Az imádság Isten szomjának találkozása a mi szomjúságunkkal

Nagy Szent Vazul (Nagy Szent Bazil, eredeti görög nevén Baszileosz, bizánci névformája Vasziliosz, innen a magyar név) az egyházatyák egyik legjelentősebb képviselője, a keleti típusú szerzetesség egyik kialakítója volt; kitűnt életszentségével, írói és szónoki tehetségével, kormányzati bölcsességével.

330-ban született, a cezáreai Kappadókiában. Neve eredetileg görögösen Bazileiosz volt. Családjában hat szent volt: édesapja, édesanyja (Emmélia), nagyanyja valamint testvérei: Makrina, Gergely és Péter. Apja a város jónevű ügyvédje, szónoka volt.

Konstantinápolyban, majd Athénben tanult, itt ismerkedett meg barátjával, Nazianzi Gergellyel. Hazatérése után világi pályára lépett, de nővére, Makrina (később szerzetes és apátnő) hatására egyre jobban vonzotta az aszketikus élet.

„Sok időt pazaroltam el bolondságokra, hiábavaló munkával töltöttem el ifjúságomnak csaknem egész idejét, és oly bölcsességnek szenteltem, melyet Isten bolondsággá tett, mígnem egy napon, mintha mély álomból ébredtem volna fel, megpillantottam az evangélium igazságának csodálatos fényességét, és felismertem, hogy a világ fejedelmeinek – kik immár semmivé lettek – bölcsessége hasznavehetetlen. Bő könnyeket ontottam nyomorult életem felett, és vezetésért könyörögtem, hogy az istenfélelem iskolájába bevezetést nyerjek” – írja 223. levelében.

Húszéves elmúlt, amikor megkeresztelkedett. Keresztségét olyan komolyan vette, hogy szerzetbe akart vonulni. Barátaival szerzetesi közösséget hozott létre Annesziben, családja pontoszi birtokán. 357-ben hosszú útra vállalkozott: meglátogatta az akkoriban már virágzó szerzetesközösségeket Szíriában, Palesztínában és Egyiptomban.

Hazatérve megalapította a bazilita-rendet a bensőségesebb, közös életre vágyók számára. A remeteséggel szemben többre értékelte a közösségi létformát, mert az lehetővé teszi a testvéri szeretet gyakorlását. Példát mutatott társainak a liturgiában, a közös munkában, a tanulásban és az önfegyelmezésben.

364-ben szentelték pappá. 370-ben Cezárea püspökévé lett. Az ariánussá lett császár Vazult is meg akarta nyerni a tévtanításnak, eredménytelenül, küldötte, Modesztusz nem tudta őt megnyerni.

Több művet írt a szerzetességről, a teológiáról és a kánonjogról. Terjedelmes életművében a szerzetesi, lelkipásztori és egyházvezetői tapasztalatait összegezte. Fennmaradt prédikációi főleg erkölcsi és társadalmi problémákkal foglalkoznak. Kilenc böjti beszédében a teremtés hat napját értelmezte (Hexaémeron); szerinte a természet gazdagsága és szépsége Isten nagyságát tükrözi vissza. A Szentlélekről szóló írása a Lélek istenségét fejtegeti az egyházi hagyomány fényében.

Nagy Szent Vazul személyisége több mint háromszáz fennmaradt leveléből rajzolódik ki a legjobban. Ezekben gyakran mindennapi dolgokkal foglalkozik, de vannak köztük rövid teológiai és etikai eszmefuttatások is.

379. január 1-én halt meg. A keleti egyházak Nagy Szent Vazult a halála napján, január elsején ünneplik. A katolikus egyház a XII. században ugyanezt a napot vette át, de a XIII. században áthelyezte június 14-re, amely napon a hagyomány szerint szerint püspökké szentelték. Mivel erre történeti adat nincs, 1969-ben január másodikára tették ünnepét, egy napra Nazianzi Szent Gergellyel.

„Az a feladatod, lelkem,
hogy találjuk meg az igazi fényt,
az élet igazi magasságát.
És a te életed lelkem az,
hogy találkozz Istennel,
aki szomjazza a te szomjadat"
(Nazianzi Szent Gergely)

Nazianzi Szent Gergely, akit a Teológus jelzővel szoktak illetni, 330-ban született, előkelő kappadókiai családban. Korának leghíresebb iskoláiba járt a palesztinai Cézáreában, Alexandriában és Athénben.

Az egyházatya híres teológusként, neves szónokként és a hit védelmezőjeként vált ismertté. A Szentháromság teológusának is nevezik, mert jelentős szerepe volt a Szentháromság teológiájának megalkotásában. A kappadókiai atyák közé tartozik Nagy Szent Vazul és Nüsszai Szent Gergely mellett. A keleti katolikus egyházak és az ortodox kereszténység a három szent főpap közé sorolja Nagy Szent Vazullal és Aranyszájú Szent Jánossal együtt.

Nazianzi Szent Gergely számára a teológia „nem pusztán emberi gondolkodás vagy bonyolult okoskodás eredménye volt, hanem az imaéletből, az életszentségből és az Istennel való állandó párbeszédből fakadt. És éppen így teszi érthetővé értelmünknek Isten valóságát, a szentháromságos misztériumot” – mondta XVI. Benedek pápa.

Gergelyt szoros barátság fűzte kortársához, Nagy Szent Vazulhoz. „Ugyanaz a tudásszomj vezetett minket. A mi versenyünk ebben állt: nem az számított ki az első, hanem az, hogy ki engedi a másikat nyerni. Úgy tűnt, mintha egyetlen lélek lennénk két testben.”

A konstantinápolyi zsinat 381-ben püspökké választotta; bár vonakodott attól, hogy püspökké szenteljék. Szelíd ember volt, aki életének eretnekséggel teli korában fáradhatatlanul dolgozott az egyház békéjéért – mondta egy homíliájában XVI. Benedek, kiemelve: Nazianzi Szent Gergely az evangéliumból merített bátorsággal győzte le saját félénkségét és hirdette bátran – mindenekelőtt a Szentháromságba vetett niceai zsinati hitvallást: „Számunkra egy Isten van, az Atya, akitől minden van; Jézus Krisztus, aki által minden van és a Szentlélek, akiben minden van".

Szent Gergely hangsúlyozta Krisztus velünk egy, teljes emberségét. „Amit nem vett fel Krisztus, azt nem is gyógyította meg”. „Törekedjünk olyanná lenni mint Krisztus, mert Krisztus is olyanná lett mint mi, vagyis legyünk istenekké általa, amint ő maga emberré lett általunk. Ő ugyanis a rosszabbikat magára vette, hogy a jobbik adományt nekünk adja.”

„Többször kell Istenre gondolnunk mint ahányszor lélegzünk, mert az imádság Isten szomjának találkozása a mi szomjúságunkkal”  – hangsúlyozta Nazianszi Szent Gergely az imádság jelentőségéről és szükségességéről szólva.

Nazianzi Szent Gergely 389. január 25-én halt meg. Nazianzban helyezték örök nyugalomra. Földi maradványait 950-ben Konstantinápolyba vitték, a Szent Apostolok templomába. 1204-ben a IV. Keresztes hadjárat idején a relikviák egy részét Rómába vitték a keresztesek. 2004 novemberében I. Bartolomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka kérésére II. János Pál pápa visszaadta Gergely ereklyéinek nagy részét, és az isztambuli Szent György-templomban helyezték el a relikviákat.

Magyar Kurír

(gj)