Az öt feladat és az ígéret – a Szentatya beszéde a püspöki szinódus megnyitóján

A Vatikáni Sajtóiroda által közzétett szöveg szerint a Szentatya örvendezésre hívott mindenkit – (Gaudete!) – és Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelét kommentálva ezzel a biztatással fordult hallgatósága felé: „Ha az, akit szeretek és az iránta érzett szeretetem, életem legnagyobb ajándéka közel van hozzám; ha biztos vagyok abban, hogy aki szeret engem, a közelemben van; akkor a szívem mélyén a legnehezebb helyzetben is megmarad az öröm, amely nagyobb minden szenvedésnél”.

A pápa ezért arra hív, hogy „vegyük észre Isten közelségét”, és ne legyünk „süketek” az isteni jelenlétre. „A szívünkben a világnak annyiféle zaja van, hogy nem halljuk meg azt a jelenlétet, amely csendesen az ajtónkon kopog. És így, érzéketlenül, más dolgokkal eltelve nem halljuk meg azt, ami a leginkább lényeges.”

A püspököknek – mondta a pápa – „Isten képmásainak” kell lenniük. Sokszor nehéz feladat ez, amely rendszeres lelkiismeretvizsgálatot igényel, de ezzel újjá lehet építeni az apostoli hálót, amely sokszor nem megfelelően működik. Olyan ez, mint egy eszköz, egy elszakadt kötél, amelyet meg kell javítani, és újra egységre kell hozni. A Szentatya ezért ösztönöz a „testvéri feddésre”, abból a tudatosságból kiindulva, hogy a kollegialitás egymás segítésében, és azoknak a hibáknak a felismerésében is rejlik, amelyeket mi magunk nem akarunk meglátni.

De nemcsak kijavítani, hanem megvigasztalni is kell a másikat, osztozni szenvedéseiben, és segíteni őt a nehézségek leküzdésében. A Szentatya meditációjában „az igazi kollegiális szeretetről” beszélt, amelynek meg kell mutatkoznia a lelkipásztori tevékenység sok nehéz pillanatában, amikor „valaki tényleg elkeseredik és nem látja, hogyan lehetne továbblépni”.

XVI. Benedek szerint, akárcsak a testvéri feddés során, ebben is „nagy alázattal és szeretettel kell cselekedni”. A püspökök ebből meríthetnek erőt, hogy bátorságot adjanak másoknak, együttműködjenek és támogassák egymást a Szentlélek segítségével.

Teológiai és lelkipásztori szempontból a Szentatya arra hívta fel testvéreit, hogy széles látókörűen szemléljék a valóságot, amelyben a különbségek nemcsak megengedettek, de szükségesek is. „Induljon ki mindenki ugyanabból a gondolatból” – hangzott a pápa buzdítása, majd megjegyezte, hogy az egyház hite az a közös alap, amelyre mindenkinek építenie kell.  Ahhoz, hogy a lelkipásztorok gondolkodását a Krisztusi eszme hassa át, a pápa a „lectio divinát” ajánlja, amelynek segítségével képessé lehet válni azok közvetítésére mások számára.

Az utolsó feladat, amelyet a pápa megemlített, így foglalható össze: „pacem habete”. „A béke legyen veletek”. „Csak akkor lehetünk a béke emberei mások és a világ számára, ha a békét bensőnk legmélyén éljük meg”. Az igazi vigasz a keresztény ember számára az, hogy Isten – Krisztus megtestesülése által – „hozzánk hasonlóan ember, és mindent magához ölel, ami emberi. Isten megelőz minket. Már mindent előkészített. Az öt feladat alapján véghezvitt tetteink együttműködést jelentenek vele, a béke Istenével, aki mellettünk áll.”

KAP/Magyar Kurír