Az evangelizáció nem részfeladat, hanem az Egyház küldetése

Interjú Csáki Tiborral, a váci egyházmegyei zsinat szekcióvezetőjével

Hazai – 2013. január 17., csütörtök | 9:02

Október 11-én ünnepi szentmisével vette kezdetét a Váci Egyházmegye zsinata. Beer Miklós püspök szentbeszédében elmondta: azt keresik együtt, mindannyian, hogy mit vár Isten a keresztényektől a megváltozott világban. A zsinati ülések tíz szekcióban zajlanak, az első szekció témája az új evangelizáció; vezetője Csáki Tibor monori plébános, az egyházmegyei pasztorális tanács tagja. A zsinati ülések menetéről, az első ülések tapasztalatairól kérdeztük.

Milyen munkamódszerrel dolgoznak a zsinati szekciók? Kik és milyen gyakran vesznek részt a megbeszéléseken?

A zsinat kezdete előtt a püspök úr tíz munkacsoportot hozott létre, kijelölte a vezetőket, majd megbízta őket azzal, hogy válasszanak maguk mellé négy-öt embert, akikkel még a zsinat kezdete előtt feldolgozzák az adott témát. Megfogalmaztuk a munkaterveket, amelyekhez kérdéseket is írtunk, és még a szekcióülések előtt kiküldtük a plébániákra. A szekciók esperesi kerületekből épülnek fel. Tíz esperesi kerületünk van, negyedévente tartunk üléseket öt időpontban, egyszerre két helyen. Egy esperesi kerület körülbelül tizenöt plébániából áll. Az üléseket a püspök, a témavezető és a házigazda vezeti, részt vesznek rajta az egyházközségek által delegált, négy-nyolc emberből álló munkacsoportok. Az első ülést Szolnokon vezettem, 100-120 fő vett részt a megbeszélésen az esperesi kerületből. A kérdéseket az ülések előtt néhány héttel kiküldjük a plébániákra, a zsinati megbízottak tudnak a témáról, megpróbálnak reagálni rá, hogy hozzászólásaikkal, kérdéseikkel építeni tudják az összejövetelt. Az első szekcióülést követően a témavezetők találkoztak egymással a püspökségen, ahol kiderült, hogy a témavezetők kétféle módszert alkalmaztak. Voltak helyek, ahol a téma felvezetése után kiscsoportokban folytak beszélgetések, majd plenáris ülésen cserélték ki tapasztalataikat. Máshol az előadás után azt kértük, hogy egy-egy közösségből szóljanak hozzá, tegyenek fel kérdéseket, amelyekre a témavezetők reagáltak, és a jelen lévő püspök koordinálta a beszélgetést.

Az ülések közötti időben milyen módon folyik tovább a munka? Hogyan osztják meg a résztvevők tapasztalataikat az egyházközségben?

A  négy-nyolc emberből álló delegáció dolga, hogy ismertesse a hallottakat az egyházközségben. Ezt különféleképpen tehetik, attól függően, milyen a helyi közösség, hogyan működnek, hogyan élnek a plébániák. Ahol léteznek közösségek, például felnőtt bibliacsoport vagy katekumen csoport, ott a közösségeken belül el tudják mondani tapasztalataikat. Van egy másik visszajelző rendszer, amely születőben van: az egyházmegyei honlap mellett létrehoztunk egy zsinati fórumot, ahol hozzá lehet szólni a témákhoz. Minden plébániai csoportból egy embernek van hozzáférése a fórumhoz, ő gyűjti össze a plébániákról a reflexiókat, a témák munkacsoportjaiból egy ember pedig felügyeli a fórum működését. A kommunikáció beindult, kialakulóban van a fórum működése – már most látszik, hogy a fiatalokat mozgatja meg jobban.

A nagykátai kerületben plébánosként vettem részt a szekcióülésen, a plébánia öt másik tagjával együtt. Előre megkaptuk a kérdéseket, készültünk rá. A családról szólt ez az ülés, és nagyon szépen látszott, hogy a résztvevők valóban átgyúrták magukat a témákon. Ily módon a zsinati folyamat valóban katalizátorként is működik az egyházközségben azok között, akik engedik, hogy megszólítsa őket. Frissülést hoz, megértjük általa, hogy közös a felelősségünk az Egyházban.

Az első szekció témája az új evangelizáció. Sokat beszélünk mostanában a megújulásról, a missziós lendületről: melyek a konkrét tapasztalatok, hogyan jut el ez az üzenet a mai keresztényekhez, hogyan élik meg mindennapjaikban?

Nem véletlen, hogy a Katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinat évfordulóján éppen az új evangelizáció témájában hívott össze püspöki szinódust. Szükség van arra, hogy újra megértsük az Egyház misszióját, hiszen megváltozott körülöttünk a világ. Ma már nem működnek azok a módszerek, amelyekkel az Egyház több száz éven keresztül élt. Egy falusi társadalomban adottak voltak a közösségek, ma pedig az urbanizálódott világban létre kell hozni őket. Régen a hitoktatás csak a gyerekeket érintette, ma pedig azt látjuk, hogy a felnőttek nem részesültek hitoktatásban, feléjük is kell irányulnia. A szentségek kiszolgáltatása régen automatikus módon történt: aki megszületett, azt megkeresztelték, bizonyos kort elérve elsőáldozó, majd bérmálkozó lett. Ma a szentségekhez a katekumenátus útján vezetjük el a szentséget kérőket. Régen a személyesség adott volt, ma létre kell hozni. Régen nem volt szükség a misszióra, mert mindenki keresztény volt; ma pedig azt látjuk, hogy a misszióra nevelni kell. Mindenki, minden megkeresztelt ember hordozója az evangéliumnak, nem csak a papok és a hitoktatók. A régi szisztéma elvárt, feltételezett és működtetett: elvárta, hogy az emberek eljöjjenek a templomba; feltételezte, hogy mindenki érti, miről van szó; feladata az volt, hogy az intézményrendszer működjön. Az új evangelizációban a missziós gondolkodás került előtérbe, a tanúságtétel kapott főszerepet.

A II. Vatikáni Zsinaton, illetve 1975-ben az Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdításban fogalmazta meg az Egyház ezt a fajta evangelizációt. Az evangelizáció nem egy részfeladat, hanem maga az egyház küldetése. Nem csak igehirdetés, nem csak a szentségek kiszolgáltatása, nem csak katekézis, hanem az Egyház minden tevékenysége evangelizáció. Ahogyan vagyunk, ahogyan létezünk, az mind az evangélium továbbadása. A Katolikus Egyház ezzel az ősegyház gyakorlatához tér vissza, amikor az őskeresztények a hitet életük tanúságtételével adták tovább. Az élet tanúságtétele ez: „Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!”  A közösség tanúságtétele: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Az igehirdetés tanúságtétele: „Menjetek az egész világra és hirdessétek az evangéliumot…” Az igehirdetés, a közösség és az élet tanúságtétele egymásra épülve válik hatékonnyá.

Milyen kép rajzolódott ki az első ülések során: melyek a legfontosabb feladatok az új evangelizáció életre váltása érdekében?

Ha ismerem a célt, a 'hogyan'-t meg lehet találni. A cél pedig, hogy találkozzunk Isten szeretetével és válaszoljunk rá. Szolnokon azonnal elkezdtünk ötleteket mondani, hogyan lehet az embereket behozni a templomba. Mindenki érzi a helyi közösségeiben, hogy bezárultunk a magunk egyházi kultúrájába. Innen ki kell tudni lépni. A kérdés, hová lépünk és hogyan, és kiket hívhatunk meg oda, ahová megyünk. Melyek azok a terek, ahová meghívhatjuk azokat a barátainkat, akik nem vallásgyakorlók, de szimpatizálnak a tanúságtételünkkel, az életformánkkal. Erre a térre használjuk a templomkert fogalmát: ahol találkozhatunk, ahol különféle összejöveteleket tarthatunk. Ilyen missziós alkalom lehet például a nyitott templomok éjszakája, ahová sokan eljönnek: művészek, tanárok, az irodalom kedvelői. Lehet ilyen alkalom, amikor a hittanos gyerekek szüleit meghívjuk egy bográcspartira; egy sportrendezvény, például a fiatalok ökumenikus jellegű, 24 órás kosárlabda-partija; vagy a 72 óra kompromisszum nélkül… Ezeken a helyeken közösen teszünk tanúságot arról, hogy lehet egymást szeretve élni.

Különleges, talán privilegizált színtere az új evangelizációnak a fiatalok világa: a Váci Egyházmegyének is számos élő, működő kezdeményezése van. Esett szó erről is, esetleg új tervekről?

A Váci Egyházmegyében hét ifjúsági régió van, valamint a különböző mozgalmak vezetői és az egyházmegye régióinak felelősei együtt formálnak fiatalokat arra, hogy közösségvezetők legyenek. Az Emberhalász Misszió is egyedülálló kezdeményezés, amely szépen megmutatja, hogy az új evangelizáció új eszközöket is feltételez. Az új evangelizáció akkor tud megvalósulni, ha az Egyház kommunió. Fontos, hogy megértsük ezt a fajta a közösségi Egyházat, a zsinati egyházképet. II. János Pál világosan mondta az új évezred kezdetén, hogy ha nincs meg köztünk ez  a kommunió, a Szentháromság képére formált közösség, akkor karikatúrája vagyunk az evangéliumnak. Az egyház ily módon képes hiteles lenni egy szekularizált világban.

A közösség személyes kapcsolatokon keresztül épül, a fiatalok pedig sokszor az interneten élik az életüket. Mennyire tudunk jelen lenni mindkét világban? A pápa már twitterezik is.

Prófétai cselekedet ez a pápától, és egyben megszólít minden lelkipásztort, hogy ne féljen ezektől az eszközöktől. Tudjuk, hogy a fiatalok Facebook-csoportokat, levelezőlistákat hoznak létre, ezeken keresztül kommunikálnak. Plébániai és egyházmegyei szinten is vannak ilyen csoportok, maga a püspök is fent van a Facebookon. Saját tapasztalatom is, hogy lehet jó impulzusokat adni egy-egy napi evangéliummal, napi gondolattal: ez is egy tér, ahol hirdethetjük az evangéliumot.

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!