Az Etalon Film Kft. kiadványaiból

A kereszténység történetében alighanem egyedülálló az a mély lelki és spirituális kapcsolat, amely Assisi Szent Klárát (1193 körül-1253) és Assisi Szent Ferencet (1182-1226) összekötötte. Klára gazdag nemesi család szülötte volt, Ferenc pedig egy jómódú kereskedő família fia. Születésükkor nagyon csekély valószínűsége volt annak, hogy az utókor a kereszténység legnagyobb szentjei között emlegeti a nevüket. Tudjuk azonban, hogy az Úr útjai kiszámíthatatlanok, és „Ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges” (Lk 18,27).

Fabrizio Costa kétrészes, több mint háromórás, a legapróbb részleteket is hajszálpontosan kidolgozó – de a részletekben nem elvesző – filmjében mutatja be Klára és Ferenc küzdelmes, mégis csodálatos, fordulatokban gazdag életét.

A film elején polgárháború dúl Assisiben. Az ifjú Ferenc és a gyermek Klára családja más oldalon áll. Klára családjának menekülnie kell a városból a felkelők elől, amelynek soraiban ott harcol Ferenc is. Legnagyobb vágya, hogy lovag legyen. Ferenc apja abban bízik, hogy ha egyetlen fia – és gyermeke – dicsőségesen harcol, akkor ők is főurak lesznek. Ferenc mindent megtesz, hogy teljesüljön ez az álom, a vakmerőségig bátor, az életét legjobban veszélyeztető helyen küzd a győzelemért. Hűséges szolgálójának, Illuminatónak mondja: „… pár év múlva nem egy ismeretlen, jöttment Ferencet szolgálsz, ki francia kelmékkel kereskedik, hanem jó Illuminatóm, a jó Ferenc mestert szolgálod majd, lovagját a királynak, Assisi urának.” S ez valóban így lesz, szóról szóra, csak egészen más körülmények között, ahogy az az ifjú Ferenc álmaiban él még ekkoriban.
Ferenc a felkelők számára vesztes háború után rendül meg a lelkében, a rengeteg halott és sebesült látványától. Õ maga is megjárja a halál tornácát, s csak barátjának, a lovagok legvitézebbikének, Frigyesnek köszönheti, hogy életben marad, ő menti meg az életét, amikor megöli a földön tehetetlenül fekvő Ferencet ledöfni készülő katonát.

Frigyes lovag döntő hatással van Ferencre. Kezdetben kizárólag az erőben hisz, hiányzik belőle az irgalom az élet kitaszítottjai iránt, vallja, hogy a leprásokat mind meg kell ölni. Ugyanakkor Frigyes az, aki a börtönben didergő Ferenc vállára teríti a köpenyét, megvalósítva ezzel Jézus figyelmeztetését: „Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen…” (Lk 3,11). Frigyes sorsa azt is példázza, hogy az ember mennyire törékeny lény, s hogy az erő önmagában nem érték, nem is szól örök időre, hiszen bármikor elveszítheti. Amikor megkapja a leprát, megtapasztalja, hogy milyen nyomorult érzés a társadalom kitaszítottjának lenni. Ez a súlyos és gyógyíthatatlan betegség azonban a lelki megtisztulást hozza el számára, szenvedése pedig döntő hatással van Ferenc további sorsára. Frigyes így válaszol Ferencnek, amikor megkérdezi, hogy miért szereti a Damiano-templom romjait: „Mert szép lassan darabokra hullik, úgy mint én, és mert… mert ott van ő, aki meghalt bár, de mégis él, mint mi, leprások.” Az „Õ” egy feszület, amin Krisztus arca csak elmosódottan látszik. Frigyes Ferenc karjaiban hal meg. Halála áldozat és egyúttal Ferenc újjászületését is megalapozza. Halálának éjszakáján hallja Ferenc álmában az Úr hangját: „És most láss munkához. Segíts, hogy házam újjáépüljön romjaiból.”

A filmben megmutatkozik Assisi Szent Ferenc személyiségének rendkívüli sokrétűsége. Ennek alapja az evangéliumok legfőbb tanítása, a szeretet, minden ember, mindenekelőtt a szenvedők és betegek iránti, cselekvő szeretet. Ferenc számára egyet jelent az Isten- és emberszeretet. Amikor az őt féltőn óvó és szerető anyja – aki először adja kezébe az evangéliumot – megkérdezi tőle, hogy miért jár annyit a leprásokhoz, Ferenc azt feleli: „Mind leprások vagyunk. Még ha el is rejtjük minden sebünket a legszebb ruhák alá, és ha áltatjuk is magunkat, ha győzködjük egymást, hogy mind egészségesek és boldogok vagyunk, mind elfeledkezünk a boldogság igazi forrásáról, a létező legnagyobb örömről, hogy Isten szeret minket, minden szégyellt és eltitkolt sebünk ellenére. Isten annyira szeret minket, anyám, hogy eljött közénk a földre, hogy felfeszítsék egy keresztre meztelenül, és feltárta előttünk az összes sebét.”

A nyolc boldogság (Mt 5,9) szellemében Ferenc békességszerző is. A nevéhez köthető csodák közül szerepel a filmben a farkas megszelídítése. Ragyogóan kidolgozott jelenet, amikor az erdőben békésen sétáló Ferenc és Illuminato meglátják a vicsorgó farkast. A rémült Illuninato Szűz Máriához fohászkodik, miközben Ferenc óvatosan, de közelít a farkashoz, amely végül egy gazdájához mindig hű házőrző kutya boldogságával nyalogatja az őt cirógató Ferencet. A Szentföldre készülő Ferenc úgy érzi: ha egy farkas képes az irgalomra, miért ne lehetne rávenni a békekötésre az egymást öldöklő keresztényeket és szaracénokat? A Ferencből sugárzó, az ellenségre is kiáradó szeretet megszelídíti a kegyetlenségéről hírhedt szultánt, aki el akarván kerülni a további vérontást, méltányos békefeltételeket ajánl, melyeket azonban nem fogadnak el a keresztes hadak egyházi és világi vezetői, ahogy vezetőjük, Pelacci bíboros vallja: előbb a győzelem, aztán a béke. Ferenc azonban nem érzi úgy, hogy próbálkozása hasztalan lett volna, mert „az Úr… minden földje szent. Minden otthon egy Betlehem. Minden város egy Jeruzsálem.” S így fohászkodik Istenhez: „Uram, add, hogy békéd hírnöke lehessek. Hozz a gyűlöletre szeretetet, a sérelmekre megbocsátást, a kétségre hitet, a reménytelenségbe reményt, a sötétbe fényt. S a szomorúságra örömöt.”

A filmben ábrázolt Klárának nem kell annyi szenvedésen keresztül mennie, mint Ferencnek, míg eljut Istenhez. Fabrizio Costa érzékletesen ábrázolja azt a különleges, ösztöneikben rejlő mély lelki kapcsolatot, ami összeköti Klárát és Ferencet. A film elején Klára családja menekül a felkelők elől. Húga, Ágnes elejti a kedvenc babáját. Klára visszafut érte, közben az ifjú, lovagi dicsőségről ábrándozó Ferenc rohanva érkezik, kivont karddal a kezében, hogy megölje, vagy foglyul ejtse a menekülő nemeseket, köztük Klára szüleit is. Az ötéves Klára maga a megtestesült ártatlanság, kiszolgáltatottsága totális. Tekintetében nem is annyira rémület, mint inkább kíváncsiság látható. A történelem több évezredes tapasztalata szerint egy háborúban mit sem ér az emberi élet, nincs jelentősége annak, hogy ki gyerek, ki felnőtt, vagy öreg, aki a másik oldalon áll, megsemmisítendő ellenségnek számít. Ezt azonban Klára nem érzékeli, angyali lelkületébe nem férkőzik be a félelem. Ferenc és Klára hosszasan néznek egymásra, míg végül Ferenc elmosolyodik, lassan lehajol, s odanyújtja Klárának a babát. Egy mondatot mond, ami mélyen belevésődik a kislány lelkébe: „Menj csak Klára, és soha ne fordulj vissza.”

A második találkozásuk akkor történik, amikor Ferenc az elvesztett csata után börtönben sínylődik. Klára és az anyja élelmet visznek a foglyoknak, vagyis az ellenségszeretetet, az irgalmat gyakorolják, mert Jézussal vallják: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti magát a gonoszokra és a jóra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak” (Mt 5,44-45). Ennek szellemében imádkoztak korábban a mindent eldöntő csata közben szeretteik mellett az ellenségért is. Az egyik halálraítélt arra kéri Klárát, hogy menjen oda hozzá. A foglyokat felügyelő őr durván ellöki a férfit, de Klára nem tágít, s térdre ereszkedve átnyújt egy darab gyönyörűen kisült kenyeret a fogolynak. Eszünkbe juthat a főpapi imából: „… és mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” Ez a gesztus a határokat nem ismerő irgalom, szeretet, szolidaritás kifejezése. Miközben a fogoly elveszi Klárától a kenyeret, a másik cellában látjuk, hogy Ferenc megrendülten figyeli a jelenetet.

Klára igen korán érzi már Isten hívását, de többféle kísértésnek van kitéve, s ami érdekes, hogy ezek a kísértések többnyire pozitívak. Gyönyörű lány, így rengeteg kérője akadna. Szülei nagy szeretetben élnek egymás mellett, s ebben a szellemben nevelik őt és húgát, Ágnest. A vőlegény-jelöltje egy gazdag család sarja, ifjú és jóképű, szelíd természetű. Klára barátnője is boldogan él a gyermekei társaságában. A döntő hatás akkor éri Klárát, amikor szemtanúja lesz, hogy Ferenc lemondva minden földi ingóságáról, szegénységi fogadalmat tesz, s Krisztus radikális követője lesz, megvalósítva Jézus önmegtagadásra vonatkozó intelmét: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét, énértem megtalálja” (Mt 16,24-25)

Klárában azonban semmiféle gőg vagy önteltség nincsen, tisztában van azzal, hogy Isten mindenkinek más feladatot adott, s az üdvösség ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Amikor az érte aggódó anyja azt kérdezi, hogy miért akarja a világtól elvonulva, kolostorban leélni az életét, azt válaszolja: „Van akitől azt kéri az Úr, hogy családot alapítson, mástól pedig azt, hogy segítsen másokon. Tőlem pedig ez az, amit kért az Úr, anyám.” Klára az, aki megerősíti Ferencet abban, hogy menjen el a Szentföldre: „Menj el Szentföldre. Nem kell féltened. Az Úr csak tőlem kérte, hogy csendes és visszahúzódó életet éljek. De neked hirdetned kell az ő igéit a föld legtávolabbi sarkaiban is.”

A két szeretetet sugárzó személyiség mellett ott van a filmben az ellenpólus is. Azok, akik csak az erőben, az evilági javak mindenhatóságában bíznak. Ebbe a csoportba tartozik Klára nagybátyja, az őt mindenáron férjhez adni akaró Monando, vagy a pápai udvar bíborosa, a már említett Pelacci, akinek Ferenc és követői mindvégig „jöttment koldusok” maradnak. A gazdagok és a szegények közül is sokan gyűlölik Ferencet és követőit, mert ahogy a vele mindig jóindulatú guidói püspök megfogalmazza: „Bosszantónak tartanak, Ferenc. Bosszantod a gazdagokat, mert az életviteled miatt bűntudatot éreznek, és bosszantod a szegényeket, mert nem becsülöd, amire oly sóvárogva várnak.”

Rövid, de roppant jelentős szerepe van a filmben III. Ince pápának. Méltóságteljes, csaknem komor személyiség, a hit rendíthetetlen védelmezője, de ő sem tudja kivonni magát Ferenc sugárzó személyiségének a hatása alól. Ferenc őszintesége, makulátlan tisztasága szembesíti őt az ősegyház alapelveivel. Megáldva Ferencet és a közösségét, így szól hozzá: „… a kezdetekben nemes hévvel ítéltük el a világ hívságait e földön. Te most emlékeztettél bennünket erre, Ferenc… Mondandód sok szempontból az eretnekekéhez hasonlatos. De az eretnekeket a becsvágy vezérli csak, míg téged, Ferenc, csak abbéli vágyad, hogy követhesd Krisztus Urunkat. És ezt nem lehet nem elismernünk.”

Fabrizio Costa érzelem- és látványgazdag filmet rendezett két csodálatos személyiségről, akiknek lelkeket átalakító hatása immár nyolc évszázada folyamatos a keresztény világban. Klára és Ferenc önfeláldozó, az evangéliumi alapelvekre épülő élete annak bizonyítéka, hogy bár a lehetetlennel határos, de azért mégsem teljesen megvalósíthatatlan Jézus figyelmeztetése: „… legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).

Klára és Ferenc – A szeretet köteléke I-II.
Olasz film, 2007., 210 perc.
Rendezte: Fabrizio Costa
Forgatókönyv: Francesco Arlanch, Salvatore Basile
F.sz.
Ettore Bassi: Ferenc
Maria P. Petruolo: Klára
Kiadja az Etalon Film Kft.

Magyar Kurír