A bíboros még nem döntötte el, hogy köszönti-e a tüntetőket, de az biztos, hogy a menetben nem lesz jelen. Azt tartja ugyanis, hogy ez a kérdés elsősorban a szülőkre, az állampolgárokra és a családi elkötelezettségű társulatokra tartozik. Tehát nem felekezeti jellegű megmozdulásról van szó.
Hippolyte Simon, Clermont-Ferrand püspöke, a püspökkari konferencia helyettes elnöke foglalta össze a francia főpásztorok álláspontját. Lehetséges, hogy egyes püspökök egyházmegyéikben csatlakoznak a megmozduláshoz, saját nevükben. „Én magam nem megyek el a tüntetésre – mondta Simon püspök –, mert ha felekezeti jelleget kap a megmozdulás, akkor veszít erejéből. Ürügyül szolgálna azoknak, akik vallási jellegűnek akarják feltüntetni, hogy ezzel még inkább leminősítsék.” Simon püspök szerint az egyneműek közötti házasság a polgári társadalom egészét szólítja meg. A törvényterv ugyanis módosítaná a polgári jogot és a polgári házasságról alkotott teljes felfogást.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír