„Az Eucharisztia sugarai” – Elsőáldozókat hívott meg Bosák Nándor püspök

Az elsőáldozók áldozás előtti imája mindenki előtt ismert, és amikor halljuk, úgy érezzük, helyettünk is szólnak a sorok. A gyermekkort, az első áldozást idéző gyermeki nyelven szóló ima megérinti a lelket, hiszen mindannyiunk életéből azt a pillanatot idézi, amikor a legközelebb álltunk Jézushoz, amikor először találkoztunk az Úr Jézussal.

Bosák Nándor püspök meghívót küldött a nyíregyházi espereskerület elsőáldozóinak, hogy ünnepélyesen együtt zárják le az Eucharisztia évét a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyében. A közvetlen hangvételű meghívólevél azoknak az elsőáldozóknak szólt, akik ebben az évben vették magukhoz először az Oltáriszentséget. November 19-én, szombaton 13 településről 380 elsőáldozó imája töltötte be a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya templomát, de jelen voltak a ministránsok és a következő év nyíregyházi elsőáldozói is.

Mit köszönünk Jézusnak, amikor részt veszünk a szentmisén?

A találkozó meghitt hangulatú püspöki szentmisével kezdődött, ahol a feltett kérdésre válaszolva a püspök három példát is említett a gyerekeknek.

Először Illés próféta példáját emelte ki, aki elkeseredésében Istenhez szólt a sivatagi vándorlása során, majd Isten válaszul gondoskodott az ő táplálékáról: vizet és cipót adott neki, hogy felerősítse őt.

„A prófétához hasonlóan Jézus olyan étellel, itallal táplál bennünket is, amely segít életünkben, vándorlásunkban. Ezért Jézus Krisztus táplálékul önmagát adta nekünk” – mondta a püspök, majd az emmauszi tanítványok példájára utalt, akik az úton szomorúan bandukolva találkoztak Jézussal – de még nem ismerték fel őt –, és elpanaszolták neki bánatukat, majd Jézus a Szentírást magyarázva vigasztalta, tanította őket.

„A tanítványokhoz hasonlóan mindez velünk is megtörténik a templomban minden vasárnap” – magyarázta a főpásztor a gyerekeknek. „Összejövünk, elpanaszoljuk bajunkat, mert Jézusnak elmondhatjuk, és ő tanít a Szentírás szavain keresztül, hogy aztán megtörje a kenyeret, és a szentáldozásban tápláljon minket.”

…hogy Jézus büszke lehessen ránk…

Végül a püspök atya a mai napig emlékezetében élő saját elsőáldozási élményét mesélte el, amit a gyerekek feszült figyelemmel hallgattak. A történet szerint a faluban 32 elsőáldozó készült a nagy napra, amikor egyik társuk – Schmidt Misi – annyira megbetegedett, hogy az orvos a templomba sem engedte el. A többiek szomorúak voltak, aggódtak, de a plébános az elsőáldozás után az ünneplő ruhába öltözött gyerekekkel együtt elvitte a kis beteghez az Úr Jézust. A többi 31 gyermek pedig a szívében vitte Jézust a barátjukhoz. Ezzel a példával a püspök arra utalt, hogy Jézus nemcsak bennünket akar táplálni, hanem segíteni akar, hogy vihessük őt az emberekhez, mert amikor áldozás után valakivel találkozunk, úgy kell hozzá szólnunk viselkednünk, hogy Jézus büszke lehessen ránk. Ez az áldozás ajándéka.

…maradj mindig nálam…

A szentáldozás előtt a gyerekek közösen elmondták az áldozás előtti imát. A szentmise közös szentségimádással fejeződött be. Már az Oltáriszentség előtt térdelve hangzott el a szentáldozás utáni ima, amelybe a jelenlévő papok, a püspök, a világiak is bekapcsolódtak. Meghitt pillanatok voltak ezek, amikor a gyerekek személyesen fejezték ki hálájukat az Úr Jézusnak életükért, szüleikért, nagyszüleikért, papjaikért, tanítóikért, egészségükért, és azért, hogy Jézus itt maradt köztünk. Majd a püspök a templomban körmenetben vitte végig a gyerekek között az Oltáriszentséget.

Az Eucharisztia sugarai

A találkozót megelőzően az elsőáldozók már hetekkel korábban feladatokat kaptak, így aktívan, tevékenyen készültek erre a napra. Képeket, verseket, énekeket, gondolatokat gyűjtögettek az Eucharisztiáról – ezeket a szentmise után mutatták be. Kedves momentumként megemlíthető az az óriási ostya és kehely, amely köré a 380 gyermek mintegy az Oltáriszentség sugaraiként saját nevüket kitűzték. Záró mozzanatként Bosák Nándor püspök minden gyermeknek személyesen adott át az Eucharisztia év emlékére egy emléklapot, és egy szentírási igével ellátott kerámiaérmet.

A találkozó végén a püspök atya áldásban részesítette a gyerekeket. Az egész találkozó olyan meghitt, jó hangulatú volt, mint amikor egy családban a család idősebb, bölcsebb tagja átadja tapasztalatait, élményeit tanítva, nevelve azzal a legkisebb generációt.

Kovács Ágnes/MK