Az ír egyház képes talpra állni

2010. február 17. szerda, 10:55

Az Ír Püspöki Konferencia elnöke, Seán Brady bíboros azt mondja, egyháza képes visszanyerni hitelességét a széleskörű szexuális visszaélési botrányok után, ehhez azonban időre és alázatra van szükség.

A pápa, miután december 11-én találkozott Brady bíborossal és Diarmuid Martin dublini érsekkel, az összes aktív püspököt találkozóra hívta, hogy az ír katolikus iskolákban történt incidensekről tárgyaljanak. Az ír püspökök hétfőn és kedden tartózkodtak Rómában, hogy a pápával és a Római Kúria tagjaival folytassanak megbeszéléseket. Seán Brady bíboros, Armagh érseke és egész Írország prímása újságírók előtt úgy fogalmazott: az ír egyház talpra tud állni.

A Zenitnek adott nyilatkozatában a bíboros elmondta: tájékoztatta a püspököket és a pápát az írországi egyház legújabb eseményeiről – amelyek között pozitívak is voltak, mint például a leszerelés kérdése –, de mindenekelőtt az áldozatokkal való személyes találkozás tapasztalatairól számolt be. Brady bíboros elmondta, rá személyesen milyen hatással volt rá az a sok találkozás, amelyre az elmúlt hat hétben sor került. Találkozott többek között hetven hívővel, akik kifejezték megdöbbenésüket és nem értették, hogyan történhetett ilyesmi.

Nagyböjti bűnbánat

Brady bíboros azt mondta: ezeken a személyes találkozókon az áldozatok és mások is úgy fogalmaztak, hogy az egyháznak alázatra van szüksége hitelének visszanyeréséhez. A bíboros elismerte, nem tudja, hogy a gyógyulás milyen hosszú folyamat lesz. „De azt mondhatom, hogy minden erőfeszítést megteszünk, hogy begyógyítsuk ezt a sebet, és Isten segítségével sikerülni is fog. Együttműködünk az állammal és minden hívővel, aki segít nekünk ebben a szolgálatban. Ez nagyon fontos az egyház jövője szempontjából, hiszen éppen a fiatalok jelentik az egyház jövőjét. Mindent meg kell tennünk, hogy biztonságban legyenek" – fogalmazott.

A visszaélési esetek feldolgozása közben az ír egyház szorosan együttműködik az igazságügyi szervekkel – hangsúlyozta a bíboros. „Minden állampolgárra vonatkozik saját országának törvénye. Ezért kivétel nélkül minden bűnöst átadunk az igazságszolgáltatásnak" – tette hozzá.

Brady bíboros beszélt arról a levélről is, amelyet a pápa az ír népnek fogalmazott, s amelynek tervezetével kapcsolatban az ír püspökök észrevételeket tehettek a megbeszélés során. A találkozó elsősorban nem a konkrét lépéseket vizsgálta, ezekről három hét múlva, a püspöki konferencia plenáris ülésén fognak dönteni – mondta a bíboros.

A jövő

Armagh érseke elismerte a hibákat, amelyeket Írország főpásztorai elkövettek, amikor egyházmegyéjükben szembe kellett nézniük a visszaélésekkel, és kifejtette: ebben a tekintetben semmilyen felelősség nem terheli a Szentszéket, mivel a papok és a szerzetesek fölött helyi elöljárójuk rendelkezik – írja a Zenit.

A bíboros beszélt arról is, hogy a Szentatya javaslatokat tett az egyház vezetésével kapcsolatban: „Nagyobb együttműködésre van szükség az egyházmegyék és a szerzetesek, a világi hívek és a felszenteltek között, és mielőtt új struktúrákat állítunk fel, teljes mértékig ki kell használnunk a meglévőket, így a plébániák vagy az egyházmegyék pasztorális tanácsait. Rá kell ébreszteni az embereket arra, hogy a keresztség által a felszenteltekkel együtt ők is felelősséget viselnek az egyház jövőjéért."

Arra az újságírói kérdésre, hogy a pápa találkozna-e a papok által elkövetett visszaélések ír áldozataival, Brady bíboros így felelt: „Nem tudom, attól függ. Ha eljön Írországba... De idén Angliába és Skóciába látogat. Tudjuk, hogy Ausztráliában, az Egyesült Államokban sor került hasonló találkozókra, és ez reményt ad nekünk, hogy ha eljön Írországba, ott is találkozik az áldozatokkal."

A bíboros hangsúlyozta az egyházba vetett hit megújulásának fontosságát Írországban, hozzátéve, hogy a szexuális visszaélések okozta válság a hit válságának is betudható az országban, főleg a papok között. A hit megújulása a bíboros szerint „az imában és a szeretetben" való megújulást jelenti. Már holnap, a nagyböjt első napján el kell kezdenünk ezt a megújulást – mondta befejezésül a bíboros.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-kivul-es-belul-tizenot-kerdes-es-valasz-segit-keszuletben
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kívül és belül – Tizenöt kérdés és válasz segít a készületben

Fábry Kornélt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) általános titkárát kérdeztük a budapesti találkozó előkészületeiről, tudnivalóiról. A kérdéseket és a válaszokat két részben adjuk közre. Az alábbiakban az első rész olvasható.

2019. február 18. hétfő
isten-tud-kozel-hozni-minket-egymashoz-uzeni-hazassag-hete
Isten tud közel hozni minket egymáshoz – üzeni a házasság hete

A hazánkban tizenkettedszer megrendezett házasság hete programsorozat záró szentmiséjére február 17-én, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban került sor. A liturgiát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.

2019. február 18. hétfő