Árpád-házi Szent Margit csontereklyéjével gazdagodott Újszentmargita

A csontereklyét Papp László plébános kezdeményezésére Erdő Péter bíboros adományozta az egyházközségnek. Az ünnepi szentmisét Bosák Nándor püspök mutatta be.

Újszentmargita a legősibb magyar települések egyike. Neve a falu középkori templomának védőszentjére, Antiochiai Szent Margitra utal. A középkori templomot a tatárok lerombolták, majd egy később megépült házikápolnában gyűltek össze a hívek. Az Árpád-házi Szent Margit tiszteletére épült új templomot 1895-ben áldottak meg a településen. A szent tiszteletét nemcsak a katolikusok tartják számon, hanem a falu vezetésével a teljes lakosság is – ezt mutatja a közös ünneplés, valamint az 1946-ban hivatalosan is községgé nyilvánított Újszentmargita címerén látható a szent szimbóluma, a zöld szárú, fehér liliom is.

Az ereklye tárgyi kapcsolatot fejez ki azzal a szenttel, akit tisztelünk, és akinek égi közbenjárását kérjük földi életünkre. Bosák Nándor főpásztor a szentmise homíliájában Antióchiai Szent Margit és Árpád-házi Szent Margit, a templom két védőszentje példáját emelte ki, amelyek két különböző életformát, életáldozatot tesznek jelenvalóvá.

Antióchiai Szent Margit 304-ben halt vértanúhalált a keresztényüldözés idején. Hűségesen kitartott keresztény hite és tisztasága mellett, a Katolikus Egyház a hit vértanújaként tiszteli.

Árpád-házi Szent Margit (1242–1270) a magyar történelem válságos évében, a tatárjárás idején született. Édesapja IV. Béla, látva az ország pusztulását, fogadalmat tett: népe megmentéséért Istennek szentelte Margitot. Így a gyermek már négyéves korában a domonkos apácákhoz került Veszprémbe, majd a Nyulak szigetén, a mai Margit-szigeten épített domonkos kolostorban nőtt fel. Margit élete teljességgel itt bontakozott ki, és később felnőttként tudatosan vállalva az édesapja fogadalmát, az engesztelő imádság, a böjt, a szegények és a betegek szolgálata töltötte ki az egész életét.

Kovács Ágnes/Magyar Kurír