Az Etalon kiadó filmújdonságaiból

A film Hermann Hesse írásaiból készült.

Néhány évvel vagyunk Assisi Szent Ferenc halála után. Az egykori szerzetestársak elhatározzák, hogy megírják Francesco hiteles életét, s ennek kapcsán felidézik a hozzá fűződő személyes élményeiket. A gazdag posztókereskedő családból származó Francesco éli a mindenkori aranyifjak gondtalan életét, fontos számára a külsőség, irtózik mindentől, ami nem patyolattiszta, kidobja a boltból a koszos koldust, rémülten, már-már hisztérikusan zavarja el a hozzá túlzottan közel merészkedő leprást. Katonai dicsőségről ábrándozik, részt vesz a perugiai polgárháborúban, de fogságba esik, megbetegszik. Szabadulása után azt tervezi, hogy kereszteslovagként a Szentföldre megy. Francesco vágyai materiálisak, nem sokban különböznek apjáétól, Pietro Bernardonétól, akinek legfőbb álma az, hogy fiából egyszer nemes ember váljék, s ezáltal bekerülhessen a legfelsőbb körökbe.

Francesco különböző lépcsőfokokon keresztül jut el a lelki megtisztulásig, Krisztus teljes követéséig. A perugiai polgárháború résztvevőjeként szembesül azzal, hogy az emberi élet milyen keveset ér. A film sokkoló képsorokban mutatja be a hatalmas tömegsírban egymáson heverő, meztelen holttesteket. A győztesek részéről nem marad el a kegyetlen megtorlás, az elrettentő példastatuálás. Az egyik eretneket fejjel lefelé végzik ki, vérben fagyva lóg egy kötélen. Áldozat ő, s egyúttal eszköz is arra, hogy Francesco életében megtörténjék majd egyszer az alapvető lelki fordulat. A kivégzett eretneknél talált evangélium ugyanis Francescóhoz kerül, s ettől kezdve mindennapi olvasmányává válik.

Francesco a külvilág számára egyre furcsábban viselkedik. Eladja lovát és drága fegyverzetét, amelyben a Szentföldre akart menni, s amelyért apja két birtok árát fizette ki. Felhagyva mulatozó életformájával, járja a nyomortanyákat, keresve a kapcsolatot az élet kitaszítottjaival. Törekszik a lelki tökéletességre, s végül, hosszas vívódás után, megvalósítja azt, amire a gazdag ifjú nem volt képes Máté evangéliuma szerint (19,16-22), s lemondva a ráváró gazdag örökségről, elhagyva a szülői házat, teljesen Krisztusnak szenteli életét. Francesco lelkének kisugárzása messzire ható, ifjúkori barátainak az életét is alapvetően megváltoztatja, hiszen többen is követik, ahogy egyikük fogalmaz, „Francesco baromból embert csinált belőlem.” Francesco nem kerget illúziókat, tisztában van azzal, hogy nem tudja megváltoztatni a szegények, a társadalom perifériájára szorultak életét, de vállalja a velük való sorsközösséget: „Tudom, hogy nem menthetem meg őket, de legalább osztozom a fájdalmukban” – fogalmazza meg az egyik jelenetben.

A film nem idealizálja a szegényeket, kitaszítottakat, nem sugallja azt, hogy a lent lévők sokkal különbek lennének a társadalmi hierarchia magasabb fokán lévőknél. Nem minden szegény szolidáris a másikkal, az élet kitaszítottjaitól sem idegen az önzés, az önérdek kíméletlen érvényesítése. Amikor Francesco elhagyja a szülői házat, lemondva vagyonáról, vállalva a teljes nincstelenséget, többen becsukják előtte az ajtót, megtagadva tőle a falat kenyeret, egy helyütt pedig a vacsora maradékát, a kutyáknak szánt eledelt adják oda neki. Egy koldus nem engedi, hogy éjszakára a közelében pihenjen le. Amikor pedig Francesco egyik barátja, Bernardo, lemond a vagyonáról, s megnyitja házának kapuját, pillanatok alatt hatalmas tömeg verődik össze, s a potyahaszonban reménykedők emberi méltóságukból kikelve, egymást lökdösve, letaposva igyekeznek minél értékesebb, vagy annak tartott tárgyhoz jutni, tökéletesen mellőzve a keresztényi alázatot és mértéktartást.

A film egyik legdrámaibb jelenete, amikor Francesco a nagy nyilvánosság előtt lemond minden vagyonáról, apja pedig kétségbeesetten kérdezi, hogy hol rontotta el fia nevelését. Természetesnek veszi, hogy jó keresztény létére alamizsnát osztogat a szegényeknek, de úgy érzi, ez a legtöbb, amit megtehet értük. Ezt követően megbízza Francesco barátait, Cattanit és Bernardót, hogy beszéljék rá a fiát, térjen vissza a szülői házba, ő mindent megbocsát neki. Francesco elhatározása azonban végleges. Az ekkor még gazdag, ám lelkében már Krisztustól mélyen megérintett Bernardo azt mondja Francesco apjának, hogy a fia nem szerencsétlen, sőt, új környezetében mindennek megvan a maga rendje, mintha a csoda lebegne közöttük. „Miféle csoda lehet a sárból épült ganéj közepén?” – kérdezi Francesco apja hitetlenkedve. Pietro Bernardone soha nem értette meg a fiát. Amikor a halálos ágyán Francesco meglátogatja, akkor is tökéletesen félreérti, abban reménykedik, hogy visszatért hozzá. „Mégiscsak az én fiam!” – suttogja gyenge hangon, de büszkén, ami az ő értelmezésében egyenlő lenne azzal, hogy Francesco felhagyott a radikális Krisztus-követéssel, s megkapta a nemesi címet. Francesco apjának egész életében a társadalmi elismertség volt a legfontosabb, szemben Francescóval, akinek lelki megvilágosodása után Krisztus feltétlen követése.
Az egész filmen végigvonul Assisi Szent Klára és Francesco rendkívül mély lelki kapcsolata. Francescóhoz hasonlóan Klára is gazdag családból származik, de nem polgári, hanem ősi nemesi famíliából. Klára és Francesco kölcsönösen hatnak egymásra, lelkileg fejlesztik, erősítik a másikat. Amikor a film elején Francesco kizavarja az értékes portékákat árusító boltból a szakadt öltözetű koldust, Klára utána siet, hogy megvigasztalja. Ezt látva Francesco megenyhül, ő is kimegy a koldushoz, szelíden beszél hozzá. Egy másik jelenetben Klára alamizsnát osztogat a nyomortanyán a gyermekeknek. Francesco ekkor még vívódik a lelkében, céltalanul bolyong a szegények között, s talán tehetetlenségét palástolva, azzal vádolja Klárát, hogy csupán önmaga megnyugtatására keresi fel az élet nyomorultjait. Amikor pedig Francesco már eljut a szegényekkel való teljes azonosulásig, azzal vigasztalja a véres sebhelyektől feldagadt arcú leprás látványától először megrettent Klárát, hogy egykor ő is így volt ezzel. Az egyik jelenetben Francesco szinte összezuhan a személyét ért méltatlan és megalázó támadások miatt. Klára ekkor vigaszképpen Krisztus példáját említi előtte. Klára fokozatosan, erőt merítve Francesco radikális tanúságtevéséből jut el ugyancsak a teljes önmegtagadásig, Krisztus teljes követéséig.

Kiemelt szerepe van a filmben a gyerekeknek. Francescót gyakran veszik körül kisgyermekek, többször is hivatkozik az ő még romlatlan lelkükre, mint követendő példára. Eszünkbe juthatnak Jézus szavai: „Bizony mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3) „Engedjétek hozzám jönni a kisgyerekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké a mennyek országa.” (u.o. 19,14)
Érzékletesen ábrázolja a film azt is, hogy a Francesco által elindított mozgalom és szerzetesközösség terjedésével súlyos ellentétek robbantak ki a radikális szegénységhez ragaszkodók és a konszolidáltabb körülményeket megvalósítani akarók között. Az utóbbit vallók keményen, sokszor kíméletlenül támadták a krisztusi szegénységet mindvégig rendíthetetlenül követő Francescót. A gyakran méltatlan támadások miatt Francesco lelkében megrendült, időnként ő maga is elhitte, hogy támadóinak igaza van, s talán valóban megőrült. Megélte az Istentől elhagyatottság mindennél kínzóbb érzését is. Ám amikor úgy érezte, Isten végleg elhagyta, s hiába kéri, nem szól hozzá többé, megjelennek testén a stigmák, s így a kilátástalannak látszó kétségbeesésből fölemelkedve hitében megerősödve, győztesen kerül ki a válságos időszakból.
Isten Szegénykéjének életéből az alkotók a szegényekkel vállalt maximális sorsközösség mellett kiemelik a békességre törekvést és a szeretetet. Egyértelművé teszik, hogy a megtisztulást önmagunkon kell kezdeni. Az egyik jelenetben messzi földről jönnek zarándokok Francescóhoz, s azt kérdezik tőle, hogyan tudnák őt követni. Francesco válasza: „A békét kell hirdetnetek, de előbb nektek magatoknak is meg kell találnotok azt, a szívetekben.” Ugyanilyen fontos volt Francesco életében a szeretet folyamatos megélése. A film végén Klára fogalmazza meg: „A szeretet tett hasonlóvá ahhoz, akit annyira imádott. Én vajon képes lennék ennyire szeretni?” A kérdés ott marad a levegőben, s a képernyőt betölti Klára szép arca, kristálytiszta tekintete, amelyből sugárzik a szeretet és a szelídség.

Assisi Szent Ferenc – Francesco (olasz film, 106 perc)
Rendezte: Liliana Cavani
Írta: Hermann Hesse műve alapján Liliana Cavani és Roberta Mazzoni
Főbb szereplők:
Assisi Szent Ferenc: Mickey Rourke
Klára: Helena Bonham Carter
Bernardone: Paolo Bonacelli
Leone: Fabio Bussotti
Pietro Cattani: Riccardo de Torrebruna
Terjeszti az Etalon Film Kiadó

Magyar Kurír