kell. A mi mindennapi feladatunk pedig az, hogy az Egyház, a társadalom, az élet, a család és a jó érdekében erősíteni kell ezt a keresztény azonosságtudatot. Máskülönben az a veszély fenyeget bennünket, hogy a jólét és a gazdasági fejlődés hajszolása közepette lelki sivárság állapotában találjuk magunkat. Lelki távlat, mélységes és igazi Krisztusba vetett hit nélkül az emberiség megfosztaná magát a reménytől, és létét a halál felé tartó életté fokozná le.
A máriapócsi Istenszülő kísérjen el bennünket anyai szeretetével ezen az úton, mint ahogyan a korai egyházzal tette. Õ, aki Hodigitria (aki utat mutat), megmutatja nekünk Krisztust, aki a mi üdvösségünkért van, volt és eljő”. „Õ, aki az igazi élet”.
„Íme ó Szűz, hozzád kiáltunk: üdvözlégy! Légy számunkra akik a tengeren hajózunk kikötő, légy menedékhely az ellenség minden incselkedésének és cselvetésének óceánján”. MK