Az Etalon Film Kft. kiadványaiból

A kétrészes, több mint háromórás film Karol Wojtyla életét meséli el, bemutatva az egyetemista korától 1978-ig, pápává választásáig terjedő, csaknem negyven esztendőt.

A film kezdetén 1939 szeptemberében vagyunk, a II. világháború kitörésének idején, amikor a náci Németország lerohanja Lengyelországot. Megkezdődik a zsidók és az ellenállók elhurcolása, fegyveres náci katonák masíroznak, tankok kíséretében, a levegőben bombázógépek cirkálnak, megszórják a kétségbeesetten menekülő lakosságot, mindenütt a pusztulás és a rombolás képei. A megszálló hatalom képviselőiből hiányzik az irgalomnak a szikrája is, maximálisan érvényesítik erőfölényüket, tobzódik a gátlástalan gonosz, s úgy látszik, nincs erő, amely képes lenne a megfékezésére. Karol Wojtyla még nincs húszéves, egyetemre jár, Hanjával, a szerelmével együtt. Évfolyamtársaikkal közösen keresik a lehetőségét, hogyan állhatnának ellen a gonosznak. A többség a fegyveres harcot választja, s noha kezdetben Karol is azt tervezi, hogy belép a seregbe, végül Hanjával együtt egy földalatti, hazafias műveket előadó színház tagja lesz. Vallja, hogy a jövőt csak úgy építhetik fel újra, ha megőrzik a lengyel nép kulturális múltjának értékeit. Közben Krakkóban Karol ápolja a beteg apját, Hanja pedig Wadowiczében rendszeresen látogatja, élelemmel látja el az üldözött zsidó család – Klugerék – tagjait. Az erőszak ellen azonban semmit nem tehet. A távolból, egy ablaküveg mellől, zokogva nézi végig, ahogy a németek megtalálják a Kluger család búvóhelyét, s koncentrációs táborba hurcolják őket. A pályaudvaron egy náci katona arra kényszeríti Hanja barátnőjét, Wyslawát, a szép arcú zsidó lányt, hogy hegedüljön, miközben a deportáltak tömege a marhavagonokra vár. A lány gyönyörű dallamokat varázsol elő a hegedűjéből, a kegyetlen hatalom képviselői és a kiszolgáltatott deportáltak is elbűvölve hallgatják, de a megérkező vonat zakatolása mindennek véget vet, a brutális valóság széttöri az idilli képet, a katona lelövi a lányt, miközben a kápók durván tuszkolják a nekik kiszolgáltatott zsidókat a vagonokba. A zokogó Hanja belemélyeszti tenyerét a félig kitört ablaküvegbe, arca meggyötört, lelkileg átérzi a pusztulásra ítéltek szenvedését, akikért azonban semmit nem tehet.

A féktelen erőszak által elkövetett szörnyűségeket látva Karolban és Hanjában is egyre több kérdés fogalmazódik meg. A Krakkóba visszatérő Hanja kétségbeesetten kérdezi szerelmétől: „Miért? Miért ismétlődnek meg mindig ezek a rémségek? S miért egyre borzasztóbbak? Mi teszi a szemet, a szívet és az elmét képtelenné az irgalomra és a tiszteletre? Kik ezek az emberek? Nekik nincs anyjuk, nincs testvérük és gyerekük? Nincs hitvesük, akiket átölelhetnének éjszaka? Ezeket is a saját képmására teremtette az Isten, Karol? Hol van Isten?” A kérdés a levegőben marad, Karol nem tud válaszolni, tele van ő is kétségekkel. A gyötrelmes valóság látványa, átélése révén azonban egyre közelebb kerül Istenhez. Az egymással ellentétes irányból érkező rossz és jó hatások meghatározóak lesznek egész későbbi életére, papi, főpásztori, majd pápai szolgálatára.

Karolra óriási hatással van gyerekkori barátja, Tomasz Zaleski atya, aki a németek lengyelországi megszállásának első pillanatától kezdve az üldözöttek, a kiszolgáltatottak, zsidók és ellenállók oldalára áll, azok mellé, akik mindenüket elvesztették. Õ az, aki rögtön a film kezdetén figyelmeztet: „Ha a világ a gonoszok hatalmába kerül, elnémul a hangunk. Nem maradnak könnyeink. Nem veszíthetjük el a reményt!”

Karol Tomaszhoz fordul a kétségeivel: „Miért nem kapok választ? Miért használja az ember arra az erejét, hogy a másikat gyötrelmek közt tartsa, remény nélkül? Hogyan kaphatunk választ? Hány millió szörnyeteg él ezen a földön, Tomasz? És miért az ártatlanok fizetnek? Hány ártatlannak kell még megszületnie, csak azért, hogy elpusztítsák őket?”

Karol nem érti, hogyan gyóntathatja meg és oldozhatja fel Tomasz az egész Lengyelországot pusztulásba taszító náci Németország tisztjeit. Õ azonban rávilágít a helyzet összetettségére, transzcendens dimenziójára: a történelem rettenetes választások elé állítja az embereket, „… akik aztán élőhalottakká lesznek, mert először a lelküket kell megölniük. Inkább értük vagyok, mint érted!” Eszünkbe juthatnak erről Jézus szavai: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek… ’Irgalmasságot akarok, nem áldozatot’… Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket” (Mt 9,12-13). Tomasz Zaleski az, aki megerősíti Karolt abban a vágyában, hogy pap legyen. Karol egyfolytában a választáson gondolkozik, s fölteszi a kérdést: „Lehet, hogy Isten szólít?” Tomasz atya János evangéliumára hivatkozik, amikor Jézus azt mondja az utolsó vacsorán tanítványainak: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” (15,16). „Az ajtó nyitva áll, tied a döntés” – teszi hozzá Tomasz atya. Õ az, aki a válságos pillanatokban lelket önt Karolba: „Megmondtam, soha ne veszítsd el a reményt! Soha ne felejtkezz meg az élet és a szeretet értelméről, mindannak ellenére, amire a gonosz emberek képesek.”

A rettenetes szenvedéseket látva, az ifjú Karol Wojtylában lassan megfogalmazódik a hivatástudat. Úgy érzi, nem elég már a színház révén kifejeznie a valóságot, embert ölni pedig soha nem tudna: „A színháznak, életem álmának vége… Nem látom már semmi értelmét a sok szenvedéstől. Minden olyan sötét… a világ vak és süket. Nem elég a kultúra védelme. Igen, foghatnék fegyvert, de soha nem tudnék embert ölni.” Hosszas vívódás után Karol Wojtyla végül kimondja: „… látva korunk iszonyatos történéseit, minden valami más, valami jobb felé tolt, a papság felé. Az emberi méltóság megőrzése érdekében, vagy… vagy azért, hogy megismerjem magamat Isten ismerete, a bennem élő Isten által. Pap akarok lenni!” Karol nem csak a költészetről, a színházról, hanem a szerelméről, Hanjáról is lemond. A kétségbeesetten zokogó lányt így vigasztalja: „Meg kellett hoznom ezt a döntést a jövő érdekében! Annak jobbnak kell lennie, mint a gonosz világnak, amelyben élünk. És én a része akarok lenni… Együtt fogunk küzdeni, hogy a világot a szeretet, és ne a gyűlölet hassa át.”
Az említett hatások révén a jóra és szépre alapvetően hajló Karol Wojtyla belső meggyőződésévé válik, hogy a szeretet, a Krisztusba vetett sziklaszilárd hit, a remény és a derű a legfontosabbak ahhoz, hogy legyen erőnk ellenállni a gonosznak. Az olyan emberrel szemben, akinek ezek a fogalmak a vezérlőelvei, a hatalom tehetetlen, még akkor is, ha fizikailag, anyagilag totális az erőfölénye. Ezt ismeri fel Julian Kordek, a lengyel titkosszolgálat egyházi ügyeket irányító osztályvezetője, aki a film egyik jelenetében azt mondja: nem szereti Karol Wojtyla mindig optimista mosolyát, sokkal jobban tart a belőle áradó derűtől, mintha politikai fanatikus lenne. S hogy ekkora lelkierővel senki nem rendelkezik, még Stefan Wyszynszki bíboros sem, a lengyel egység és hazafiság, az egyházi ellenállás szimbolikus alakja.

Kordek élete fő céljának tekinti, hogy leleplezze Karol Wojtylát. Megbízza Adamot, a művészettörténésznek tanuló egyetemistát, hogy figyelje minden lépését Wojtylának, hallgassa le a beszélgetéseit, még a gyónásait is, ha szükséges, találjon ki róla valótlan dolgokat, de hiába. Karol Wojtyla a lublini egyetem etika tanszékének professzoraként, papként, püspökként, majd krakkói érsekként sem beszél soha politikáról, mindig csak a szeretetről, Krisztus követéséről, arról, hogy soha nem szabad félni, nem szabad feladni a jövőbe vetett hitet, reményt. A film egyik legdrámaibb jelenetében Karol Wojtyla krakkói érsekként hatalmas tömeg előtt megáldja a nowa huta-i munkásvárosba tervezett templom alapkövét, háttérben az égbe meredő kereszttel. A rendőri készültség óriási, a hatalom erőszakszervezete bármelyik pillanatban feloszlathatja a tömeget. Krakkó érseke azonban itt is a szeretetről beszél, Krisztus megváltói hatalmáról, a vallásszabadság alapvető, elidegeníthetetlen jogáról, s hogy az erőszakhoz folyamodó állam önmagát pusztítja el. Arról, hogy ezt a várost Isten nélkül akarták felépíteni, de mégis, az összegyűlt hívek akarata győzött: „Ez a kereszt annak az áldozatnak a jelképe, amely megváltott minket, ami új értelmet adott az életnek. És ami az élet szeretetére és tiszteletére tanít… Bíznotok kell a remény erejében! Bíznotok kell a szeretetben, amely erősebb a halálnál! Ne veszítsétek el a hitet, ne gyengüljön el a szívetek, ne veszítsétek el a bátorságotokat! Ne veszítsétek el a szellem szabadságát, amely által Krisztus szabaddá teszi az embert! A püspökötök vagyok, és veletek maradok, ameddig csak élek!”
Igen érzékletesen ábrázolja a film Karol Wojtyla személyiségének egyik legjellemzőbb vonását, azt a ritka képességét, hogy azonnal képes volt megtalálni a hangot mindenkivel, a kőtörő munkással, Tadek Nowakkal éppúgy, mint az egyetemi hallgatóval, Maria Pomorszkival, de még az őt mániákusan leleplezni akaró Kordekkel is, hiszen elérte nála, hogy a kommunista hatalom helyi központi épületében két emelet visszakerüljön az egyház tulajdonába.

A filmben világosan elkülönülnek egymástól a gonosz, illetve Jézus követői, valamint a sokáig sötétben tévelygők, de végül megtért bűnösök. A náci rendszerben a hitét az életáldozattal megpecsételő Tomasz Zaleski atya a jó pásztor, aki életét adja a juhokért, s ebbe a kategóriába tartozik Hanja, Karol volt szerelme, aki ugyancsak élete veszélyeztetése árán bújtatja, lehetőségeihez képest segíti zsidó barátait, ismerőseit. Különleges emberi nagyságról tesz tanúbizonyságot Karol egyik tanára, a filológia professzora, Wojciech, aki a kultúra, a szellemi érték őrzője a legválságosabb időkben is, és bátran ellene mond a gonosznak. A szocialista rendszerben a tanárnő, Maria Pomorszki, Karol Wojtyla volt tanítványa missziós munkát végez a templomot nélkülöző munkásnegyedben. Hanja férje, Pavel pedig rendíthetetlenül küzd a szólásszabadság megteremtéséért.

A Gonoszt testesíti meg a film első részében Hans Frank, birodalmi főkormányzó. Öntelt, egész lényét betölti a görög drámák némely hősére jellemző mérhetetlen gőg, a hübrisz bűnébe esik, számára a zsidók, a leigázott lengyel nép élete a nullánál is kevesebbet ér, előbbieket degeneráltaknak, utóbbiakat kultúra nélküli szláv barbároknak nevezi, minden megnyilvánulásából érezni, rendíthetetlenül hisz abban, hogy a nácik embertelen hatalma soha nem ér véget, élet és halál teljhatalmú urai lesznek az idők végezetéig. Aztán látjuk később, a nácik bukása után, amikor élő halottként ül az íróasztala mögött, s mint aki mély álomból ébred, riad fel felesége pofonjára, hogy ideje menekülniük.

