Az első osztrák mártír ereklyéjét helyezik el Rómában

Kitekintő – 2013. március 4., hétfő | 12:32

Március 4-én korunk vértanúinak emlékhelye újabb ereklyével gazdagodik: Restitua Kafka, a boldoggáavatott szerzetesnő keresztjével, aki ellenállt a nácizmusnak.

19.30-kor a Tiberis-szigeten álló Szent Bertalan-bazilikában Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek igeliturgiát vezet. A szertartás során a keresztény szeretetről elnevezett ferences nővérek – akik közé a Boldog Maria Restituta Kafka tartozott – átadnak a bazilikának egy kis keresztet, amelyet a nővér a szerzetesi ruhájának övén hordott. Az ereklyét a nemzetiszocializmus vértanúinak szentelt kápolnában helyezik el.

Maria Restituta Kafka 1894. május 1-én Brünnben született, majd Bécsben nevelkedett. 1919-től 1942-ig (amikor a Gestapo letartóztatta) a mödlingi állami kórházban főnővéreként dolgozott. Határozottan kiállt a hit, az emberi jogok és emberi méltóság védelméért, a szabad Ausztriáért, ezért többször ellentétbe került a nemzetiszocialistákkal. Egy SS orvos feljelentette, majd 13 hónap fogvatartás után 1943. március 30-án lefejezték.

II. János Pál pápa 1998. június 21-én avatta boldoggá – írja a SIR.

Magyar Kurír

(lt)