Április 4.: VIRÁGVASÁRNAP

1. Virágvasárnap hangulata olyan kettős, mint a mi mindennapi életünk: hol fönt, hol lent érezzük magunkat. Sok embernél ez a hangulati váltás már nem is természetes, hanem kóros, valami lelki, személyiségi zavarra utal. Itt azonban az üdvtörténet tényeként egyszerre gyönyörködtet, és megráz. A két pólus: a bevonulás öröme, diadala, önfeledt ujjongása és a szenvedéstörténet mély keserűsége, letörtsége, gyásza. A kettő, mint egy szimfónia nyitánya vezeti be az egész előttünk álló „szent hét”, nagyhét ünneplését. Oly mélyen a miénk ez az élmény, megnyugtatja a szívünket ez az ünneplés: „Hozsanna!” és azután: „Keresztre vele!” Benne cseng az állhatatlan, örök emberi változás: egyik nap ezt mondja, a másik nap az ellenkezőjét. Ez Jézus földi életében sem volt másként, meg kellett tapasztalnia, a saját sorsán, igazságtalan elítélésén, szenvedésein át. Ilyenek vagyunk mi, emberek! Ugyanakkor azonban e váltás, az örömnek hirtelen átcsapása ürömbe, szenvedésbe, gyalázatba azt is jelzi, hogy még nem értünk a végére, a történet folytatódik, a vér, a halál, nagypéntek gyásza után következik húsvét élete, maradandó élete. Feltámadása.

2. A barkaszentelési körmenetnek volt régen, a II. Vatikáni zsinat előtti formájában egy nehezen magyarázható része. A menet után becsukták a templomajtót, s amikor visszatértek, a pap a körmeneti kereszt rúdjával kopogott be a kapun, amely mögött egy-két énekes felelt a kívülálló tömeg hangjára. Kézenfekvő volt a szimbolikus magyarázat: az ősszülők bűne miatt bezárult mennyország kapuja most fog feltárulni, hogy minden húsvétot ünneplő hívő embert befogadjon. Történelmi magyarázatot is találtak a liturgikus forma megvilágítására: állítólag Jámbor Lajos frank király, nyugat-római császár a IX. században maga is mint hívő a körmeneten egy fogház előtt elhaladva, bezörgetett a raboknak: elérkezett örömötök, megváltástok, szabadulástok! Talán erre utalt ez a furcsa szokás. – Manapság a liturgia egyszerűbb, közérthetőbb szimbólumaival, a pálma (barka) megszentelésével, énekkel, körmenettel és a passió ünnepélyes előadásával tudatosítja bennünk Jézus földi életének utolsó hete kezdetét, a megváltás beteljesedését.

3. Induljunk együtt az előttünk álló szép napok ünneplésébe! Tegyük azt, amit annyi mély érzésű keresztény: keressük nagyhéten a bűnbánatnak, a kiengesztelődésnek, a tettekben megmutatkozó jézusi szeretetnek a gyakorlását. Vegyünk részt a szent liturgiákon, énekeljünk, vagy csöndesedjünk el, látogassuk meg a szentsírt, és magyarázzuk gyermekeinknek is azt, ami nemcsak egyszer volt élmény, hanem állandó kincsünk: a szenvedő, az áldozattá lett, az értünk halálba menő Jézus Krisztus nagyszerű életét, maradandó örömét! Ámen.

Pákozdi István/MK