Az Eucharisztia és a Kereszt elválaszthatatlan misztériuma

Kedves Testvéreim!

Jövő szerdán, szeptember 14-én lesz a Szent Kereszt felmagasztalásának liturgikus ünnepe. Az Eucharisztia évében ez az ünnep különleges jelentést hordoz. Arra hív, hogy elgondolkozzunk azon a mély és felbonthatatlan kapcsolaton, amely az Eucharisztia ünneplését és a kereszt misztériumát egyesíti. Hiszen minden szentmise Krisztus megváltó áldozatát teszi jelenvalóvá: a Golgotához és a kereszthalál órájához – írja II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájában – „kapcsolódik lélekben minden pap, amikor misézik a keresztény közösséggel együtt, akik részt vesznek benne” (4).

Az Eucharisztia tehát az egész húsvéti titokra emlékezik: Jézus szenvedésére, halálára, alászállására a poklokra, feltámadására és mennybe menetelére, s a kereszt annak a végtelen szeretet-gesztusnak a szívhez szóló jele, amellyel Isten Fia megváltotta az embert, a világot a bűntől és a haláltól.

A kereszt jele, a keresztvetés ezért alapvető gesztusa imádságunknak, a keresztény ember imádságának. Amikor megjelöljük magunkat a kereszt jelével, ahogy azt most, az áldás vételekor tesszük, láthatóan és nyilvánosan igent mondunk arra, aki értünk meghalt és föltámadt; Istenre, aki szeretetének alázatosságában és gyöngeségében a Mindenható, erősebb, mint a világ minden hatalma és értelme együttvéve.

A szentmisében az átváltoztatás után a hívők közössége annak tudatában, hogy a keresztre feszített és föltámadt Krisztus valóságosan jelen van, így kiált fel: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk föltámadásodat, amíg el nem jössz”. A hit szemével a közösség az élő Jézust ismeri fel, aki magán viseli szenvedésének jeleit, és Tamással együtt, mély ámulattal eltelve, elismételjük: Én Uram, és én Istenem!

Az Eucharisztia titka a halál és a dicsőség titka, ahogy a kereszt is, amely nem véletlen baleset, hanem az a kapu, amelyen Krisztus belépett dicsőségébe, kiengesztelve az egész emberiséget és legyőzve minden ellenségeskedést. Ezért a liturgia arra hív minket, hogy bizalommal kérjük: Mane nobiscum, Domine, maradj velünk, Urunk, aki szent kereszted által megváltottad a világot!

Mária, aki ott volt a Kálvárián, a kereszt tövében, az egyházzal és mint az egyház Édesanyja, ugyanúgy ott van minden eucharisztikus ünneplésen. Ezért senki nem taníthat meg minket nála jobban arra, hogy hittel és szeretettel, Krisztus megváltó áldozatával egyesülve megértsük és megéljük a szentmisét.

Amikor a szentáldozásban részt veszünk, Máriához hasonlóan és vele együtt mi is azt a fát öleljük át, amelyet Jézus szeretetével az üdvösség eszközévé tett. S mi is kimondjuk a magunk ámenét, igent mondunk a keresztre feszített és föltámadott Szeretetre.

RaiUno/MK