A szocialista Lengyelországban az imént említett Julian Kordek az, aki minden eszközt megengedhetőnek tart, hogy félreállítsa az útból Karol Wojtylát, még a gyilkosságtól sem riadna vissza. Látva, hogy tervei sorra kudarcot vallanak, gyűlölete már-már eszelőssé válik, lelkét betölti az irracionális fanatizmus. A Moszkvában tanult Kordek büszke rá, hogy nem katolikus, vallja, hogy élete legszebb éveit a moszkvai Lomonoszov egyetemen töltötte. Nem csupán Karol Wojtylát akarja ellehetetleníteni, hanem az egész lengyel papságot, mivel pontosan tudja, hogy a kommunista ideológia legnagyobb ellenfele az egyház. Ezért meg kell semmisíteni. S bár a nácik a klérus harmadával végeztek, „… sokan maradtak. Sokan. Tőlem lélegzethez sem jutnak majd, nem tudnak tenni semmit. Végül eljutnak odáig, hogy már álmodni sem lesz idejük az Istenükről” – ígéri meg a német uralmat felváltó szovjet hadsereg tisztjének. Akárcsak Hans Frankot, Julian Kordeket is látjuk a film végén, Karol Wojtyla pápává választásakor, lelkileg összetörten, bánatát, csalódottságát italba, cigarettafüstbe fojtva.

A megtérő bűnös kategóriájába tartozik Marke, a náci katonatiszt, akinek lelkét megérinti a Tomasz atyából áradó jóság és szelídség, hogy szörnyűséges bűnei ellenére hajlandó meggyóntatni és feloldozni. Különböző lépcsőfokokon jut el a megvilágosodásig. Először csak megdöbbenését fejezi ki, amikor Hans Frank arra utasítja őt és társait, hogy irtsanak ki minden együttérzést és végezzenek a zsidókkal és a lengyel papokkal olyan hidegfejű tervszerűséggel, ahogy azt Auschwitzban teszik a foglyokkal. Másodszor Marke kórházba viteti Karolt, akit elüt egy villamos, noha német tisztként ebből baja származhat, hiszen figyelmen kívül hagyva a birodalmi kormányzó utasítását, irgalmat gyakorol egy alattvalóval. Végül pedig megtagad egy embertelen, a saját lelkiismeretének ellentmondó parancsot, s családos emberként, három gyermek apjaként, vállalja az életáldozatot.

Marke személye párhuzamba állítható a művészettörténész Adaméval, aki hosszú éveken keresztül figyeli, lehallgatja és jelentéseket készít Karol Wojtyláról Kordeknek, de végül, a krakkói érsekből áradó krisztusi lelkület, és a mélyen hívő katolikus lány, Maria iránt érzett szerelme hatására, a súlyos lelki nyomástól összeomolva, zokogva vallja be személyesen Karol Wojtylának, hogy rútul visszaélve a bizalmával, sorozatban vétett ellene. A főpásztor lelki nagyságról tesz itt tanúságot, megbocsát Adamnak, kiválasztottnak nevezi, akinek volt bátorsága szembenézni a bűnével, s nyílt vallomást tenni. Adam élete pedig gyökeres fordulatot vesz ezt követően, Saulusból Paulusszá változva vállalja az üldöztetést, a hivatalvesztést, a börtönt, a fizikai bántalmazást is az igazságért, a szabadságért.

A film végén a ma már történelmi jelentőségű, a XX. század egyik legtöbbet bejátszott és szimbolikus erejűvé emelkedett dokumentumfelvétel látható, ahogy az újonnan megválasztott, mosolygós arcú pápa, II. János Pál a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről köszönti az ujjongó, több százezres tömeget. Giacomo Battiato filmje egy ifjúkorától mélyen érző, a mások szenvedései iránt nyitott lelkű, Istent szenvedélyesen kereső és végül megtaláló személyiség fejlődését mutatja be, akit a körülötte zajló borzalmak döbbentenek rá arra, hogy a világban egyedül a krisztusi szeretet szétsugárzása akadályozhatja meg, hogy a történelemben időről időre megismétlődjenek a XX. században megtörtént rettenetes események.

Karol – Az ember, aki pápa lett
(olasz-lengyel történelmi film, I-II. rész, 188 perc)
Rendezte: Giacomo Battiato
A forgatókönyvet Gian Franco Svidercochi Történetek Karolról – II. János Pál ismeretlen élete című művéből írta: Giacomo Battiato
Főbb szereplők:
Karol Wojtyla: Piotr Adamczyk
Hanja: Malgorzata Bela
Tomasz Zaleski: Raoul Bova
Kordek: Hristo Sopov

Bodnár Dániel/Magyar Kurír