Az imádság a közösség legfontosabb műve - bemutatjuk a magyarországi Sant’Egidio közösséget

– A Sant'Egidio közösség nemrég ünnepelte 41. születésnapját, ez alkalomból Budapesten Juliusz Janusz nuncius tartott szentmisét. Hányadik születésnapját ünnepli idén a magyarországi Szent Egyed közösség?
– 1989 tavaszán Pécsett rendezték meg Kelet-Európában először a taizéi találkozót. Az olasz Sant’Egidio közösségből többen részt vettek ezen, és egy nyilvános alkalmon be is mutatkoztak. Ugyanez év augusztusban a római közösségből fiatalok egy csoportja Budapestre látogatott, és kortársaiknak egy héten át esti imádságokat tartott a Belvárosi templomban. Eközben ők, az idegenek vezettek be minket a mi városunk szegényeinek életébe akkor, amikor elvittek bennünket egy állami gyermekotthonba. Az ott élő gyermekek meg voltak fosztva mindattól, ami számunkra addig magától értetődőnek tűnt, elsősorban a családtól, amely mindent jelent: szeretetet és gondoskodást, de jó iskolát, védelmet, magát a jövőt. A közös imádságból, a baráti együttlétekből született meg az a magyar fiatalokból álló kis csoport, amely a Sant’Egidio lelkületét magáévá téve rendszeresen összegyűlt az Evangélium meghallgatására és a szegények szolgálatára.

– Hogyan gyakoroljátok a közösség lelkiségét leginkább meghatározó két tevékenységet, illetve inkább életformát: az imádságot és az evangélium továbbadását?

– Az imádság a közösség legfontosabb műve, mindennapi életének irányadója. Bárhol a világon, Rómától Dzsakartáig, New Yorktól Maputóig, közösségeink számára az esti imádság az a pillanat, amikor Jézus lábához ülhet, mint Mária a betániai házban, hogy meghallgassák szavát és faggassák őt, megtanulva az ő érzéseit, ápolva magukban az ő lelkületét. Az imádság középpontjában mindig az Isten Szavának meghallgatása áll, amiből erőt merítünk, és bölcsességet kapunk életünkhöz. Könyörgéseinkben az Úr elé terjesztjük a közeli és távoli szegények nehézségeit, az igazságosság és a béke ügyét. Az Úrra bízzuk mindazokat, akik számítanak ránk, tudatában erőink, lehetőségeink végességének és az Úr szeretete, irgalma határtalanságának. Imádságaink nyitott alkalmak, amelyeken mindenki részt vehet. Hisszük, hogy együtt könnyebb megérteni a Szentírást, közel kerülni Isten Szavához, és befogadni szívünkbe üzenetét, megújulva a hitben, a reményben és a szeretetben.Azokhoz, akik nem jönnek be a templomba, megpróbáljuk mi elvinni az örömhírt. Fontosnak tartjuk, hogy minél szélesebb rétegekhez eljussanak az evangéliumi értékek. Keressük a találkozási alkalmakat gimnazistákkal, egyetemistákkal: előadásokat, beszélgetéseket szervezünk aktuális társadalmi kérdésekről. És nem utolsó sorban életünk, tetteink - reményeink szerint - tanúskodnak Isten szeretetéről, irgalmáról.

– Róma nagy város, a római közösség igyekszik a város számos helyén jelen lenni , ahol szenvedők, szegények, betegek élnek. Mekkora a magyarországi közösség, milyen erőforrásai vannak, kiket támogat?

– Budapesten, Pécsett és Győrben vannak közösségeink, létszámukat tekintve kisebb csoportok, amelyek azonban nyitottan élnek és képesek sokakat elérni. A közösség tagjai világiak, saját munkájukból élnek. A másokért végzett szolgálat önkéntes munka a számukra.

Jelenleg Magyarországon hajléktalanokat és szociális otthonokban élő időseket, betegeket látogatunk rendszeresen. A szegények jelenlétét városaink egyre inkább problémának tekintik. A hajléktalanokat és a koldusokat ki akarják tiltani a belső kerületekből. Az idősek és a krónikus betegek, időnként a fogyatékosok a családokból intézetek falai mögé kerülnek. A szegények saját gyengeségünkre, törékenységünkre emlékeztetnek minket.

A családok széthullása a nemzedékek együttélésének végét is jelenti. Az idősek egyedül maradnak lakásaikban, vagy – ami rosszabb – fallal körülvett szociális otthonokba és elfekvőkbe kerülnek, gyakran a városon kívül. A feledés és magány e szomorú szentélyeiben, távol a szeretettől az idős emberek sokkal hamarabb meghalnak. Éppen amikor a legnagyobb gyengédségre és személyes figyelemre lenne szükségük, akkor fosztják meg őket saját életterüktől, ruháiktól, tárgyi emlékeiktől – és ezzel méltóságuktól. Magyarországi közösségeink egyik szolgálata az idősek rendszeres látogatása szociális otthonokban, elfekvőkben. Õk tanúsítják számunkra, hogy az élet több, mint az egészséges test, az erő, a siker. A közösséggel való találkozás segíti nekik felfedezni az élet örömét akkor is, amikor mindezek már elmúltak. Senki sem lehet olyan szegény, hogy ne segíthetne valaki nála is szegényebbnek – mondogatjuk gyakran . A közösség idősebb tagjai látogathatják az intézeti időseket. Az intézetekben az, aki még el tudja látni magát, adhat egy pohár vizet a magatehetetlennek. Aki végképp ágyhoz van kötve, imádkozhat. Vajon nem az ő imádságuk tart-e meg minket is?

Idős barátainkkal Magyarországon is nyaranta néhány napos üdülést szervezünk. Egy alkalommal a tihanyi apátsági templom előtt tartottunk jótékonyági bazárt az afrikai AIDS-programunk és budapesti hajléktalanok javára. Az idősek részt vesznek abban az aláírásgyűjtésben is, amelyet a közösség a halálbüntetés univerzális moratóriumáért majd eltörléséért folytat.

– Milyen változást láttok az utóbbi években az utcákon, a hajléktalanok között? Növekszik a számuk, nehezedik a helyzetük? Milyen kilátásaik vannak, és ti mennyiben tudjátok segíteni őket abban, hogy kitörjenek nehéz helyzetükből?

– Hajléktalanok létezése egy alapvetően gazdag európai nagyvárosban, mint amilyen Budapest, botrány. Szinte apokaliptikus jelenlét az övék: a bőség közepette, annak tőszomszédságában élnek emberek, akiknek még a legelemibb fizikai szükségleteik kielégítése is szinte megoldhatatlan feladat. Közel vannak, mégis gyakran áthidalhatatlan a távolság, mint amilyennek Ábrahám mondja a mennyország és a pokol közti távolságot a gazdag és a szegény Lázár példabeszédében. Csak éppen a távolságot a gazdag ember hozta létre azzal, hogy ügyet sem vetett a küszöbén fekvő, fekélyekkel borított koldusra. Nem törődhetünk bele ebbe a szakadékba, amint Isten sem törődött bele, amikor elküldte hozzánk egyszülött Fiát. Az alamizsna áthidalja ezt az ember és ember közötti távolságot. Mindenesetre túl sok a szegény Lázár, és túl sokan nem akarnak tudomást sem venni róluk. A gazdasági válság áldozatai a leggyengébbek lesznek. Nem csak azért, mert kevesebb lesz a munkahely, a jótékony szervezet vagy magánszemély. Inkább azért, mert ilyenkor mindenki magába fordul, a saját problémáival törődik csak, és a szegények még inkább magukra maradnak. Az első válasz erre a helyzetre az, hogy nagylelkűek és nyitottak próbálunk maradni minden körülmények között.

– Magyarországon ma sokat vitatott központi kérdés a cigányok helyzete. Biztosan sokat tanultatok az anyaközösségtől is, hiszen ők is foglalkoznak cigányokkal, de a magyarországi helyzet jelentősen különbözik az olaszországitól, hiszen nem vándorló életmódot folytatnak, nem táborokban élnek, hanem letelepedettek. Hogyan tudjátok segíteni a cigány származású rászorulókat?

– A cigányság helyzete a rendszerváltás óta sokat romlott Magyarországon. Amíg a kommunizmusban mindenkinek volt munkahelye, a 90-es években megjelenő munkanélküliség első és tömeges áldozatai a cigányok voltak. Egész falvak felnőtt lakossága veszítette el a megélhetését. A Baranya megyei cigányság életkörülményei hírhedten rosszak. Alsószentmártonban például 100%-os a munkanélküliség. Néhány évvel ezelőtt közösségünk orvosai megvizsgálták az itt élő gyerekeket, és a rászorulókat beutalták szakrendelésre a pécsi klinikára. Egy másik évben néhány napos nyári tábort szerveztünk a kicsinyek számára.

– 2009-ben a közösség alapítója és vezetője, Andrea Riccardi vehette át a Nagy Károly-díjat, mert „igazi európaiként szenvedélyesen dolgozik a népek és vallások közötti megértés és béke ügyéért”. A konkrét, hétköznapi tevékenységeken kívül melyek azok a nemzetközi kezdeményezések, amelyekbe a magyar közösség tagjai is be tudnak kapcsolódni?

– Ha a szegényekről beszélünk a Sant’Egidio közösség lelkiségében, meg kell emlékeznünk egy különleges szegényről: Afrikáról. A fekete földrésszel való barátság a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, amikor a mozambiki Beira fiatal püspöke Rómában mesélt a Sant’Egidio fiataljainak a hazáját a portugál gyarmatosítók távozása óta sújtó polgárháborúról. A közösség válasza rendszeres segélyszállítmányok beindítása volt, amelyek azonban a harcok miatt nem jutottak mindig célba. Bebizonyosodott, hogy a háborút, minden szegénység szülőjét kell kiküszöbölni. A Sant’Egidio konventjében folytak a tárgyalások és itt írták alá az egymillió áldozatot követelő polgárháborút lezáró békeszerződést 1992. október 4-én. A béke egyik gyümölcseként számtalan Sant’Egidio közösség született Afrika-szerte: szegények, akik náluk is szegényebbeket segítenek.

Afrika testét is sebhelyek borítják: a háborúk és olyan betegségek sújtják, amelyek a fejlett világban kezelhetők. Ilyen az AIDS, amely egész nemzedékek eltüntetésével fenyeget az egyes szubszaharai vidékeken 30 százalékot elérő HIV-fertőzöttségi arány miatt, de főleg a nyugati világ rezignáltsága közepette. A Sant’Egidio közösség DREAM (Drug Resource Enhancement against AIDS and Malnutrition) elnevezésű programja egy álomból született, amely 2002 óta valóság: az afrikaiak is kapják meg azt a kezelést, amiben az európai és amerikai emberek részesülnek. A program elsősorban várandós anyák kezelését célozza. A kezelésnek köszönhetően a HIV-pozitív asszonyoktól született gyermekek 98 százaléka egészségesen jön a világra. A DREAM eddig (2009 március) hatvanezer afrikait kezelt, és ötszázezer azoknak a száma, akik valamilyen módon részesültek a kísérő programok (higiéniára nevelés, élelmezési program, víztisztító berendezések, stb.) áldásaiból. Az antiretroviriális terápiának hála, valódi feltámadásoknak lehetünk tanúi. Lehetőségeik mértékében a magyarországi közösségek is támogatják a DREAM programot mind anyagilag, mind önkéntes segítők kijuttatásával.

Thullner Zsuzsa/Magyar Kurír