Az özvegy és a bíró

A mai evangéliumi szakasz egy mondhatni siralmas élethelyzetet alakít át példázattá: a kelletlen bíró nagy nehezen enged az özvegyasszony zaklatásának, és igazságot szolgáltat neki. A bíró jelleme nem éppen vonzó – hogy milyen ember is, az a belső monológjából érthető meg: „Istentől nem félek, embertől nem tartok” (Lk 18,4). A hatalom embere ő, akit semmilyen igazságosság, semmiféle isteni vagy emberi erkölcs nem tud megkötni. Egy dolog miatt jár el végül helyesen, ez pedig a kényelemszeretete. Ő a negatív pólus.

Vele szemben áll a kiszolgáltatott, magára maradt asszony, akinek nincs ereje és támasza, hogy érvényt szerezzen igazának. Egy dologban bízhat: ez pedig a törvény, a jog. „Fegyvere” is csak egy van: a kitartás. Végül ezekkel mégis célt ér, bár a vele szemben álló személy karaktere látszólag reménytelenné teszi a helyzetét. Ő a pozitív pólus.

Kettejük között bontakozik ki a jézusi tanítás igazi tartalma, amelynek kerete a szakasz első és utolsó mondata: „Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. (…) Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1.8). Ebben a keretben a bíró képviseli mindazt, ami akadály az imádság útjában: ő a megtestesítője az ima látszólagos sikertelenségének, erőtlenségének, gyengeségének a világban lévő rosszal, hatalmakkal és erőkkel szemben. Az asszony ellenben az imádság belső hajtóerejét: az igazsághoz, magához Istenhez való hűségünket szimbolizálja. Ő az, aki – bár lát minden negatívumot – nem hagyja meggyőzni és legyőzni magát a rossz és az igazságtalanság által, hanem szüntelenül tovább kér. Alakja megtestesíti a jézusi parancsot: „Virrasszatok hát, és imádkozzatok szüntelenül” (Lk 21,36), amely szóról szóra visszhangzik Szent Pálnál (1Tessz 5,17).

Török Csaba