Az egyház nem jutalmat vár, csupán korrektséget

Budapest: A Magyar Nemzet december 24-ei számában (Az egyház… 6. o.) a 70 éves Jelenits István piarista szerzetes, tanár nyilatkozik, hangsúlyozva: nem az a dolgunk, hogy az ördögöt a falra fessük, de az tény, hogy olyanok vannak most döntési pozícióban, akiknek az egyházról nincs hiteles képük. „A marxizmus torz egyházképet hirdetett évtizedeken keresztül, s aki reform-marxistának vallja magát, az nem a vallás kérdésein gondolkodott elsősorban, amikor a kommunista eszmékkel kapcsolatban kritikát fogalmazott meg. Mostanában előtérbe kerül a kisegyházak, a másfajta vallási közösségek szerephez juttatása, a sokféle szólam, jelszó, amelyek hangzatosnak, modernnek tűnhetnek. Ahhoz, hogy a katolikus egyház sajátos jelentőségét érzékelje valaki, mélyebben kellene elgondolkodnia bizonyos alapkérdéseken. A magyar állam és a Vatikán közötti megállapodás mélyebb belátásra épült, s nem pusztán az egyház történeti jogait ismerik el benne. Sokkal inkább azt, hogy itt egy különleges szerepvállalásról van szó az emberek gondolkodásának, közösségi kapcsolatainak alakításában. Mi ezt a differenciáltabb szemléletmódot képviseljük türelmesen, bár nagyon határozottan és következetesen. Csak remélhetjük, hogy ezek az érvek a mostani kormánypártok gondolkodásmódjában is érvényre jutnak, s nem csupán a könnyű, tetszetős szólamokra hallgatnak… Egészen biztosan szokatlan egy marxistának, hogy a katolikus egyház a közösségi életben is részt vesz, a politikában is hallatja szavát. Ötven éven keresztül azt állították, az egyház szabadsága abban áll, hogy a templomokban végezheti a munkáját, s lelkesedhet a szocializmusért. Kétségtelen, hogy ez idő alatt maga az egyház is elszokott a közéleti szerpeléstől, nem az ő hibája, ha néha az Alkotmány-adta szabadságával gyakorlatlanul él. Az alapvető jóindulatot érezni lehet az egyházban: ha valakikkel szemben áll is, senkit nem akart letaposni. Nem nyúlt olyan módszerekhez, amelyekkel az emberek gondolkodását méltatlan módon befolyásolta volna. A mostani irányítók sokszor hangoztatják: a választási harcok nem arról szólnak, hogy Vae Victis! Jaj a legyőzötteknek! Valóban nem lenne jó, ha az ország egyik fele vesztesnek érezné magát. Ami az egyházat illeti: a közéleti küzdelemben való részvételünk egészében korrekt volt. Az egyház komolyan vette, hogy itt demokrácia van, s így minden közösségnek, neki is joga van nyilvánossá tenni az ország jövőjével kapcsolatos nézeteit. Csodálom, hogy bárki azt mondhatja, a győztes parlamenti pártoknak őrültség lenne azokat jutalmazni, akik ellene voltak. Az egyház nem jutalmat vár, csupán korrektséget. Egy igazi demokráciában a szembenálló feleknek is meg kell becsülniük egymást. El kell ismerniük egymás jogait. Az érvek, a gondolatok nem adhatják át a helyüket az indulatoknak, a sértődöttségnek, s más alantas emberi tényezőknek.” MN/MK