
Mikor tapasztalja már meg a lélek ezt az erőt, amellyel – megrészegülve Isten szeretetétől és megfeledkezve önmagáról – mindenestül Isten felé lendül, Istennel egyesülve egy lélekké válik vele és azt mondja: „Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten”? Kétség nélkül boldognak és szentnek mondom azt, akinek megadatik hasonló tapasztalat ebben a halandó életben, akár ritkán vagy csak egyetlenegyszer, futólag, csak egyetlen pillanatig. Mert amikor elveszíted magad, mintha nem is léteznél, nem érzékeled saját magadat, kiüresíted önmagad és majdnem megsemmisülsz, az olyan, mintha már az égben lakoznál.
Szent Bernát: Isten szeretetéről
(Részlet a „Amint az Atya szeretett engem... – 365 gondolat a papság évére című könyvből.
Citta Nuova, 2009
http://editrice.cittanuova.it/notizia.asp)