Az idős ember arcképe

Egy lendülettel és tűzzel teli fiatal ma elborzadva megtorpanna, ha meglátná saját időskori arcképét. Engedjetek a bennetek lévő nagylelkű és tüzes lélek minden megnyilvánulásának életetek útján, és ne hagyjátok elveszni az út során!

Az elmúlt napokban találkoztam egy híres színésznővel. Emlékeimben még eszményi arca élt, ahogy filmjeiben vagy a tévében láttam ifjúkori ragyogásával. Azok az arcvonások most alig voltak felismerhetőek az idő fátyla alatt. Ő maga vallotta be rendkívül egyszerűen, hogy sosem gondolta volna, hogy évek múltán ennyire más arcot lát majd a tükörben.

Van azonban, aki irtózva éli át ezt a természetes változást, és elkeseredetten kapaszkodik a plasztikai műtét kínálataiba, megismételve Oscar Wilde Dorian Gray híres arcképét: az a gyönyörű fiatal, bája elvesztése és a megöregedés gondolatának gyötrelmétől olyan boszorkányságot követ el, amely lehetővé teszi számára, hogy arcának minden elváltozása önmagáról a képmására kerüljön át. Nem meséljük el ennek a varázslatnak a tragikus kimenetelét.

Ajánljuk ellenben Gogol Holt lelkek című regényének egy részletét, amelyben az író világosan megfogalmazza: nem számít a ráncok hálója és az eltelt idő patinája, ha bennünk van az ifjúkorban táplált eszmék frissessége. A lélek energiája meggyengült tagjainkban is lüktethet; sőt, vannak olyan virágok, amelyek estefelé árasztanak erős illatot, amikor a napnyugta közeleg. 

Walt Whitman amerikai költő a Fűszálak című művében így ír: „Hatalmas, délceg, szerelmes ifjúság / tele bájjal, erővel, varázzsal, / nem tudod, hogy az időskor jöhet utánad / ugyanolyan bájjal, erővel, varázzsal?”

Az időskor nem azért válik szomorúvá, mert nincs már benne öröm, hanem mert az ember elveszíti reményeit.

Magyar Kurír

(lt)