Az árvák atyja

A velencei patríciusfiú, Girolamo 1481-ben született. 15 éves korától kezdve katonáskodott. 1508-ban Castelnuovónál katonai parancsnokként fogságba esett; a börtönben rettenetes elbánásban részesült. A rabságban mély változás következett be lelkében; nyomorúságos helyzetében Máriához könyörgött. A fogság és a Szűzanya által kieszközölt csodás szabadulás átformálta: Velencébe visszatérve bilincseit Trevisóban a Szűzanya oltárára helyezte. Korábbi hibáit, bűneit a felebaráti szeretet gyakorlásával igyekezett jóvá tenni; sokat vezekelt.

Három évig volt Castelnuovo községi elöljárója. 1518-ban, 37 éves korában szentelték pappá. Ettől kezdve teljesen a betegek és szegények gondozására szentelte életét.

1528-ban hazájában éhínség és járvány tombolt. Mindenét a rászorulóknak ajándékozta, éjszaka eltemette az utcán heverő halottakat, ápolta a betegeket, mígnem maga is megkapta a kiütéses tífuszt. Fölgyógyulása után lemondott minden tulajdonáról; a szegényeknek szentelte életét. Velence Szent Rókus-temploma melletti házban összegyűjtötte az árva és veszélyeztetett gyermekeket, hitoktatást, otthont és a munkára való fölkészítést biztosítva nekik. A velencei kormányzat támogatta fáradozásait, hiszen a közjót szolgálta, és 1531-ben az árvák rendelkezésére bocsátotta a gyógyíthatatlanok ispotályát. Működését kiterjesztette Velencén túl egészen Milánóig, több városban alapított árvaházakat, majd az árvák fölnevelésére rendet alapított Somascában.

Példája sokakat megmozgatott, támogatták szolgálatában. Leghűbb segítőit szerzetesi közösségbe fogta össze: Chieti püspökének, a későbbi IV. Pál pápának támogatásával megalapította a szomaszkai  rendet a betegek gondozására és az árva gyermekek nevelésére. Az 1528-ban létrehozott férfirendet 1540-ben hagyták jóvá. Az ágostonos regulát követő rend ma is működik Olaszországban: árvaházakat, szegényotthonokat, kórházakat, diákotthonokat tart fenn.

51 éves korában pestises betegeket ápolt Bergamóban; ő is megfertőződött. Halála előtt társai lelkére kötötte, hogy kövessék a keresztet, az evilági dolgokat kevésbe vegyék, a szegényeket, az elhagyottakat meg a betegeket szeressék, és egyetértésben, szeretetben éljenek együtt. 56 évesen, 1537-ben hunyt el, február 8-án. Sírja Samascában van.

Ünnepét 1769-ben vették föl a római naptárba, július 20-ra; 1969-ben a halála napjára, február 8-ra tették át.

XIV. Benedek pápa 1747-ben boldoggá avatta. 1767-ben XIII. Kelemen pápa emelete a szentek közé.  Ünnepét 1769-ben vették föl a római naptárba. A liturgikus reform során ünnepe a korábbi július 20-ról halála napjára került.

XI. Pius 1928-ban a szomaszkaiak négyszáz éves jubileuma alkalmából az árvák és a szülői szeretetet nélkülöző gyermekek védőszentjévé emelte.

2011 júliusában XVI Benedek pápa Francesco Moscone, a szomaszkaiak elöljárójának küldött levelében emlékezett meg a rendalapító 500 évvel ezelőtti, börtönből való szabadulásáról. Üzenetében a Szentatya kiemelte: az itáliai szent azonban nemcsak a börtönből szabadult meg Mária közbenjárása által, hanem belső megtisztuláson ment keresztül, amellyel megszabadult az egoizmus, a büszkeség és a személyes érvényesülési vágy kötelékeitől is. Új korszak kezdődött életében, amelynek egyetlen célja volt: Istent szeretni és szolgálni elsősorban az árva, elhagyatott és éhező gyermekek megsegítése által. Jeromos számára egyre erősebbé vált a gondolat, hogy a szegény sorsú fiatalságot nem lehet magára hagyni, hanem szeretetet kell adni számára az egészséges fejlődés érdekében. Úgy szolgálta a rászorulókat, mint egy édesanya. Figyelmet, türelmet szentelt nekik, sok áldozatot hozott értük.

„A szentek tanúságtétele azt mutatja, hogy csakis Istenben kell bízni, a belső lelki és az élet egyéb megpróbáltatásai arra szolgálnak, hogy az ember megerősödjön hitében. A fiataloknak szóló figyelem, emberi és keresztény nevelésük, amely a szomaszkaiak elsődleges feladata, az egyház számára is mindig és mindenhol egyaránt fontos. Szükséges, hogy a fiatal nemzedékek szeretet által nőjenek fel, amely legyőzi az individualizmust, az egoizmust és figyelmessé tesz az embertársak iránt is. Emiliáni Jeromos példája segít abban, hogy megérezzük mi is a szegénység, amely elsősorban a szeretetre irányul, és amely minden emberi probléma elindítója” – hangsúlyozza XVI. Benedek pápa.

Magyar Kurír

(gj)