Az AIDS elleni küzdelem formái

A philadelphiai Nemzeti Katolikus Bioetika Központ megjelentetett a témáról egy kötetet Affirming Love, Avoiding Aids: What Africa Can Teach the West (A szeretetért, az AIDS ellen: amit Afrika taníthat a nyugati világnak) címmel, amelyet a Zenit hírügynökség is ismertetett. A szerzők, Matthew Hanley és Jokin de Irala magyarázatot adnak arra, miért volt oly csekély sikere az óvszer használatával való megelőzésnek.

Minden nyugati intézmény a kockázat csökkentésének politikáját tartja szem előtt. A technikai részletekre összpontosítanak, nem pedig a magatartásformák megváltoztatására. Az Egyesül Államokban új stratégiát kezdtek alkalmazni, amely három alapelven nyugszik: önmegtartóztatás, hűség, óvszer használata. A módszer alapja az első két elv, és ahol alkalmazzák, ott radikálisan megváltozott az emberek szexuális viselkedése. Ha az emberek viselkedését változtatjuk meg, az nemcsak hatékonyabb megoldás, hanem egyben visszatérés a gyógyászatban alkalmazott elsődleges megelőzés elvéhez.

A szerzők a dohányzás példájával érvelnek. Egy időben teljesen elképzelhetetlen volt változtatni azon, hogy az emberek 75 százaléka dohányzik, az egészségügyi hatóságok által alkalmazott politika által azonban mégis megváltozott a helyzet. A szerzők felteszik a kérdést, hogy ha a dohányzás, a koleszterinszint, a túlzott alkoholfogyasztás esetében a hatóság fontosnak tartják az emberek hozzáállásának megváltoztatását, miért nem tartják fontosnak az AIDS esetében.

Az óvszer használatának előnyeit semmissé teheti az a hatása, amelyet a viselkedésre gyakorol. A szerzők a biztonsági öv példáját hozzák fel. Ha a biztonsági öv használatával a sofőrök azt hiszik, még bátrabban vezethetnek, akkor ez a hatás semmissé teszi az öv védelmező funkcióját. Az óvszer használatával az emberek azt hihetik, védve vannak, és nem kell annyira vigyázniuk.

Afrikában különösen fontos ez, hiszen bizonyított, hogy ahol gyakori a több partnerrel létesített szexuális kapcsolat, ott nagyobb arányban fertőződnek meg az emberek, mint azokban a közösségekben, ahol ez a szokás kevésbé gyakori. Afrika bizonyos részein sürgető probléma az AIDS terjedésének megelőzése, hiszen megfelelő orvosi ellátásra találni nagyon nehéz. Uganda példája bizonyítja: a szexuális viselkedés megváltoztatása azt eredményezte, hogy 1991-ben még 15 százalék volt a fertőzés aránya, 2001-ben már csak 5 százalék. Nagyon fontos szerepe volt ebben a katolikus orvosoknak és szerzetesnővéreknek. Az ország AIDS bizottságának első két elnöke egy katolikus és egy anglikán püspök volt. Sajnos az utóbbi években  Ugandában is ismét teret hódított az óvszer használatát előmozdító program, és ennek következtében ismét megnőtt a fertőződés aránya. A könyv idéz egy tanulmányt, amely a HIV-vírus terjedését vizsgálta Beninben, Kamerunban, Kenyában és Zambiában. Kiderül belőle, hogy a terjedést hátráltató tényezők a hűség, a nem túl korán kezdett szexuális élet és a férfiak körülmetélése. Nem gyakorol hatást a terjedés visszaszorítására a társadalmi-gazdasági helyzet és az óvszer használata. Az önmegtartóztatás gondolatát a modern világ nehezen fogadja be. Pedig minél később kezd el valaki szexuális életet élni, annál kisebb az esélye, hogy gyakran váltogatja majd a partnereit, tehát kisebb az esélye a HIV-fertőzésre.

A szerzők megállapítják, hogy az óvszer a leghatékonyabb „technika” a fertőzés kockázatának visszaszorítására, ugyanakkor semmiképpen nem a leghatékonyabb megelőzés. Hanley és Irala szerint a vita ugyan a tudomány nyelvén folyik, az alapvető különbség azonban az emberi szexualitás filozófiai és morális megközelítésében rejtőzik. Az egyik oldalon áll a zsidó–keresztény hagyomány, amely szerint a szexualitás helye a házasságon belül van. E hagyomány szerint szükség van arra, hogy az ember erkölcsi határok között éljen és gyakorolja az önmegtartóztatást, így teljesedhet ki emberi mivoltában. A másik oldalon a nyugati világ áll, amely a teljes szabadságot és az élvezet keresését hirdeti. Nem csoda hát, hogy technikai kérdésnek tekinti a szexuális tevékenység következményeinek kezelését.

Celestino Migliore érsek, a Szentszék állandó megfigyelője is beszélt az AIDS kérdéséről. Hangsúlyozta, hogy ha támogatni akarjuk azt a megközelítést, amely a szexualitást igaz, emberi értékként állítja az emberek elé, akkor jobban oda kell figyelnünk erre a kérdésre, és több erőforrást kell rendelkezésre bocsátani. Az emberi méltóságot szem előtt tartva kell cselekednünk, hogy elősegítsük minden egyes ember és a társadalom fejlődését, kiteljesedését. Mindenkinek meg kell értenie, hogy ezzel a roppant súlyos problémával szembe kell néznünk, előítéletek nélkül.

Magyar Kurír

(tzs)