Az arab országok püspöke

Öt ország tartozik a hatáskörébe: az Arab Emírségek, Omán, Jemen, Katar és Bahrein. Ebben az öt országban összesen tizenhét plébániájuk van. Közel hárommillió négyzetkilométernyi területével ez a világ legnagyobb „egyházközsége”. A keresztények között nincsenek helybéliek, mindannyian bevándorlók. Kilencven nemzetből származnak, többségük a Fülöp-szigetekről, Indiából, Indonéziából, Nigériából, az Egyesült Államokból és az európai országokból érkezett. A templomok külső részén nincs semmiféle jelzés, nincsen kereszt és harang sem. A hívek gyakran magánházaknál gyűlnek össze imádságra, főként a külvárosokban.

A Zenit hírügynökség interjút készített a 68 esztendős kapucinus atyával, aki elmondta, hogy híveik jellemzően leginkább egymással tartanak kapcsolatot. Nem élnek teljesen elszigetelten, de az ő helyzetükben a hit megélése kihívást jelent. Kihívást jelent megélni a számukra értéket jelentő dolgokat, az Istennel való kapcsolatukat, az evangélium iránti elkötelezettségüket. Ezért kis csoportokat alakítanak, hogy együtt imádkozhassanak. A szentmise, az Eucharisztia nagyon fontos számukra, az a kevés templom, amely a rendelkezésükre áll, még a hétköznapokon is zsúfolásig megtelik.

Hinder püspök beszélt arról is, hogy mély hitük nemcsak a szentségek vételében mutatkozik meg, hanem a szentek tiszteletében, az imacsoportokban való részvételben, a bibliaolvasásban… Õk maguk kérdezik papjaiktól, hogyan segíthetnek testvéreiknek, akik gondokkal küzdenek, börtönben, kórházban vannak. Szívesen látogatják a betegeket. Gyakran csoportokba szerveződve gyakorolják a segítő szeretetet, igyekeznek lehetőségeikhez mérten mindent megtenni: megszervezik például a gyónás lehetőségét, segítenek, hogy a papok eljussanak olyan helyekre, ahová egyébként nem mehetnének el. A hitoktatást teljes egészében a világiak végzik, péntekenként 20 000 gyerek vesz részt a hittanórákon. Figyelnek arra, hogy segítsenek másokon, új és régi hazájukban egyaránt. Ha egy másik országot valamilyen katasztrófa sújt, mint például nemrég Pakisztánt, gyűjtést rendeznek a templomokban, és nagylelkűen adakoznak. Gondjaik ellenére elevenen él bennük az osztozásra való hajlandóság.

Egy másik fontos kérdés is felvetődött az interjú során: az iszlámmal való kapcsolat. A vikárius elmondta, hogy az iszlám erőteljesen jelen van hétköznapjaikban, nap mint nap észlelik, legfőképpen hallják a megnyilvánulásait. A bevándorlók azonban inkább a muzulmánok mellett élnek, nem pedig velük együtt. Más az életformájuk. Vannak persze elkerülhetetlen hivatalos kapcsolatok, az irodákban, a hétköznapokban, ha hivatalos ügyet kell intézni.

Megkérdezték Hinder püspöktől azt is, mit jelent lelkipásztornak lenni egy ilyen különleges helyzetben. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen sokféle emberből álló nép pásztorának lenni kihívás ugyan, de nem haladja meg emberi képességeinket. Ha azonban nem lenne Isten ígérete, hogy mindig velünk lesz, és nem lenne testvérei bátorító hite, nem végezné a feladatot. Napról napra egy hatalmas vallás, az iszlám közelségében élnek, és ez ösztönzést ad, hogy elmélyítsék saját hitüket, vallásgyakorlatukat. Az Indiában, Pakisztánban, Nigériában, Irakban élő keresztényekkel ellentétben ők biztonságban érzik magunkat országaikban. Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor egyes helyeken csökken a biztonságérzet, de általában nincs közvetlen fenyegetettség. Ugyanakkor a keresztények sokszor kirekesztve élnek.

Beszámolt arról is, hogy általában jók a kapcsolataik a többi keresztény felekezettel. A legnagyobb gond a prozelitizmus, mert egyes csoportok a katolikus vizekben halásznak, mivel a nem keresztények között nem tehetik. Gyakran erősen vitatható módszerekkel dolgoznak.

Felvetődött az a fontos kérdés is, hogy egy másik hatalmas kultúra területén hogyan tudják átadni a hitet gyermekeiknek. A püspök elmondta, hogy elsősorban a családokban adják át a hitet. A családoknak azonban sokszor nincs idejük, vagy nincs elég ismeretük a Bibliáról, a katolikus hitről. Ezért fontos, hogy elküldjék a gyermekeket hittanórára. Bizonyos helyzetekben csak titokban végezhetik a hitoktatást, magánházaknál. Nagyon sok világi hívő van, akik szolgálják az egyházat. Igyekeznek megfelelő képzést nyújtani nekik, de ez nem mindig könnyű feladat.

Végül megkérdezték arról is, mit várnak itt az emberek a Közel-Kelettel foglalkozó szinódustól. Az apostoli vikárius véleménye szerint híveik leginkább bátorítást várnak nem túl könnyű helyzetükben. Ezen túl pedig remélik, hogy az egyház tudomást vesz létezésükről, küzdelmeikről. Szolidaritást várnak, amelynek az ő esetükben legfőbb kifejeződése az imádság lehet.

* * *

Az apostoli vikariátus (lat. vicariatus apostolicus): részegyház, az apostoli prefektúránál fejlettebb közigazgatási egység missziós területen; kormányzója az apostoli vikárius, a pápa nevében kormányzó főpap, általában fölszentelt címzetes püspök.

Magyar Kurír

Kép: blogs.reuters.com