Az ember mint félpanziós lény – 2009. szeptember 28.

Az elején és a végén mellbevágóbb, hogy nem vagyunk érthetőek, és egy tőlünk nem függő világban van a gyökerünk és célunk, de a középső időszakban ez nem látható. Tudatosan eltakarjuk azzal, hogy csak a haszon számít. Úgy állandósítjuk a jelen pillanatot, hogy nem foglalkozunk a múlttal és a jövővel. A birtoklás- és üzletagyúvá tett emberek nem tudnak a múltba és a jövőbe tekinteni, örökké a jelennel vannak elfoglalva.

Nagyon csalóka dolog ez. Hiszen tudjuk, hogy a Szentlélek a jelen pillanat lelke; mindig a jelen pillanatban kell szeretni. A hit a múltból származik, a jövő pedig a remény dimenziója, a szeretet a jelené. E hármat most még nem lehet szétválasztani, mert lépkednünk kell az örök haza felé. De mégis, a jelennek élő emberek akaratukon kívül is az örök jelenben élő Istenről tanúskodnak. Legalábbis másoknak.

Mindenki hitvalló, ha akarja, ha nem, csak a sokféle hiszekegy nem egyforma értékű. Ma sokan úgy élnek, hogy nem érdekli őket a múlt, és nem foglalkoznak a jövővel, és csak a mának élnek. Egy darabig elvannak, de eljön az a pillanat, amikor át kell változniuk, életük ezer jelen-töredékét egyetlen egésszé kell összekovácsolniuk Isten előtt, hogy beszámolhassanak arról, kik is ők.

Sánta János