Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének szimbóluma

Würzburg: A német katolikus püspöki kar Würzburgban kiadott nyilatkozata leszögezi: Auschwitz alapvetően rendítette meg az embernek önmagáról kialakított képét, ezt mutatja az is, hogy még ennyi idővel az események után sem hegedtek be a sebek.

Természetesen a németek másképp emlékeznek erre a súlyos bűnre, mint az ott szenvedett emberek. Ám felfedezhetők a remény jelei, hisz most már lengyelek és németek, zsidók és keresztények együtt tudnak imádkozni Istenhez.

Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének szimbóluma. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtetnünk, hogy ezen a helyen sok százezer szinti és roma veszítette életét a kegyetlen rasszizmus áldozataként. Az Auschwitz-Birkenau-i tábort pedig orosz hadifoglyok építették, akiket a kényszermunka során rendszeresen meggyilkoltak.

Mellettük emlékeznünk kell az itt életüket vesztett keresztény hitvallók ezreire is. A lengyel nemzet számára is kegyetlen jelkép e tábor, ahol az ország teljes zsidósága s a lengyel értelmiség igen nagy része életét vesztette. Amikor ma németek és lengyelek közötti, háborús kérdéseket is érintő vitákra kerül sor, ezt nem szabad elfeledni – írják üzenetükben a német főpásztorok.

Egyúttal felidézik a szövetséges katonák alakját is, akik életüket áldozták azért, hogy Európa felszabaduljon a nemzeti szocializmus alól. Ám helytelen lenne szemet hunyni a tény fölött, hogy a Vörös Hadsereg érkezése milyen szenvedéseket okozott a kelet-európai népeknek. Hitler embertelen vétkei ellen a Vörös Hadsereg katonái Sztálin bűneinek zsoldjában állva küzdöttek, kegyetlen bosszút állva a német lakosságon. E nélkül a hatalmas véráldozat nélkül azonban nem szabadult volna fel az auschwitzi tábor.

Az auschwitzi tábort 1940-ben helyezték üzembe, lengyel foglyok számára. Idővel 40 melléktáborral bővült. 1942. és 1944. között azonban már a zsidók tervszerű tömeges lemészárlására szolgált, a „végső megoldás” érdekében gázkamrákkal felszerelve. Bár sok ezer keresztény is életét vesztette itt, Auschwitz mégis annak a 6 millió zsidónak az emlékét idézi fel, akiket a németek elpusztítottak. Ami itt történt, az valójában nem más, mint civilizációnk szembesülése önnön lehetőségeinek feneketlen mélységeivel.

A zsidók Soa-ként szólnak erről, a német nyelvben azonban még nem létezik megfelelő szó ezen valóság leírására. Többször mondták, Auschwitz után nem lehet már verseket írni – s valóban, a nyelv képtelennek mutatkozik arra, hogy az itt történteket kimondja. Számos túlélő küzdött, hogy szavakba foglalja a történteket – idézik fel a német püspökök Viktor Frankel, Elie Wiesel, Primo Levi, Paul Celan és Kertész Imre alakját.

„Az áldozatok tanúságtétele segíthet bennünket, hogy elviseljük a sokkot: amikor a vétkesekre nézünk, egy ember arcába tekintünk” – írják a német főpásztorok.

Hosszú idő telt el, amíg a németek szembenéztek ezekkel a tényekkel, s felvállalták a németek által, vagy németek nevében elkövetett tettekért a felelősséget. Bár voltak, akik megpróbáltak kibújni ez alól, mégis jóval szélesebb azok köre, akik felvállalták vétkességüket. Nem szabad csak a politikai vezetésre, illetve a konkrét bűnösökre korlátozni a felelősséget – abban mindenkinek része volt, aki ilyen vagy olyan módon támogatta vagy eltűrte a történteket. Azonban szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a népre hatalmas nyomás nehezedett és alig-alig jutott valós, hiteles információkhoz.

II. János Pál pápa bocsánatkérése a megújulás forrásává lett

A felelősségben való részességről szólva az egyháznak önmagával is szembe kell néznie – áll a német püspökök levelében. Nekünk is számot kell vetnünk az egyházon belül régóta meglévő antijudaizmus tényével. II. János Pál tanítása, alakja, bocsánatkérése a Szentév során egyedülálló és ösztönző példa. „II. János Pál pápa tette a megújulás forrásává lett.

A pápa eltökélten halad előre a zsidók és keresztények közötti kapcsolatok megjavításának útján” – írják a főpásztorok, majd köszönetet mondanak mindenkinek, aki ezen a téren munkálkodik.
Auschwitzra való emlékezésünk komolyságát bizonyítja törődésünk a túlélőkkel, akik még idős korukban is a haláltáborok emlékének hatása alatt állnak. Fájdalmukat nem elfojtani vagy elnémítani kell, hanem emberileg elviselhetővé kell tenni.

Az emlékezés ugyanakkor szembesít bennünket a kérdéssel: Németország és Európa tanult-e ebből a minden mértéket túlhaladó katasztrófából? Napjainkban újra erősödik az antiszemitizmus – ez figyelmeztet, hogy hosszú út áll még előttünk. „Köszönetet mondunk azoknak a zsidóknak, akik bátorságot merítettek, s az elmúlt években Németországba jöttek” – írják a német püspökök levelükben, majd így zárják le azt: „Minket, keresztényeket az a reménység vezérel, hogy a zsidósággal való találkozás mindannyiunkat gazdagít és közelebb visz Ábrahám, Izsák és Jákob mindnyájunk által közösen imádott Istenéhez”.

VR/MK