Az élet lassan, de nagyra nő

Szent meggyőződésem, hogy a fennálló és a folyamatosan felmerülő szociális gondokat, a szegénységet, nyomort, s annak minden ágát-bogát Erdélyben nem lehet sem állami, sem egyházi szociális intézményekkel megoldani, ha az emberek egymástól elidegenednek.

Éppen ezért alapítványunk legfőbb célkitűzése nem egy kőkemény, profi szociális szervezet felépítése, egy minden igényt kielégítő szociális háló kifeszítése, hanem az elesett emberekkel szembeni előítéletek lebontása. Szeretném minél hangosabban elmondani, hogy jót tenni jó! Testvérek, ne féljetek a szeretet útjára lépni!

Bátran leírom: én úgy tapasztaltam, hogy jó dolog jónak lenni. Édes és gyönyörűséges önzetlenül lehajolni a bajban lévőhöz. Az évek alatt nagyon sok fiatal és idős megfordult intézményeinkben. A nyitottságot – mely sokszor megterhelő – azért vállaltam, hogy megosszam ezt a tapasztalatomat. Biztató látni, hogy az emberek szeretnek jónak lenni, örömüket lelik abban, hogy eljöhetnek a nyomornegyedekbe, hogy onnan a gyerekeket elvigyük fürödni, vagy egy fagyira, süteményre, de más szeretetszolgálatokra is szívesen vállalkoznak. Nagyon jó látni, hogy még egy elkényeztetett, gazdag, jól képzett fiatal is milyen szívesen megosztja szabadságát, vakációját az árva, elesett gyerekekkel. A nyelvi nehézségek, az óriási társadalmi különbségek pillanatok alatt áthidalódnak, és kis maszatos pajtásaikhoz éveken keresztül visszajárnak ajándékokkal; nagyon szép kapcsolatok alakulnak ki, mely a kis védencet felemeli, integrálja a társadalomba, a lehajoló pedig, jót cselekedve jó emberré válik, szebb lesz a világ. Talán ez az a kovász-szerep, amelyet Jézus kér apostolaitól.

Szent meggyőződésem, hogy Isten jó világot teremtett, megvan e világban mindaz, amire szükségünk van. Az emberiség még sehol nem volt, de már az Úr feltarisznyálta a földet vasérccel, rézzel, kőolajjal, sok-sok kinccsel, mert tudta, hogy az élet lassan, de nagyra nő, és ha gyermekei repülni akarnak, vagy tengerre szállni, majd kipiszkálják a földből az ásványi kincseket, hogy repülőt, hajót készítsenek maguknak. Nem lenne szomjúság, ha nem lenne kút, mely oltja szomjunkat.

Hiszem, hogy ha van valahol egy síró gyermek, aki arra vár, hogy valaki ölbe vegye őt, akkor biztos, hogy van valahol egy nő, akit boldoggá tesz, ha megvigasztalhatja ezt a gyermeket. Tapasztalatból tudom, hogy nem vagyunk közlekedőedények, a kisgyermek megvigasztalása után nem leszünk szegényebbek, kevesebbek, sőt a szeretetnek, az értelmes életnek új világa nyílik meg előttünk. Nem kell mindenkinek szociális intézményt alapítani, de ha ott, ahol él, bátrabban teszi a jót, szebb lesz a világ.

Évmilliárdos út van a földi élet mögött, az emberiség lassan, fokozatosan fejlődik, felnő, elhagyja csillogó üveggolyócskáit, és magasabb rendű örömök után nyújtja a kezét. Én hiszem, hogy mind többen fogadják majd meg Jézus Krisztus tanácsát, aki kétezer éve mondja: Ne olyan kincseket gyűjtsetek, amelyeket a rozsda szétrág vagy a moly megemészt, hanem olyanokat, amelyek megmaradnak az örök életre.

Csaba testvér