Az éhezés leküzdése az emberi méltóság tiszteleténél kezdődik

A pápai üzenet súlyát az egyébként megfigyelői státusszal bíró Szentszék azzal is hangsúlyozta, hogy Tarcisio Bertone bíboros államtitkár olvasta fel az élelmiszerbiztonság, és ezzel kapcsolatban a klímaváltozás kérdését megvitató plénum előtt. A Szentatya az élelmiszerbiztonság napjainkban tapasztalt megrendüléséhez vezető okok tömör elemzése után vázolta, milyen elvek mentén volna lehetséges az éhezés tényleges leküzdése a világban. Végül pedig állást foglalt a mezőgazdasági kistermelőkre épülő modell mellett.

Az éhezés leküzdéséhez, vagyis az élelmiszerbiztonság széleskörű megteremtéséhez a mai világban rendelkezésre állnak a szükséges eszközök. Ami a Szentszék szerint hiányzik, az a szolidaritás és az emberi méltóság valódi tisztelete. Más szóval a politikai akarat. Strukturális reformokra van tehát szüksége a nemzetközi közösségnek a döntéshozatal demokratikusabbá tétele, majd pedig a termelés igazságosabb elosztása és a rendelkezésre álló erőforrásokkal való szolidáris gazdálkodás érdekében. A piacok fokozódó globalizációja ugyanis nem mindig segíti elő az élelmiszerellátást, mert a strukturális korlátok, a protekcionista politikák és a spekulációs jelenségek egész népektől veszik el a fejlődés lehetőségét.

Ugyanakkor az éhezés és az alultápláltság elfogadhatatlanok a mai világban, amikor valójában megtermelhető az elegendő élelmiszer, és biztosítottak mind a szükséges erőforrások, mind a szaktudás. Ma a kihívást az jelenti, figyelmeztetett a pápa, hogy a gazdasági-kereskedelmi érdekek globalizációja mellé a szolidaritás globalizációját is odaállítsuk.

Az élelemhez való jog alapja kifejezetten etikai – enni adni az éhezőknek (vö. Mt 25,35) – és az élet védelméhez kapcsolódik. Hiszen ha nem adsz enni az éhhalál szélén állónak, akkor te ölöd meg – idézte a Szentatya Gratianus Dekrétumát a személyes felelősség érzékeltetésére.

Minden személynek joga van az élethez, elő kell hát mozdítani ezen jog tényleges megvalósulását. Például azáltal, hogy hozzásegítik az éhezés sújtotta népeket, hogy ki tudják elégíteni az elégséges és egészséges élelmezés iránti igényeiket. A technikai-gazdasági megfontolásoknak nem szabad felülkerekedniük azon, amit az igazságosság az éhezőkkel szemben megkövetel.

A szegénység és az alultápláltság nem a természeti csapások vagy az időjárás okozta merő fatalitás. Ugyanakkor a modern technológia, a statisztikai számítások és az élelmiszersegélyek önmagukban még nem elegendők az élelmiszerhiány megoldásához. Mindezeket olyan politikai cselekvésnek kell kísérnie, amely a minden ember szívébe írott természettörvény elveit követve védelmezi az emberi személy méltóságát.

„Csakis az emberi személy védelme teszi lehetővé, hogy leküzdjük az éhezés fő okát, vagyis az emberek elzárkózását embertársaik elől, ami szertefoszlatja a szolidaritást, igazolja a fogyasztói életformát és bomlasztja a társadalom szövetét. Ugyanakkor megőrzi, sőt elmélyíti az igazságtalan egyenlőtlenségeket és elhanyagolja a jó legmélyebb kívánalmait. Ha tehát az emberi méltóság tisztelete érvényre jutna a tárgyalóasztalnál, a döntéseknél és azok végrehajtásánál, lehetővé válna egyébként leküzdhetetlen akadályok meghaladása, és megszűnne, vagy legalábbis csökkenne a mások java iránti közömbösség.”

Az emberi méltóság védelme például megköveteli, hogy a nemzetközi kezdeményezések során a rendelkezésre álló fölösleget mások megsegítésére fordítsák, és a teremtés gyümölcseivel pedig általában igazságosan gazdálkodjanak, hogy azok hozzáférhetők maradjanak minden generáció számára.

Amint arra már az ENSZ-ben elmondott beszédében is utalt a pápa, az előrelépéshez szükség van a multilateralizmus válságának meghaladására, ami abból fakad, hogy a konszenzus valójában kevesek döntésének van alárendelve. Ugyancsak fontos a mind átláthatóbb együttműködés a civil társadalom szervezeteivel, amelyek éppen a gazdagság és szegénység közötti növekvő szakadék betemetésén fáradoznak. A mezőgazdasági termények drágulása miatt veszélyeztetett élelmiszerbiztonság megteremtéséhez a Szentszék szerint strukturális reformokra van tehát szükség, amelyek egyben a klímaváltozás problematikáját is szem előtt tartják.

Az élelmiszer rendelkezésre állását a kistermelők tevékenységére támaszkodva lehetne növelni, biztosítva egyben piacra jutásukat is. Az élelmiszertermelés globális növekedése azonban csak akkor lesz hatékony, ha megvalósul a termelés valódi elosztása is, és ha az mindenekelőtt az elsődleges szükségletek kielégítését szolgálja.

Ez a modell lehetővé teheti egyben a vidéki családmodell értékeinek újrafelfedezését is. Ez a modell nemcsak a termelési módok áthagyományozását szolgálja, hanem mindenekelőtt életforma, sajátos nevelés, kultúra és vallásosság. Gazdasági értelemben pedig biztosítja a törődést a gyengébbekkel, és a szubszidiaritás elvének megfelelően közvetlen szerepet tölthet be a fogyasztásra szánt agrártermékek elosztásában és kereskedelmében, csökkentve a közvetítői költségeket, elősegítve a kisléptékű termelést.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Kép: Pat Roque (FAO)