Apostoli vizitátor Sankt-Pöltenben

2004. július 31. szombat, 10:18


Vatikán-Bécs-Sankt-Pölten: Az osztrák katolikus hírügynökség (Kathpress) jelentése szerint II. János Pál pápa szabadságáról visszatérve Klaus Küng Feldkirchi megyéspüspök személyében apostoli vizitátort nevezett ki a sankt-pölteni egyházmegyébe.
Az eset előzménye, hogy néhány héttel ezelőtt olyan hírek jelentek meg az osztrák sajtóban, amelyek szerint a szemináriumban a számítógépen pornográf, sőt pedofil fotókat találtak, egy karácsonyi ünnep alkalmával pedig a szeminárium régenséről és egy szeminaristáról kompromittáló, homoerotikus fotók készültek. A szeminárium régense tagadta a vádakat, és egy, a szenteléstől eltiltott egykori szeminarista bosszújának tulajdonította a híreszteléseket. Néhány nap múlva azonban lemondott. A sankt-pölteni egyházmegye püspöke, Kurt Krenn a lemondást elfogadta, bár nem tartotta bűnösnek a szeminárium vezetőjét. Az egész ügyet – a püspök szerint – a média „kreálta”.
A nyilvánosságra került fényképek nagy vihart váltottak ki Ausztriában, katolikus körökben is. Az Osztrák Püspöki Konferencia július 11-én sajtóközleményben ítélte el a történteket, és pártatlan, alapos vizsgálatot sürgetett. Több püspök, katolikus világi szervezet, személyiség is nyilatkozott az ügyben. Sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy a botrány háttérbe szorítja mindazokat a pozitívumokat, eredményeket, amelyeket a katolikus egyház az utóbbi évek viharai után ismét kivívott magának Ausztriában. Éppen azért, hogy az egyház megítélése, szavahihetősége ne romoljon tovább, kivizsgálást, a felelősök – beleértve Kurt Krenn püspököt is – lemondását, illetve visszahívását sürgetik. Nehezményezik, hogy a sankt-pölteni egyházmegye papi szemináriumába – eltérően a többi egyházmegye gyakorlatától – olyanokat is felvettek, akiknek személyisége labilisnak bizonyult, ezért máshonnan eltanácsolták őket.
Többen – így például Paul Zulehner teológus professzor – óvnak ugyanakkor attól, hogy az ügyet általánosítva minden papi szemináriumot, vagy szeminaristát beárnyékoljon ez az ügy. Zulehner professzor hangsúlyozta egy interjúban azt is, hogy a szexuális eltévelyedéseket egyáltalán nem lehet a cölibátus, vagy éppen a konzervatív felfogás számlájára írni: mindezek a jelenségek házas embereknél, protestáns lelkészeknél, „liberális” személyeknél is előfordultak már. Az egyháznak viszont nem szabad eltussolnia ezeket az ügyeket.
Klaus Küng püspök II. János Pál pápa megbízása alapján július 21-én megkezdte a vizsgálatot a szemináriumban, és vizsgálódásai kiterjednek az egész sankt-pölteni egyházmegyére. KAP/MK

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-kivul-es-belul-tizenot-kerdes-es-valasz-segit-keszuletben
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kívül és belül – Tizenöt kérdés és válasz segít a készületben

Fábry Kornélt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) általános titkárát kérdeztük a budapesti találkozó előkészületeiről, tudnivalóiról. A kérdéseket és a válaszokat két részben adjuk közre. Az alábbiakban az első rész olvasható.

2019. február 18. hétfő
isten-tud-kozel-hozni-minket-egymashoz-uzeni-hazassag-hete
Isten tud közel hozni minket egymáshoz – üzeni a házasság hete

A hazánkban tizenkettedszer megrendezett házasság hete programsorozat záró szentmiséjére február 17-én, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban került sor. A liturgiát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.

2019. február 18. hétfő