Augusztus 31-én temetik el Szennay Andrást

Megszentelt élet – 2012. augusztus 28., kedd | 9:28

Augusztus 22-én, életének 92. évében hunyt el Szennay József András, Szent Márton pannonhalmi monostorának 85. apátja. Temetése augusztus 31-én, pénteken 14.30-kor kezdődik a pannonhalmi bazilikában. A bazilikában tartandó gyászmisét követően a Boldogasszony-kápolna kriptájában helyezik örök nyugalomra.

Jöjj el, Uram Jézus! (Jel 22,20)

András főapát 1921. június 2-án született Budapesten. A budapesti bencés iskolában érettségizett.

1939. augusztus 6-án öltötte magára a bencés ruhát, 1944. június 27-én tett ünnepélyes fogadalmat. 1944. november 19-én Boldog Apor Vilmos győri püspök szentelte pappá a pannonhalmi bazilikában.

1939–41 között teológiát tanult a Pannonhalmi Szent Gellért Hittudományi és Tanárképző Főiskolán. 1942–46 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Fakultása hallgatója Budapesten. 1947-ben hittudományi doktorátust szerezett.

A II. világháború végén, 1945-ben, néhány hónapig kastély-lelkész Oroszváron. 1946–47-ben főapáti titkár.

1947–48 között hittanár a Budapesti Bencés Gimnáziumban. A bencés rend részleges feloszlatása után a rendi közösségen kívül, átmenetileg az Egri Főegyházmegye állományába kerül. 1948–50 között állami gimnáziumi hittanár Budapesten. 1950–51-ben kisegítő lelkész. 1951–65 között a Hittudományi Akadémia könyvtárosa, ekkor szerez az ELTE BTK-án könyvtárosi diplomát. 1965–88 között a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia professzora Budapesten.

1973–91 között főapát, a Magyar Bencés Kongregáció prézese - Pannonhalmán.

1972–95 között a TEOLÓGIA c. folyóirat felelős szerkesztője. Két alkalommal, 1975–76 és 1984–86 a Pázmány Péter Katolikus Hittudományi Akadémia dékánja. 1987-ben az Evangélikus Teológia h. c. doktora.

1992–94 között a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke.

A Főapátság konventje Szennay András atyát a diktatúra legerősebb szorítása közepette, elhúzódó belső válságában hívta haza a főapáti székbe 1973-ban. Megválasztását a körülmények ismeretében, külső és belső feltételekkel, a tiszttel járó terhekkel és felelősséggel, a közösség harmadszori kérésére vállalta.

Főapáti szolgálatának tizennyolc esztendeje a küzdelem, a megőrzés, az átmentés, a minden téren szorgalmazott megújulás időszaka volt, amely mindezek ellenére sok örömmel, reménnyel, számára és rendi közössége számára kivívott elismeréssel járt. Több évtized kényszerő elszigeteltség után visszavezette rendjét a Bencés Konföderáció és a Salzburgi Apátkonferencia testvéri közösségébe, személyes erőfeszítéssel megszilárdította a közösséget a hazai egyházi- és társadalmi környezetben, következetesen szorgalmazta a II. Vatikáni Zsinat célkitűzéseinek megvalósítását.

Tette ezt rendjében, a püspöki konferencia tagjaként, a katedrán, a Teológia c. folyóirat szerkesztésével, lelkipásztori és teológiai továbbképzéseken, hazai és nemzetközi konferenciákon, könyveivel, nagyheti elmélkedéseivel és számos publikációjában. Az egészséges zsinati nyitottság, a józan mérlegelés, az „idők jelei”-nek kutatója, a teológia tudomány és a párbeszéd embere volt. Sokat fáradozott a rendi ifjúságért, a bencés főiskoláért, a külföldi képzés lehetıségéért, a két középiskoláért és diákotthonért. Ő vette vissza és kezdte újjászervezni 1990-től a Pannonhalmi Területi Apátság egyházközségeit. Bölcs előrelátással indítja Pannonhalma épületegyüttesének teljes rekonstrukcióját. A Budapesten tanuló növendékek számára méltó otthont, Tanulmányi Házat építtet az európai bencés közösségek segítségével. 1991-ben visszavonult az aktív élettől, a felelősségtől.

Isten derűs, nyugodt, lelki, szellemi és emberi értékekben gazdag, a rendtársai körében eltöltött két évtizeddel ajándékozta meg. A korral járó keresztet elfogadva készült a földi életben egyre kevesebbre, ugyanakkor Isten előtte kinyíló teljesebb világára.

Rendi testvéreinek megértő, következetes elöljárója, atyja volt, aki mindig elsőbbséget adott az irgalomnak.

Pannonhalmi Főapátság/Magyar Kurír