„Az ember kell kitartson, de Isten segítségével”

A századok folyamán már az is előfordult, hogy egyetlen idős szerzetes maradt a kolostorban,  a huszadik században pedig évtizedekig ketten laktak a rendházban, de ma ismét annyian vannak, mint a középkorban Amikor ketten voltak, ketten kellett mindent végezzünk a kegyhelyen – emlékezik a 87 éves Márk József, aki negyvenhárom éve a kolostor lakója. – Harminc év alatt jóformán ketten miséztek, prédikáltek, gyóntattak. Az elöljárók végezték az elöljárói munkát, ő edign sok fizikai munkát végzett, például villany- vagy autószerelést. Mivel kevesen voltak, csak a szentmise volt közös és az étkezés. 2000 óta alakulnak másképp a dolgok: a fiatalabb generáció átvette a misézést, azóta József atya gyóntatóként szolgál, a számítógépen dolgozik, levelezik, ír, – még  blogja is van – és a historia domust szerkeszti.

Napjainkban a kolostorban reggel 7-kor közös imával kezdődik a nap, fél nyolctól van a reggeli szentmise, a konventmise a kegytemplomban, a közös reggeli után pedig mindenki végzi a napi feladatait– magyarázza Urbán Erik templomigazgató. Háromnegyed 1-kor gyűlnek össze ismét a napközi imaórán, ezt követi az ebéd. A délutáni egyéni teendők után este a kegytemplomban végez még egy szentmisét beosztás szerint egy-egy paptestvér és egy-egy laikus testvér. Háromnegyed héttől közösen imádkozzák az esti dicséretet, ezt követi a vacsora. Rendszeresen tartanak kötetlenebb együttlétet jelentő rekreációs estéket. Az olvasmányos imaórát és nap befejező imaóráját egyénileg végezik, a nap valamely szakában mindenki egyénileg keres a szentírásolvasásra, lelki olvasmányra, napi elmélkedésre megfelelő időt.

A csíksomlyói rendházban tucatnyi szerzetesi szoba található. Az üresen álló kis szobákat az átutazóban lévő rendtársak részére tartják fenn. A helyiségek nem rideg cellák, berendezésük egyénenként különbözik: Elek testvéré például nagyon puritán alig van benne berendezés. Egyébként mindegyik szobában van egy ruhásszekrény, egy könyvespolc, egy íróasztal. Televízió csak egy lehet egy közösségben, a társalgóban. A földszinten és az emeleten is van egy-egy fürdőszoba, több személyre kialakítva, így reggel nem kell sorba állni a mosdóban.

A ferences rend eredetileg kolduló rend volt, de ma igencsak furcsa lenne Csíkban kolduló barátot látni. A szegénységi fogadalomnál fogva azonban senkinek nincs magánpénze, magántulajdona sem, a tárgyak sem az övéi, csak használatára vannak adva – magyarázza József atya. – A szerzetes akár haláláig is használhatja a tárgyakat, de akkor úgysem viszi tovább. Pénzbelileg minden közös, könyvelve van. Még a mise díja is bemegy a közös könyvelésbe. Ha a szerzetesnek valamire szüksége van, engedélyt kér az elöljárótól, és az elöljáró jóváhagyja, nemigen akadékoskodik, mert senki sem megy fölösleges kérésekkel. A személyzetnek van fizetése, de a barátoknak nincsen, mert azt a jó Isten adja.

Erik atya a Gyulafehérvári Főegyházmegye papjaként van alkalmazva, de a fizetése egyből a kolostor vagyonkezelőjéhez, az ökonómushoz megy, nem is látja. Egyébként a ferences regulában nem a szegénység szó szerepel, hanem a tulajdonnélküliség, hangsúlyozza a templomigazgató: engedelmesség, tisztaság, tulajdonnélküliség. „Sokszor rákényszerülünk, hogy olyan dolgokat használjunk, amiket tulajdonképpen nem szeretnénk használni, de a világ mai állása megköveteli – teszi hozzá. – Lehet, hogy az én szobámban van száz könyv, számítógép vagy bármi más, de azt én oda tudom adni, nincs benne a lelkem. A világban is így kéne használnunk a teremtett világ tárgyait.”

A harmincas évekbeli fényképek tanúsága szerint Csíksomlyó elitje - ügyvéd, főispán, író, tanár, országgyűlési képviselő és szerzetes együtt kirándult és művelődött. Olvasókör működött, felolvasóesteket tartottak. Écsy János atya napi kapcsolatban állt a művészekkel, a város vezetőivel is, emlékezik vissza József atya. Később, a nyolcvanas években is szerveztek közös kirándulásokat a hívekkel, a kolostori személyzettel. Kirándulási lehetőségük ma is van, természetesen felüdülési vagy tanulmányi szándékkal.

