Az alázat és az egyszerűség tanúja: XXIII. János hajdani titkára 98 évesen lesz bíboros

Nézőpont – 2014. január 14., kedd | 18:04

A Ferenc pápa által megnevezett új bíborosok között van Loris Francesco Capovilla, XXIII. János pápa egykori titkára is. 98 éves korában éri a megtiszteltetés, hogy a Szentatya bíborosi rangra emeli, ráadásul éppen abban az évben, amikor Roncalli pápát április 27-én szentté avatják.

A SIR kérdésére elmondta, hogyan fogadta a hírt: örömteli nyugalommal, közösségben minden egyszerű pappal, aki a városokban vagy vidéken, a hegyekben alázatosan és csendesen egész életét annak szenteli, hogy az  evangélium ajándékának öröme eljusson mindenkihez, minden családhoz.

Hangsúlyozta, hogy XXIII. János pápa arra tanította meg papi életét illetően: legyen csendes, rejtőzködő, alázatos, szeretetből szolgáló. Fontos, hogy a keresztény élet legyen egyszerű és körültekintő. „Ha egyszerű vagy, nyitott vagy, tekinteteddel Isten felé fordulsz, nem félsz semmitől és senkitől. Ha körültekintő vagy, semmit nem teszel magadtól, és nemcsak az Egyház, hanem az egész emberi család részének érzed magad.”

János pápával együtt vallja: ő a világ polgára, mert az egész világ a családja az Isten által akart egységben, amelyről Jézus beszélt, és amelyet örökségül hagyott nekünk. És ebben a történelmi időben, amely mindannyiunkat körülölel, végtelen számban vannak azok a jóakaratú emberek, akik engedelmeskedni akarnak az Úr hívásának.
Capovilla meglepődött a kérdésen, mit gondol arról, hogy ilyen későn kapta ezt az elismerést:
„Nem, miért lenne késő? Ez egyáltalán nem olyan dolog, ami jár. Mindez kegyelem, Isten ajándéka. Nincs későn. Én nem gondolok ilyesmikre. Mindig hittem, hogy az igazi szolgálat az imádsággal, önmagunk odaadásával és a csenddel kezdődik. Gondoljunk csak arra, mennyi beteg ember van, mennyien vannak hosszú ideje ágyhoz kötve, akik egyszerűen elfogadják Isten kezéből az emberi természet korlátait. Természetesen ma már nem tudok úgy dolgozni, mint egy ifjú. De tudok imádkozni, tudok szeretni. Tudok tanúskodni arról, hogy a keresztény ember számára egyetlen törvény van: a szeretet. A katolikus ember számára nincsenek különböző országok, népek, fajok. Egyetlen nép van csak: Isten népe, amely a világ nehéz útjain halad az örökkévalóság felé.”
 
Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria