Átadták az idei Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Hazai – 2012. január 20., péntek | 19:40

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 20-án ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Spányi Antal püspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban.

A püspöki konferencia jelölései alapján a püspökök testülete ebben az évben Pezenhófer Györgynek, a Rádió Szombathely korábbi, a Frisss FM jelenlegi munkatársának adományozza a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A díjazott eddigi munkásságával tanúbizonyságot tett a keresztény értékrend követéséről, és azt szakmailag igényesen képviseli a hazai tömegtájékoztatásban.


* * *

Pezenhófer György 1981-ben született Szombathelyen, 2004-ben végzett a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola kommunikáció és testnevelés szakán, 2007-ben Budapesten, a SOTE-n szerzett egyetemi kiegészítő diplomát a két szakon.

2005 nyarától 2011 novemberéig dolgozott a Rádió Szombathely 97,1-nek. 2011 decemberétől az újonnan alakult szombathelyi Frisss FM-nél dolgozik szerkesztőként, műsorvezetőként, ahol szintén kiemelten foglalkozik az egyházi, vallási jellegű témákkal.

Pezenhófer György főállásban a Kanizsai Dorottya Gimnázium testnevelő tanára, valamint osztályfőnöki feladatokat is ellát. Rádiós tevékenysége mellett önkéntes a Szombathelyi Egyházmegye havi tévéműsorában, az Élet-Forrásban, melyben műsorvezetőként láthatják a nézők. A Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Tagozatának végzős hallgatója hittanár/nevelő mesterszakon. 2000-től a Szombathelyi Egyházmegye Ifjúsági Fórumának, illetve a Fórum lapjának szerkesztőbizottsági tagja. 2002-2006 között az egyesület elnöke, az Élőkövek elnevezésű egyházmegyei ifjúsági lap főszerkesztője. Hittantáborok és országos, valamint világegyházi események szervezője.

A Rádió Szombathely hallgatói az elmúlt öt évben kifejezetten Pezenhófer György közreműködésének köszönhetően jutottak egyházi, vallási témájú híranyagokhoz. A szerkesztő tevékenységének hatására immár a hírszerkesztők maguktól is rátalálnak ezekre a témákra. Pezenhófer György önkéntes szerkesztői munkáját tavaly év vége óta a Frisss FM 97,7-nél folytatja.

MKPK Sajtószolgálat/Magyar Kurír