„Az egyház szívében mindig lángoljon a missziós tűz”

Szent Domonkos példája nyomán az egyház mindig lángoló lélekkel kell, hogy hirdesse az evangéliumot, amely minden idők minden embere számára a legértékesebb jó, és amelynek ismeretéhez mindenkinek joga van – mondta a Szentatya. Vigasztaló, hogy napjainkban is oly sok lelkipásztor, világi hívő, hagyományos szerzetesrendek és új egyházi mozgalmak tagjai örömmel szentelik életüket e magasrendű célnak.

Katekézisében XVI. Benedek felidézte a rendalapító életét: Guzman Domonkos 1170 körül született a spanyolországi Caleruegában. 1196-ban belépett az egyházmegyéjében lévő Osma székesegyházának kanonokjai közé. Diego osmai püspök kíséretében Észak-Európába ment a kasztíliai király megbízásából: utazásai során szembesült kora egyházának két nagy kihívásával: a földrész északi részén még sok nép nem ismerte az evangéliumot, illetve Dél-Franciaországban terjedt az albigensek eretnek mozgalma, akik dualista felfogást hirdettek, és bírálták koruk papságának gazdagságát. Domonkos vállalta a dél-franciaországi Albi közelében élő eretnekek közötti missziót.

Egész életét az evangélium hirdetésének szentelte, példát mutatva a szegénységről. Lelki gyermekei megvalósították másik álmát, az „ad gentes” missziót, vagyis elvitték az evangélium örömhírét azokhoz, akik még nem ismerték Jézust. Sokan csatlakoztak Domonkoshoz, és megalapították a prédikátorok rendjét a franciaországi Toulouse-ban. Domonkos, engedelmeskedve kora pápáinak, Szent Ágoston regulája szerint alakította az apostoli életet: társaival együtt járták a vidéket, hirdetve Isten Igéjét, de mindig visszatértek kolostoraikba tanulmányaikhoz, az imádsághoz és a közösségi élethez. Szent Domonkos két értéket tekintett nélkülözhetetlennek az eredményes evangelizáláshoz: a szegénységben megélt közösségi életet és a tanulást. A prédikátorok rendje kolduló rend; tagjai nem rendelkeztek nagy földbirtokokkal. Ez megkönnyítette vándoréletüket, és hitelessé tette tanúságtételüket az emberek előtt.

Domonkos, bár nagy érdeklődéssel tanulmányozta a Szentírást, eladta nagy értékű könyveit, hogy azok árából segítse a rászorulókat. Az egyházi megbízatást nem személyes kiváltságnak tekintette, hanem olyan szolgálatnak, amelyet nagy odaadással és alázattal kell végezni. „Nem a karrier, a hatalom kísértéséről van-e szó, amelytől nem mentesek azok sem, akiknek az egyház vezetésében van szerepük?” – vetette fel a kérdést a pápa. „Ne keressük a hatalmat, a megbecsülést. Tudjuk, milyen ártalmas a polgári életben és gyakran az egyházban is, amikor a felelősök nem a közösség, hanem saját javukat tartják szem előtt munkájukban.”

A domonkosok rendjének alapítója számára fontos volt, hogy követői szilárd teológiai képzésben részesüljenek, ezért egyetemi tanulmányokra bírta őket. Olyan szerzetesrendet kívánt alapítani, amelynek tagjai prédikátorok és teológusok. Felismerte és megmutatta, hogy a teológiának spirituális és pasztorális dimenziója van, amely gazdagítja lelkünket és életünket – mondta katekézisében a pápa.

Domonkos 1221-ben halt meg Bolognában. Az észak-itáliai város védőszentjének nyilvánította. A prédikátorok rendje ekkorra már a Szentszék segítségével Európa számos országában elterjedt. Az alapító Domonkost 1234-ben iktatták a szentek sorába. Életszentségével két dologra hívja fel a figyelmünket, amelyek nélkülözhetetlenek a hatékony apostoli munkához: a Mária-tiszteletre, valamint a buzgó imádságra – hangsúlyozta XVI Benedek pápa. Csak a mennyországban értjük majd meg, hogy milyen hatékonyan kíséri apostoli munkánkat a klauzúrás szerzetesnők imája – fejezte ki háláját a Szentatya. Végül a következő szavakkal fordult az általános kihallgatásra összegyűlt hívekhez: „Szent Domonkos élete indítson mindnyájunkat arra, hogy buzgón imádkozzunk, hogy bátran megéljük hitünket, és mélyen szeressük Jézus Krisztust!”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír