Az én szerzetesem: Kurczina Terézia SJC

Megszentelt élet – 2015. január 23., péntek | 19:59

A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Ezúttal Debreceni Pál mutatja be Kurczina Terézia nővért, akit csak virtuálisan ismer.

Van egy kedves, Istennek szentelt életet élő ismerősöm, aki az én (virtuális) szerzetesem. Ő a Jézus Szíve Társaságának tagja, Kurczina Terézia SJC.

Szerénysége miatt biztosan „letolást” kapok majd ezért a vallomásomért, de annak érdekében, hogy mások is halljanak róla, szívesen vállalom.

Bár személyesen még sosem találkoztam vele, de a versein keresztül minden szava és egész lénye Isten iránti szenvedélyes szeretetét sugározza. Egy amatőr költők verseit tartalmazó internetes oldalon találtam rá, és örömmel tapasztaltam, hogy nem irodalmi értékekben bővelkedő, cikornyás szófordulatoktól hemzsegő versekkel kápráztatja el az olvasókat, hanem őszinte, tanúságtevő, odaadó soraival azt fejezi ki, hogy számára az egyetlen, maradandó, örök érték az Isten és a Vele való egység. Minden szava azt sugározza, hogy Jézus kezét fogva, hitben járni jó, mellette minden más eltörpül és lényegtelen ezen a földön. Őt olvasva képes vagyok elhinni, hogy a Gondviselő Isten a tenyerén tart, Jézus pedig minden örömben és nehézségben barátként van velem. Szenvedélyes szavai hatására Isten teljes valójában jelen van számomra és oltja a végtelen utáni szomjamat.

Sorai egyszerűen és érthetően közvetítik az olvasók felé Istentől átitatott lényét. Hiteles tanúságtételeiből árad a szeretet, a boldogság és a hála, ami abban erősíti meg az olvasóit, hogy Isten képes örömtelivé és teljessé tenni az életet azok számára, akik nyitott szívvel keresik Őt, és rá merik bízni magukat. Egy-egy sora a hitemet megerősítve gyakran hetekig visszhangzik a lelkemben. Hozzászólásaiból alázat és tisztelet árad nemcsak Isten, hanem az emberek felé is. Gyermeki lelkülete a kedves, játékos, lüktető gyerekverseiben is tükröződik.

Rajtam kívül nagyon sokan olvassák, szeretik, tisztelik és várják az újabbnál újabb „szösszeneteit”, ahogyan ő nevezi verseit, mert erőt és reményt merítünk belőle a nehézségek idején, feltöltenek bennünket hittel és Isten iránti bizalommal. Arra kapunk biztatást, hogy ne ragadjunk le az e világi dolgok élvezetében, hanem a tekintetünket a végtelenre szegezzük. Az internet világában sokan fordulunk hozzá egy kis vigaszért, bátorításért, de megosztjuk vele örömeinket is. Szeretettel és jó szívvel ajánlom mindenkinek Terézia verseit.

Debreceni Pál