Az apostoli nuncius a Sant'Egidio Közösség imaóráján elhangzott beszéde

Hazai – 2010. március 27., szombat | 17:29

Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius beszéde március 26-án hangzott el Budapest-Terézvárosban mindazok emlékére, akik az utóbbi években életüket áldozták az evangéliumért.

Ma, ezen a nagyböjti pénteken, amikor különösen is Krisztus, a mi Üdvözítőnk szenvedésére emlékezünk, meghív bennünket az Egyház az elmélkedésre, mivel nekünk, Krisztus követőinek, követnünk kell Mesterünket az életében, a szenvedésében és a feltámadás reményében. A vértanúk himnuszában azokra emlékezünk, akik elfogadták a Keresztutat mint a hitről való tanúságtételt és ezért számunkra világító példákká lettek és Istenünk dicsőségét növelték: „Ujjonganak a mennyben a szent vértanúk, akik Krisztus nyomában jártak; szeretetéért ontották vérüket és örvendeznek az Úrban mindörökké.” (Inno dei Martiri).

A kishitű vagy hit nélkül élő embereknek nehéz megérteniük, hogy miért választotta az Úr az áldozat és a halál útját a mi üdvösségünkért. Isten egyetlen szóval üdvözíthetett volna minket, akaratának egyetlen megnyilvánulásával, de ő a szenvedés útját választotta. Isten ezt az utat választotta, mert ahogy a prófétákon keresztül, de főként Egyszülött Fián keresztül kinyilatkoztatta, Õ, Isten a szeretet, aki szeret, felajánlja a szeretett személyekért azt, ami a legdrágább, saját életét. János apostol azt mondja Evangéliumának egyik szakaszában: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak” (Jn 3, 16-17).

A most hallott evangéliumi szakaszban is Szent János apostol Jézus szavait idézi: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre” (Jn 12, 23-25). A mi emberi természetünk az eredeti bűn és a mi mindennapi bűneink következtében beteg, és gyógyulásra van szüksége. Ez a gyógyulás egy gyökeres átalakulást kíván; a régi embernek, a bűn emberének meg kell halnia, hogy újjászülethessen Krisztus áldozatának köszönhetően. Ha Jézus szenvedésére tekintünk a Getszemáni kertben, a szenvedéstől való félelmeire, Jézus kiáltására a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem” (vö. Mk 15, 34), megérthetjük, hogy amikor szenvedünk, az Úr közel van hozzánk, támogat bennünket és erőt ad, hogy legyőzzük a gyengeséget.

Krisztus üdvösségszerző áldozata megörökítődik az Egyház történetében az eucharisztikus áldozatnak köszönhetően, de a sok szent vértanú tanúságtételének köszönhetően is, akik egészen addig követték Krisztust, hogy az életüket áldozták érte. Erről a tanúságtételről beszélt sokszor Tiszteletreméltó Isten Szolgája II. János Pál pápa is, főként a 2000. évi Jubileum kapcsán. A Novo millenio ineunte, Az új évezred kezdetén kezdetű dokumentumban ezt mondja II. János Pál pápa: „sokat tettünk azért, hogy egybegyűjtsük a hit huszadik századi Tanúinak értékes emlékeit… Erről az örökségről nem mondhatunk le; állandó hálával és mindig megújuló követési szándékkal kell viszonyulnunk hozzá” (NMI 7.).

Ezzel a szertartással nagy II. János Pál pápa példáját akarjuk követni – aki egy merénylet áldozata is lett, és aki sokat szenvedett az élete során –, hogy ma hálát adjunk az Úrnak, amiért itt Magyarországon is a hit tanúit adta nekünk. Örömmel tölt el bennünket, hogy szemünk előtt lehet Boldog Salkaházi Sára vértanú, Boldog Apor Vilmos püspök vértanú, Boldog Meszlényi Zoltán püspök vértanú és sok más világi, pap, szerzetes és szerzetesnő példája, akik vértanúságot és üldöztetést szenvedtek a kommunista rezsim idején.

Szemünk előtt vannak, emlékezünk a mai idők vértanúinak a neveire is. Valóban minden nap elérnek hozzánk azok a hírek, amelyek világban a keresztények ellen elkövetett atrocitásokról szólnak. Statisztikailag bizonyított, hogy a keresztények a világon a legüldözöttebb csoport. Néhány nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy egy embert azért égettek el elevenen, mert nem akart áttérni a muzulmán hitre. A felségén, aki feljelentést akart tenni emiatt a félelmetes bűntény miatt, a rendőrök követtek el erőszakot a gyermekei szeme láttára. Új üldözésnek vagyunk a tanúi a sajtóban is az Egyház ellen. Mialatt mi megvalljuk a némely pap által elkövetett tévedéseket és bocsánatot kérünk méltatlan és kriminális cselekedeteik miatt, nem akarjuk, hogy mint egyetlen bűnösre tekintsenek ránk. Azonban az igazságtalan vádak is részét képezik a tanúságtételünknek, mert Krisztus szenvedéséért elfogadjuk a szenvedést. Egyesülve az imádságban kérjük a mai idők vértanúinak a közbenjárását a mi személyes megtérésünkért, Egyházunkért és társadalmunk megtéréséért.

Magyar Kurír