Az egyházszakadás nem a szíveket szakította el egymástól - beszélgetés Hargita-Kovászna megye ortodox érsekével

Ön viszonylag későn, 1990-ben lett pap. Hogyan született meg ez az elhatározása?

Elmondhatom, hogy egy olyan házban születettem, amely egy felégetett templom köveiből épült fel – ez akár jel is lehetett. Fiatalon energetikai mérnöknek tanultam, aztán a forradalom után szenteltek pappá. Ezt követően Jeruzsálembe mentem tanulni a katolikus Bibliai Intézetbe, ott tettem le a doktorátust egyiptológiából és orientalisztikából.  Szellemi-lelki barátságot alakítottam ki a ferencesekkel.  Azt hiszem, az 1054-ben bekövetkezett egyházszakadás a doktrínákat szakította el egymástól, de nem az emberi szíveket: mindannyian ugyanazt a Krisztust szeretjük és mindannyian az ég felé tekintünk.  Az egyházi felszenteléshez vezető utam nagyon hosszú volt, de Jézus Krisztus isteni pedagógiája vezette, amely ide is elvezetett: nem zárulok be az emberek előtt, bárhol is élnek a földön.

Romániában a magyarok élnek kisebbségben, Hargita-Kovászna megyében azonban - amint ön is sokszor hangsúlyozza – paradox módon a román ortodox egyház van kisebbségben. Milyen a kapcsolat a magyar nyelvű katolikus és a román nyelvű ortodox egyház között?

Tamás József püspökkel, a katolikus papokkal és a protestáns lelkészekkel is jó kapcsolatban vagyunk. A magyar-román falvakban gyakran közösen rendezzük a vallási ünnepeket. Mi is meghívjuk őket az ortodox ünnepekre és ők is meghívnak minket a templomaikba. Az együttélés alapja a közös hitünk Krisztusban, a Szentháromságban.  Vannak zavaró körülmények, szembenállások, de ezeket általában a helyi politikai ideológiák motiválják. Ám egyházmegyénkben nem ezek határozzák meg a hétköznapi együttélést. Mi, románok, kisebbséget alkotunk ezen a területen hazánkban, de igyekszünk megvalósítani a keresztény együttélést.

Ön kolostorokat is építetett az egyházmegyéjében. Mit jelent a modern világban kolostort építeni, szerzetesnek lenni?

A kolostor a lelkiség megnyilvánulásának központi színtere. A mai szekularizált világban a hívő embereknek szükségük van olyan helyekre, ahol megérthetnek valamit a patrisztikus hagyományokból, az egyház gyökereiből. A kolostorokban egész nap imádkoznak. Manapság sokat beszélünk a gazdasági válságról, ugyanakkor azt hiszem, az imaélet is komoly válságban van. Ezeken a helyeken igyekszünk meggyújtani a lelki élet gyertyáit, fényeit. Ezek a kolostorok mindenki számára nyitva vannak. Sok magyarországi magyar is eljön például a Szent Illés kolostorba Toplicába (Maroshévízre) vagy Izvorz Muresbe (Marosfőre). Elidőznek nálunk, imádkoznak és alkalmuk nyílik megismerni a hagyományainkat, ikonjainkat. Kiegészítjük egymást azokban a dolgainkban, amelyek egyikünk vagy másikunk számára fontosak, hiszen a kereszténység hatalmas kincse nem csupán egyetlen egyház birtoka. Minden egyházban, minden felekezetben ott vannak a lelki kincsek, amelyeket ha összeteszünk, akkor elmondhatjuk, hogy mi, keresztények, valóban gazdagok vagyunk.

Mit jelent az ön számára a más keresztény egyházakkal, felekezetekkel, és más vallásokkal együtt imádkozni a békéért?

Krisztus nem csak egy nemzetet, nem csak egy egyházat, nem csak egy felekezetet szeret. Az Úr Jézus Krisztus szereti a nem keresztény népeket is, hiszen mindenki Isten teremtménye. A Sant’Egidio közösség rendezvényei – mint ez a vallási vezetők közötti béketalálkozó – kitágítják látóhatárunkat. A hozzászólásomban a mai afrikai vértanúkról is beszéltem. Ha otthon maradtam volna a saját kis városomban, egyházmegyémben, akkor nem lett volna alkalmam megismerni az afrikai püspököket, papokat, keresztényeket, és a más vallások vezetőit. Itt találkoztam fekete bőrű püspökökkel, szeretetben átöleltük egymást. Az afrikai embereknek, keresztényeknek és nem keresztényeknek is vörös a vérük, mint neked, nekem, mint Krisztusnak.

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír