„Az Eucharisztia – csúcs és forrás?” – A MALEZI szimpóziuma

Budapest: A fenti címmel rendezett tudományos szimpóziumot a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet november 18-án, csütörtökön az MKPK Városligeti fasorban lévő Irodaházában. A konferenciát Konkoly István szombathelyi megyés püspök, a püspöki konferencia Országos Liturgikus Tanácsának elnöke nyitotta meg. A rendezvényen előadások hangzottak el az Eucharisztia, közösség és bűnbánat kapcsolatáról, a szentmise értelmezéséről és magyarázatáról, illetve az eucharisztikus áhítat változásairól a középkorban. Bakos Gergely OSB „Ha nem isszátok az Emberfia vérét…” címmel arra kereste a választ, mit is jelent „Krisztus vérét inni?” A bencés professzor kifejtette: minden vallásos képpel kapcsolatban négy kérdést kell megvizsgálni: az esztétikai kérdés azt jelenti, hogyan alkalmazzuk a képet, mit teszünk vele? Milyen érzések járulnak ehhez? Hogyan tanuljuk meg a kép használatát? Miféle nevelésre, szoktatásra, illetve milyen természetes képességekre van szükségünk a kép használatának megtanításához, vagy megtanulásához? A funkcionális kérdés arra keresi a választ, hogy milyen szerepet tölt be a kép a hívő életében? Mire jó? Hogyan döntünk a helyes vagy helytelen használat kérdésében? A strukturális kérdés: hogyan épül fel a kép, milyen szerkezeti elemekből s ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz? A relációk kérdése: mi a kép használatának kapcsolata más képek használatával, hogyan tér el azoktól, illetve miben egyezik meg ez a használat? Bakos Gergely hangsúlyozta: a Krisztus vére kép a hívőből rajongást, csodálatot, odaadást, áhítatot vált ki. A szent áldozás kegyelmi erőforrás a hívő számára, ha lelkét valóban átjárja a Szentlélek, mert ezáltal tagja lesz a valódi szeretetközösségnek, de ha lelke mozdulatlan marad, akkor nem helyes ennek a képnek a használata. P. Bakos figyelmeztetett: a bűnbánat és az Eucharisztia szorosan összetartozik, ha a hívő megéli a bűnbánatot a hétköznapokban is, akkor tiszta lelkiismerettel veheti magához az Eucharisztiát. Fehérváry Jákó OSB szintén Eucharisztia, közösség és bűnbánat kapcsolatát elemezte, elsősorban Szent Ágoston néhány beszéde alapján. Az egyházatya a bűnbánat három fajtáját különböztette meg: a keresztség, a teljes megtérés révén az ember minden bűnét maga mögött hagyja, s valóban Krisztus él már benne; A mindennapi bűnbánat az imádság folyamatos, alázatos gyakorlását jelenti; A harmadik bűnbánat szigorú és fájdalmas: mindazokra vonatkozik ez, akik súlyos, főbenjáró bűnöket követtek el, s ezért a közösség kizárta őket az eucharisztikus közösségből. Ez a kánoni bűnbánat. Ágoston kiemelte mindhárom bűnbánat szakramentális jellegét. Fehérváry professzor rámutatott: a főbenjáró bűnt elkövetett személyt az egész közösség jelenlétében a püspök kézrátétellel – tehát áldásosztó mozdulattal! – zárta ki a közösségből. Ezzel az illető a keresztény közösség perifériájára került, de a közösség folyamatosan imádkozott érte, szolidaritást vállalt vele. Ha a bűnbánatot gyakorló személy bizonyította, hogy őszintén megbánta bűnét, akkor megtörtént a kiengesztelődés, és ugyancsak az egész közösség jelenlétében visszavették, de egész életében megjelölt maradt. Fehérváry Ákos rámutatott: a keresztény ókorban többarcú volt a bűnbánat, napjainkban viszont gyakorlatilag a gyónásra redukálódik. Ezzel kapcsolatban felmerül néhány kérdés, így az, hogy ma egy átlagos plébániai közösségben hogyan lesz nyilvánvalóvá az Eucharisztia ünneplésében, hogy a közösség újjászületik? Ha egy közösség állandó, akkor sokkal jobban átélhető a bűnbánat és az Eucharisztia is. Kajtár Edvid pap, teológus a szentmisék IX. századi értelmezéséről és magyarázatáról tartott előadást. A pécsi professzor kifejtette: ez a század a Karoling reneszánsz időszaka volt. Új világkép született, s általános volt a nézet, hogy az egyházi és a világi rend is Isten egyetlen házát építi. A két világ – a földi és Isten országa – nincsenek szétválasztva. Életünk minősége határozza meg, hogy milyen fogadtatásban lesz részünk az Úr ítélőszéke előtt. A IX századi szentmise értelmezésekben elsődleges a Szentírás és az egyházatyákra való hivatkozás, az ősök kiemelkedő tisztelete, a dogmatikai komolyság és a kateketikai jelleg. Az előadó emlékeztetett rá: a misemagyarázat mindmáig része a bizánci liturgikus magyarázatoknak. Ezzel kapcsolatban figyelmeztetett: fedezzük fel újra mi is a képeket, allegóriákat. Kajtár Edvid úgy látja: korunkban az emberek zömében szimbóluméhség él. Sajnos nagy a hitbéli, vallásos tudatlanság, és kísért a gnoszticizmus szelleme. A IX. századi szentmise magyarázatokból nyugodt szívvel meríthetünk ötleteket, merészséget, valamint azt, hogy szabadság és fegyelem szorosan összetartoznak. A szimpózium vesperással ért véget, melyet Beer Miklós püspök, az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke vezetett. MK