Az Egyház az Eukarisztiából él

Hazai – 2003. április 19., szombat | 12:57

Dokumentumismertetés

II. János Pál pápa 14. enciklikája Ismertetés II. János Pál pápa nagycsütörtökön, az Utolsó Vacsora emlékezetére bemutatott szentmisén írta alá a Szent Péter bazilikában legújabb, tizennegyedik enciklikáját, mely az "Ecclesia de Eucharistia" (Az Egyház az Eukarisztiából él") szavakkal kezdődik. A hat fejezetből, továbbá egy bevezető és egy zárórészből álló dokumentum a szentatya legszemélyesebb hangvételű enciklikája. Az egészet átjárják a költői megnyilvánulások, a személyes emlékek, valamint a hála megnyilvánulásai, melyek révén a pápa tanúságot tesz arról, hogy az ő saját életében az Oltáriszentség és a szentmise mennyire központi helyet foglal el. Az Eukarisztia iránti szeretetét kívánja jelen levelével a hívek elé állítani. Az utolsó fejezetet pedig az Egyház Anyjának, Máriának szenteli. A pápa meggyőződése, hogy az Egyház csak akkor lesz képes szembenézni az új-evangelizáció kihívásával, ha képes Krisztust szemlélni, és mély kapcsolatba lépni vele az Eukarisztiában. Fel kell ismerni Krisztust mindenütt, ahol kinyilvánítja önmagát, legfőképpen az Õ Testének és Vérének szentségében. Az Egyház a saját életét az Eukarisztiából meríti, mely a II. Vatikáni Zsinat megfogalmazásával "csúcsa és forrása" életének. A zsinat utáni liturgikus megújulásnak vannak azonban árnyoldalai is, melyek a Szentmisét, és az Oltáriszentség tiszteletét is érintik. A Pápa most ezek veszélyeire is felhívja a figyelmet, és bejelenti, hogy az illetékes szentszéki kongregációknak feladatul adta egy külön dokumentum összeállítását az Eukarisztia ünneplésének liturgikus és jogi vonatkozásaival kapcsolatban. A negatív jelenségek között II. János Pál pápa megemlíti, hogy számos helyen majdnem teljesen elhagyják a Szentségimádás, vagy az Oltáriszentség látogatásának gyakorlatát. Ugyancsak sok helyen előfordul, hogy helytelen gyakorlatok terjednek el, melyek az Oltáriszentségre vonatkozó helyes hitet és katolikus tanítást elhomályosítják. Ezek között felhívja a figyelmet arra, hogy az Eukarisztia a közösség bizonyítéka, de nem eszköze. A keresztények egysége nem attól valósul meg, ha az Egyházzal nem teljes közösségben levők (protestánsok) áldoznak a szentmisén, vagy ökumenikus szertartással helyettesítik azt. Az Eukarisztiában való részesedés a már megvalósult egységet feltételezi, és azt erősíti meg. Ebből fakad a figyelmeztetés a katolikus hívek számára, hogy az Oltáriszentség méltó, megengedett vételéhez a kegyelem állapotában kell lenniük. A hívőnek saját magának kell megítélnie lelkiismeretében, hogy súlyos bűn terheli-e lelkét, és ebben az esetben előbb a kiengesztelődés szentségéhez járulnia. Külön fejezetben foglalkozik a pápa az Eukarisztia ünneplése, azaz a szentmise méltóságának és szépségének megőrzésével. A mise külsőségei mind azt az örömöt és hálát hivatottak kifejezni, melyet az Egyház a Krisztussal való egyesülés miatt érez. A művészet mindenfajta megnyilvánulása, ami a templomokat, a többi szent helyeket és kellékeket, de leginkább a Szentmise bemutatásának módját illeti, egyben az Egyház tanúságtétele a világ számára az Eukarisztia központi szerepéről és jelentőségéről. Ezért nyomatékosan felhívja a papok és hívők figyelmét: a liturgikus ünneplés szépségét mindenképpen helyre kell állítani. A Szentszék ezért is fordít különös gondot a liturgia szabályozására. Az utolsó fejezetet Máriának szenteli a pápa. Amint az Egyház befogadja Krisztus testét az Eukarisztia színei alatt, úgy fogadta be méhébe Mária a megtestesült Krisztust. Egész életében sajátjává tette Krisztus áldozatát, mely számunkra az Eukarisztiában nyilvánul meg. A befejezés felhívja a figyelmünket arra, hogy aki a megszentelődés útján akar járni, annak nincs szüksége új programokra. A program ugyanis megvan: Krisztus maga, akit megismernie, szeretnie, követnie és hirdetnie kell minden kereszténynek. Ez az út az Oltáriszentségen keresztül vezet, amit a szentek a saját életükkel bizonyítanak. "A kenyér és a bor alázatos jegyében, melyek az Õ testévé és vérévé lényegülnek át, Krisztus velünk halad az úton, mint erőnk és útravalónk, és a remény tanúivá tesz bennünket mindenki számára." Érszegi Márk A./MK