A csíksomlyói házfőnök és a templomigazgató bizonyos helyeken protokollvendég ma is. Erik atyát rendszeresen meghívják a városi és a megyei rendezvényekre, március 15-re, október 23-ra. Ezeken az alkalmakon illik megjelenni, de bölcsnek kell lenni, hogy az ember a szerzetesség és a világ kívánalmainak is megfeleljen: nem hanyagolhatja el az imaórákat egy vacsora kedvéért, de nem teheti azt sem, hogy ne legyen nyitott a világ felé egyáltalán, mondja a templomigazgató.

József atya a csíksomlyói tanítóképzőben tanult, tanárai között ferencesek is voltak, az ő prédikációikat hallgatták, velük kirándultak. József atyára a papok élete nagyon vonzóan hatott, de útja a politikai viszonyok miatt csak többszöri megpróbáltatás után vezethetett az örök fogadalomig. A 33 éves Erik atya viszont – bár egyházi iskolában tanult – Páduai Szent Antal szobrán kívül ferences barátot sem látott, amikor meghozta a döntést, hogy szerzetes lesz. Egyházmegyés pap szeretett volna lenni a szatmári egyházmegyében, de tizenkettedik osztályosan többek között Carlo Caretto, Én, Ferenc című könyve hatására a ferences szerzetesi hivatást választotta. A művet olvasva azt érezte, hogy úgy szeretne élni, mint Szent Ferenc.

A rendbe csak testileg, lelkileg, szellemileg egészséges jelöltek nyerhetnek felvételt. Feltétel az is, hogy a jelentkező szeressen közösségben élni, és mindenekelőtt, hogy szeresse az Istent. Ha valaki leteszi az örökfogadalmat, még nem jelenti azt, hogy páncél védi és több próbatételnek nem lesz kitéve: a csíksomlyói rendházat sem kerülte el a provinciát érintő néhány évvel ezelőtti kilépési hullám. - Aki eljut örök fogadalomig, – ami legalább hat év – rengeteg ember kezén megy át. - véli Urbán Erik – Ha valaki hat év után is úgy gondolja, hogy szerzetes szeretne lenni, és nagyon sokan úgy látják, hogy megfelel a szerzetesi életformára, akkor nem mondhatja az illető, hogy nem volt hivatása. Viszont a hivatást el lehet veszíteni, vagy el lehet tékozolni, úgy, ahogy egy házasságot is el lehet rontani, ha nem térünk vissza a kezdeti forrásokhoz, a kezdeti lelkesedéshez újra és újra.

Egyelőre a szerzetes utánpótlás helyzete sem túl bíztató: mindössze négyen állnak felszentelés előtt. Ennek egyrészt az az oka, hogy nincs annyi gyermek, mint régebb volt a családban, a másik ok, hogy az a kevés gyermek is a világ kényelmét kívánja – mondja Márk József. Már a családban úgy nevelődik, hogy a világban akar boldog lenni, nem alakul ki az a belső vallásosság, amiből származik a hivatás. „Mi gyermekkoromban, amikor ministráltunk, mondogattuk, hogy papok leszünk. S kitartottunk, a sok üldözés ellenére. Egyéni érdem is a kitartás, mert az ember kell kitartson, de Isten segítségével s arra támaszkodva” – hangsúlyozza a szerzetes.

– Kitolódtak az elköteleződési időpontok – teszi hozzá Erik atya. – 2005-2006-ban Olaszországban én már négy év teológiával a hátam mögött a legfiatalabb voltam a növendékek között, pedig ők akkor kezdték a teológiát. Nos, ez nálunk is érezhető már. De hiszem, hogy annyi papot és szerzetest, amennyire szükség van, a jó Isten mindig biztosít. Mert két szent életű pap többet tud tenni, mint tizenöt másik. A tapasztalat azt mutatja, hogy rendszerint, amikor szigorúbb lett a rend, amikor reformok voltak, több lett a hivatás, mert nem mindig az a jó, ha minden kényelem megvan. Kell legyen kihívás is a szerzetesi életben. Sokszor nem a megtett dolgok sokasága fontos, hanem a hivatástudat, s az Istennel eltöltött idő, annak a mennyisége és a minősége. Az ad olyan kisugárzást, amitől az emberek, a hívek előtt vonzó lesz a hivatás.

romkat.ro/Magyar Kurír